Subscribe:

Labels

2018. május 6., vasárnap

Wicked game 2. fejezet


A második fejezet megérkezett! :)



Simon úgy döntött, hazamegy, és kialussza magát a másnapi megpróbáltatások előtt. Mint kiderült, sajnos legelsőre is rossz irányba fordult a Döntések utcáján; amint bemászott az ablakán, pillantása az ágyon ücsörgő Isabellre esett. A gyomra görcsbe rándult, de nem az izgalomtól; Izzy ismét úgy nézett rá…

-          Merre voltál? – kérdezte egy vallatótiszt kedvességével.
-          Futottam.
-          Egyedül?
-          Igen. Tudok vigyázni magamra. – A lány erre nem reagált.
-          Azt mondtad, fáradt vagy, és aludni akarsz.
-          Nos, ez most már igaz.
-          Simon! – Isabelle hangja parancsolóan csattant. Ezt a magatartást bizonyára a szüleitől leste el. – Mi folyik itt? Amióta… azóta nem vagy önmagad. – A srác felhorkant.
-          Hányszor vágták már ezt a fejemhez…
-          Tudod, hogy értem.
-          Tudom. De azzal nem segítesz, ha folyton nyaggatsz. – Lehúzta magáról a pólót, aztán megérintette azt a néhány rúnát, ami a testét borította.

Megpróbált nem összerezzenni, mikor Isabelle hátulról átkarolta, mellét a hátához nyomva. Nem kért bocsánatot, egyszerűen odanyújtotta magát, Simon pedig bolond lett volna visszautasítani.

Aludt valamennyit, majd a Nappal együtt fölkelt, felöltözött, és Isabelle-t az ágyban hagyva lesétált az edzőterembe.

Ropogtak a csontjai, ahogy bemelegített, de nem érdekelte a fájdalom – már régen nem. Éppen néhány kést vett magához, mikor betoppant Alec. Biccentettek egymásnak, egyébként viszont nem zavarták a másik edzését.

Simon jó negyven perccel később a padlón feküdt, és a magasan lévő mennyezetet bámulta. Elégedettnek és kimerültnek érezte magát, habár persze Alec gyorsaságához és kecsességéhez fel sem érhetett.

-          Gyorsan fejlődsz – szólalt meg egyszer csak Alec, ahogy megjelent a látóterében.
-          Kösz – mondta Simon. – Itt éjszakáztál?
-          Igen. Tekintettel az esti akcióra.
-          Hát persze. – Simon felült. – Egyébként jól vagytok?
-          A legjobban – mosolygott rá a másik őszintén, amit Simon alig fél évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartott volna. És tudta jól, hogy most sem ő maga, vagy az eredményei érdemelték ezt ki, amitől újra elöntötte a csalódottság.
-          Jó reggelt, kislányok – toppant be Jace nagy lendülettel, őt pedig Isabelle és Clary követte.

Amint a két lány átlépte a küszöböt, azonnal beszüntették a fecsegést, és profi árnyvadászokká váltak. Az edzést Isabelle anyja vezette, aki a kora ellenére még mindig könnyedén le tudta győzni őket.
Simon megalázónak tartotta, de fél távnál lihegni kezdett, ami persze nem kerülte el Maryse figyelmét.
-          Gyorsabban, Lewis! A démonok nem fogják megvárni, míg összeszeded magad!
-          A neve Lovelace – közölte Isabelle.
-          És ma már lenyomott egy menetet korán reggel – tette hozzá Alec, ami sokkal rosszabb volt, mintha meg sem szólaltak volna.

Maryse elrejtette gúnyos mosolyát, de Simon tudta, hogy ugyanarra gondolnak; még a barátai szerint sem volt elég jó.

Rendben, Simon azzal is tisztában volt, hogy sajnáltatja magát. Új családot és új életcélt kapott, nem is beszélve a szerelemről. Miért nem volt akkor felhőtlenül boldog? Miért várta annyira, hogy kiszabadulhasson a figyelő tekintetek kereszttüzéből?

Este aztán eljött az ideje, hogy felkeressék azt a helyet, ahol illegális alvilági tevékenységet észleltek, aminek valószínűleg néhány nagyobb démon megidézése volt a végső célja. Az elhagyatott raktárépületbe behatolva máris érzékelték az energiákat. Simon az oldala mellett tartotta az íját. Csak a legritkább esetben volt hajlandó gyilkolni, és valamiért úgy érezte, ez nem egy olyan alkalom lesz.

Az akciót vezető Jace egyszer csak megtorpant, és feltartotta a kezét, mire Alec minden további nélkül elé lépett, és íját felhúzva eltűnt a sötétben. Meglepett kiáltás hallatszott, amit nevetés követett, majd hirtelen felgyulladtak a lámpák, ragyogással árasztva el a teret. Simon szerint az a néhány pillanat, míg hozzászoktak az új fényviszonyokhoz, könnyedén a vesztüket okozhatta volna… ha tényleg ellenséges egyedekkel álltak szemben.

-          Csapda – sziszegte mellette Isabelle, aztán kinyitották a szemüket.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése