Subscribe:

Labels

2018. február 25., vasárnap

Haj-Baj 2/3


A második fejezet. :)



Bright tudta, hogy meg kellene várnia a barátját, aki volt olyan rendes, és bejuttatta élete szerelméhez, de túlságosan zaklatottnak érezte magát, hogy még egy órán keresztül a fodrászat előtt tébláboljon.  Így hát összehúzta magán a pulóverét, és elindult a kampuszhoz közeli parkba, ahonnan majd könnyedén hazasétálhat, ha kitöprengte magát. Először is első dolga lesz megszabadulni attól a hajszesztől, amit már másfél éve használ, és amiről kiderült, hogy az Ördög fegyvere. Aztán pedig hétvégén fogja magát, és visszamegy a fodrászatba, hogy Aim eldöntse, tud-e kezdeni vele valamit. Mármint a hajával. Mondjuk Bright nem bánná, ha egyszerűen az ölébe ülne, és megmutatná, a szája is olyan fürgén jár-e, mint a keze. A gondolkodásnak természetesen totális felizgulás lett a vége.

-          Szia, haver! – integetett felé Prem már messziről. – Nos, hogy ment?
-          Nott nem mondta el?
-          Nott még sehol sincs – felelte a srác, mialatt Bright lehuppant mellé. – Tudott segíteni neked?
-          Nos, végül is igen. Azt tanácsolta, dobjam ki a mostani hajápolóm, aztán menjek vissza hozzá.
-          Hóó – vigyorgott Prem ördögien. – Szóval lesz második randi is!
-          Nem randi volt.
-          Pedig totál úgy készültél rá. Turkált a hajadban?
-          Persze, elvégre ez a dolga.
-          Nő vagy férfi?
-          Srác. – Prem felvonta a szemöldökét. – Velünk egyidős lehet.
-          És már mester? Szép!
-          Gyönyörű, igazából – csúszott ki Bright száján, amire persze barátja azonnal ráharapott.
-          Enyje, neked bejön a mester!
-          Ccsssss!
-          Ugyan, mégis ki hallaná meg? – nézett szét a néptelen udvaron.
-          Ő egy pasi!
-          Na és aztán? – rántotta meg a vállát Prem. – Ha bejön neked…
-          Én… nem tudom. Azért mentem oda, hogy segítsen.
-          Segíteni is fog. Mindkét bajodon.
-          Kapd be!
-          Na, pontosan ezt kell neki mondanod legközelebb! Au, ez a lábam volt!


Nott egészen másnap reggelig nem került elő, de amikor elő is került, nem egészen az a srác volt, akit korábban ismertek. Az új frizurája valahogy még felnőttesebbé és komolyabbá tette, de jó értelemben.

-          Komolyabb vagy, de jó értelemben – nyilvánította ki véleményét Prem. – Csak tudhat valamit ez a mester, nem igaz? – bökte meg csibészesen Bright vállát.
-          Prem mondta, hogy visszamehetsz majd hozzá – mosolygott Nott. – Megkedvelt téged.
-          Mi van? Ezt honnan veszed?
-          Onnan, hogy az én hajamat csinálta, mégis rólad kérdezgetett. – Bright – igen férfiatlan módon – elpirult. – Gondolom, nem szeretnéd, ha legközelebb is én fuvaroználak.
-          Kösz, menni fog egyedül is.
-          Naná! – csapott az asztalra Prem.
-          Mi ez a nagy zsivaj? – lépett hozzájuk Arthit. – Jó a séród – dicsérte meg Nottot. – Az illetékes látta már? – A srác alig észrevehetően megrázta a fejét, mire Prem és Bright cinkos pillantást váltott.

Bright hiába igyekezett, hétvégén egyszerűen nem volt ideje felkeresni a mestert, így a látogatással a következő hét közepéig várnia kellett. Akkor azonban intett a barátainak, és loholva elindult az üzlet irányába. A kirakaton betekintve látta, hogy tiszta a terep, így belépett, és megköszörülte a torkát. A hátsó szobából egy magas, nyúlánk srác tűnt elő, aki egyáltalán nem Aim volt.

-          Üdvözöllek – mosolygott rá egy meghajlás után. – Van időpontod?
-          Nem… én…
-          Hagyd csak – érintette meg a srác vállát Aim, mire Bright érezte, hogy féltékenység facsarja össze a gyomrát. Ami irreális volt, elvégre Aim munkája pont az, hogy fogdossa az embereket, nem? – Bright – mosolygott egy meghajlás kíséretében. – Hogy vagy?
-          Jól.
-          Vannak még rémálmaid? – Bright nem emlékezett, hogy ezt a kényes információt is megosztotta volna vele a múltkor…
-          Nincsenek. Kidobtam a hajszeszt, és nyugodtan alszom. Zselét is csak visszafogottan használok.
-          Igen, látom is a változást – mosolygott Aim, Bright pedig ha lehet, még a korábbinál is szebbnek látta a srácot. – Jókor jöttél, éppen szünetet tartunk. Kong, menj nyugodtan, kapsz egy kis kimenőt. – Miután a beosztottja távozott, Aim arrébb lépett az ajtóból. – Megmosom a hajad. – Bright hirtelen nem kapott levegőt. – Vagy ne tegyem?
-          De, hogyne! Elvégre ez a munkád – tette hozzá, hogy lehűtse önmagát. Ahogy azonban elsétált Aim mellett, a srác éhes tekintettel követte. Bright ezt egészen biztosan nem értette félre.

A hajmosás maga volt a megtestesült álom és varázslat. Bright kényelmesen elhelyezkedett, és hagyta, hogy a meleg víz, a sampon, és Aim ujjai kimossák a hajából a szennyező anyagokat. Aztán Aim átkísérte a kinti székhez. Sétálgatott körülötte egy darabig, közben az ajkát ütögette az ujjával, Bright pedig próbált nem odanézni.

-          Mindig hátra szoktad nyalni a hajad, ugye? – hangzott a kérdés.
-          Igen.
-          Miért?
-          Mert jó áll. – Aim felnevetett.
-          Ezt nem tudom cáfolni.
-          Pedig te még nem is láttál igazi pompámban.
-          Hm – reagált a srác, aztán hátulról odahajolt Bright füléhez, és suttogva folytatta: - Mégis milyen az, amikor teljes a pompád?

Bright sosem volt olyan srác, aki egy szót sem tud kinyögni vonzalma tárgyának jelenlétében. Az is igaz volt viszont, hogy még senkire sem reagált annyira zsigerből, mint erre a srácra. Aki a háta mögött állva továbbra is a válaszra várt. Bright úgy döntött, ideje megmutatnia valamit a valódi személyiségéből.

-          Ó, nos… elalélnál a gyönyörűségtől, annyit mondhatok. – Nem jött válasz. – De te valószínűleg nem vagy hozzá elég… merész. – Bright érezte, hogy azok a művészi ujjak kicsit erősebben mélyednek a hajába.
-          Valóban?
-          Valóban.

Bright terve óraműpontossággal működött. Alighogy elhagyta a száját az utolsó szó, érezte, hogy Aim megmozdul mögötte, aztán villámgyorsan előtte termett, és fölé magasodott. Kezei a szék támláját markolták, habár Bright jobban szerette volna, ha valami mást markolnak meg…

-          Ilyen jól ismersz? P’Bright, a Sotus legnagyobb nőcsábásza? – Bright felvonta a szemöldökét.
-          Ismerjük egymást? – Aim szája megrándult.
-          Én ismerlek téged. Te viszont keresztülnézel rajtam minden egyes nap.
-          Az lehetetlen. Tutira felfigyeltem volna egy ilyen… - Gyorsan elhallgatott.
-          Egy ilyen…?
-          Egy ilyen gyönyörű fiúra, mint amilyen te vagy. – Aim elmosolyodott – ezúttal szívből. Bright alig tudta visszafogni magát, hogy ne bukjon rá azokra a kívánatos ajkakra.
-          Szerinted gyönyörű vagyok?
-          Igen. És aki nem így gondolja, az teljesen hülye. – A mester kuncogott. – Szóval a Sotusba jársz?
-          Igen. Ott tanulok… alattad. – Bright nadrágja kezdett vészesen szűk lenni.
-          Sajnálom…
-          Semmit sem kell sajnálnod. Művész vagyok, bele tudok olvadni a környezetembe, ha éppen úgy tartja kedvem. – Még közelebb hajolt. – És ha úgy tartja kedvem, elérhetem, hogy a seniorom szájtátva bámuljon engem, és rám gondolva elégítse ki magát a zuhany alatt.
-          Bassza meg, Aim…
-          Nem akarnád ezt a mondatot kicsit átfogalmazni? – mosolygott Aim, mint aki pontosan tudatában van a hatalmának, és annak, hogy Bright mennyire kikészült. Bright azonban annyira még nem készült ki, hogy ne tudta volna megtenni a következő, igen logikus lépést.

Kiszabadította a kezét, megragadta Aim tarkóját, és magához rántotta a srácot egy forró és szenvedélyes csókra. A legkevésbé sem érdekelte, hogy az utcáról esetleg belátnak…
-          Beláthatnak az utcáról… - A mestert ezek szerint sajnos igen. Aim villogó tekintettel és elnyílt szájjal fogta kézen, és húzta maga után a pihenőszobába. Miután becsukódott mögöttük az ajtó, Bright odaugrott hozzá, nekitolta a falnak, és újra megcsókolta.

Fantasztikus érzés volt, jobb, mint bármi, amit mostanában tapasztalt. Aim szája kinyílt, Bright nyelve pedig azonnal elkezdte feltérképezni a másik ízletes száját, egészen mélyre hatolva. Annyira közel préselődtek egymáshoz, hogy érezték a másik hevesen dobogó szívét, és növekvő izgalmát. Aztán némi vér mégiscsak visszavándorolt Bright agyába, és rávette, hogy elhúzódjon. Aim kinyitotta a szemét, és vágytól csillogó tekintettel nézett rá, ajkán ott volt annak a nyoma, hogy Bright igencsak jól érezte magát odabent.

-          Nem tehetem… nem tehetjük… - Aim azonnal eltolta magától.
-          Persze, mert egy junior…
-          Úgy értem, nem tehetjük… itt – pontosított, és végigsimított a srác arcán. – Akarom. Akarlak. De előbb meg kell ismerjelek… téged, a juniort, és téged, a mestert. – Elvigyorodott. – Imádom benned ezt a kettősséget. – Lopott még egy csókot a csábító ajkakról. – Most viszont térjünk vissza a hajamra.

Aim ezek után igyekezett profi módjára viselkedni, ami Bright szerint túl jól is sikerült. Nem kent a hajára túl sok kencét, csupán egyetlen koncentrátumot, amiről állította, hogy néhány hét alatt regenerálja Bright töredezett haját.

-          És akkor nem leszek kopasz? – tette föl a legsürgetőbb kérdést.
-          Nem leszel kopasz – nyugtatta meg Aim, majd utoljára végigfuttatta ujjait a másik tincsei között. Bright nem tudott visszafojtani egy nyögést. – Végeztünk – mondta Aim, ahogy meglátta, hogy Kong visszatért. – Mostantól vigyázz, mit kensz a hajadra, rendben?
-          Rendben. Köszönöm. – Bright már húzta volna elő a tárcáját, de Aim megrázta a fejét. – De…

-          Majd rendezzük – kacsintott lopva, aztán már el is fordult.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése