Who's gonna love you like me? 1/3

Kedves mindenki! Most nagyon izgulok, ugyanis egy olyan történetet hoztam el nektek, ami a szívem csücske, amit a megírása óta többször újraolvastam, és nagyon remélem, hogy nektek is tetszeni fog!

Figyelem, kicsit komolyabb történéseknek lehettek szemtanúi. Bright nem egészen önmaga, és nem tudja, mit tehetne ez ellen...

November

-          Erről senkinek sem beszélhetsz, megértetted?

Megértette, Bright pedig könnyedebb szívvel távozott a szobából.

Egy éve már annak, hogy Bright és barátai először bevonultak a Sotus kiképzőtermébe, hogy szembenézzenek az ijedt tekintetű juniorokkal, s közel ugyanennyi ideje már, hogy Bright szemet vetett az egyikükre, aki a felsősök jelenlétében sokáig megszólalni sem volt képes. Bright nem az a fajta srác volt, aki holmi hirtelen jött vonzalmakra alapozza a szükségleteit, és egy darabig képes volt elhitetni magával, hogy csak vonzza az újdonság varázsa, elvégre hozzá hasonlóan naiv ugyanakkor édes srácot még életében nem látott. Igyekezett kiismerni őt hol távolról, hol egészen közelről, de év végére el kellett ismernie, hogy csúfos kudarcot vallott. Alkalmi légyottjai némelyikén is őrá gondolt, elképzelte, hogy nézne ki alatta fekve, vágytól és hálától csillogó szemmel… a tapasztalásra azonban az új tanév kezdetéig várnia kellett.

A nyár egyik felében arról győzködte magát, hogy el kellene őt felejtenie, a másikban viszont terveket szőtt az elcsábítására… végül egyikre sem kerülhetett sor, ugyanis a másik fél vette kezébe az irányítást. Bright őszintén meglepődött, és némi büszkeséget is érzett, amiért képes volt előcsalogatni belőle ezt a szenvedélyt, de már az első együtt töltött éjszakájuk után közölte vele, hogy erről soha, senki sem tudhat. Ez történt tehát novemberben.

December

-          Fáradtnak tűnsz…

-          … mintha nem a régi volnál…

-          … hol van a tűz?

-          Képesek lesztek ti valaha is befogni? – érdeklődött Nott bosszúsan sóhajtva, mialatt magához húzta az ebédjét.

-          Ez költői kérdés volt, jól érzem? – kérdezett vissza Prem.

-          Az.

-          Akkor nem is fárasztjuk magunkat a válaszadással – legyintett Bright, ahogy az asztalra könyökölt. Előző este meglehetős ideig tartózkodott egy bizonyos hálószobában, ami nem a sajátja volt, de jókedvét tekintve úgy vélte, minden percet megért a dolog. – Szóval ki vele, mitől vagy ilyen rosszkedvű?

-          Dear megint a nyakamba varrt egy csomó melót – szűrte a fogai között.

-          Enyje, még mindig félsz, hogy a pasid kamerákat szereltetett fel szerte a kampuszon, hogy távozása után is lehallgathasson téged? – gúnyolódott Bright.

-          Te könnyen beszélsz, elvégre minden alól sikeresen kihúzod magad, nem igaz?

-          Hát persze! Tudhatnád, hogy jobban szeretek felül lenni! – Prem felvihogott, Nott ellenben csak a fejét csóválta. Hirtelen árnyék vetült rájuk, s felbukkant Arthit, újabb lehetőséget szolgáltatva a két jómadárnak a csipkelődésre. Azonban mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna, a vezér keményen lecsapta tálcáját az asztalra.

-          Hoppá, valaki bal lábbal kelt – jegyezte meg Prem halkan.

-          Van egy kis problémánk…

-          Houston… - csúszott ki Bright száján, mire Arthit lövellt felé egy „elhallgass” pillantást.

-          Az egyik juniort… illetve az egyik másodévest megverték. – Mind felhördültek.

-          Micsoda? – szólalt meg Nott elsőként. – Ki az? És honnan tudtad meg?

-          Láttam rajta a nyomokat. Próbálta ugyan bizonygatni, hogy csak elcsúszott a zuhanyzóban, de azért nem vagyok teljesen hülye. – Lehuppant a padra. – Most mit tegyünk? – Egymásra bámultak, és persze mindőjüknek ugyanaz jutott eszébe… hogy rohannak Dearhez, aki minden ilyen gondot azonnal kezelni tudott. Csakhogy most már ők voltak Dear, ők voltak a legidősebbek, akiknek törődniük kellett mindennel és mindenkivel.

-          Melyikük az? – kérdezte Prem.

-          Aim. – Bright úgy megvonaglott, mintha áramot vezettek volna a hátsójába, de szerencsére a többieknek nem tűnt fel.

-          Aim általában nem szokott hazudni – jegyezte meg csendesen. – Ha azt mondja, elcsúszott…

-          Menj, és nézd meg magad, ha nekem nem hiszel!

-          Hiszek neked, de talán félreértelmezed a helyzetet… - Mivel Arthit ismét csúnyán nézett rá, feltartotta a kezeit a megadás jeleként. – Rendben, akkor mi a terved? Sarokba szorítjuk, és követeljük, hogy mondjon egy nevet? Akkor nem lennénk jobbak, mint az, aki megverte… - Arthit ezen kénytelen volt eltöprengeni.

-          Még nem találtam ki, mit tegyünk… de tenni fogunk valamit.

Bright tett is, mégpedig alig másfél órával később, amikor sikeresen elkapta és a falhoz passzírozta a srácot egy félreeső folyosószakaszon.

-          Mi nem volt világos azon, hogy egy szót se senkinek?

-          Nem szóltam senkinek – mondta Aim kicsit hangosabban a kelleténél, majd megkísérelte lefejteni az ingéről Bright ujjait. Sikertelenül. – Talán legközelebb fogd vissza magad, és ne okozz nekem maradandó sérüléseket. És akkor nem fognak kérdezősködni. – Már Bright is látta a zúzódásokat és a foltokat a srác nyakán, arcán, és a mellkasán is… amiket vélhetőleg ő okozott a szenvedély hevében.

Természetesen eszében sem volt bocsánatot kérni a jelek miatt, amiket a másik testén hagyott, elvégre joga van megjelölni a tulajdonát… és ha már itt tartott a gondolatmenetben, eldöntötte, hogy ad még hozzájuk néhányat. Újra odasimult hát Aim-hez, és erőszakosan megcsókolta. A srác sosem tiltakozott sokáig, ám most mégis nyílt terepen voltak.

-          Mi bajod? – húzódott kicsit hátra Bright. – Talán elvette a kedved az a pár lila folt?

-          Megláthatnak. Nem te kérted, hogy tartsuk titokban?

-          Én hozom a szabályokat, és nem te – emlékeztette őt a senior. Szétnézett alkalmas hely után kutatva, majd karon ragadta a másikat, és bevonszolta egy közeli terembe. Kulcsra zárta az ajtót, aztán ledöntötte Aim-et a tanári asztalra.

Már-már gyengédnek ható mozdulattal lehelt csókot a zúzódásokra, mialatt kigombolta Aim ingét. Valamilyen különös oknál fogva ezek a jelek csak még inkább felizgatták, így a nadrág eltávolítása már közel sem sikerült túl lassúra vagy visszafogottra.

Hihetetlennek tűnt, hogy a sokadik alkalom után is ugyanúgy vágyott a srácra, mint egy évvel ezelőtt. Persze nem volt minden olyan, ahogy előzetesen elképzelte… az első alkalom például nagyon fájt Aim-nek, de Bright képtelen volt visszafogni magát. A magáévá tette, megjelölte, birtokolta, ahogy azóta is szinte minden este. Az övé volt, és ezt a világ ugyan nem tudhatta meg… de Aim tudatában volt, és csak ez számított.

Húsz perccel később elégedetten csusszant ki a meleg és készséges hátsóból, majd odébb tántorgott, hogy megtámaszkodjon a falnál. Fél kézzel húzta fel a cipzárját, neki ugyanis nem volt ideje teljesen levetkőzni. Mikor Aim felől mocorgást érzékelt, odapillantott… és ismét elöntötte a vágy az izmos mellkas és a puha has látványától. Aim rá sem nézve szedte össze magát, és már majdnem kisietett a teremből, mikor Bright elállta az útját.

-          Hova, hova?

-          Megkaptad, amit akartál, nem?

-          Mióta lett divat, hogy visszabeszélsz nekem? Nem mintha nem izgatna fel… - Aim dacosan a szeme közé nézett, Bright pedig ismét elcsodálkozott azon, mennyire szép a srác. – Mi a baj?

-          Ezt már majdnem úgy kérdezted, mintha tényleg érdekelne… - sóhajtott mélyet Aim, majd mielőtt Bright felocsúdhatott volna, eltűnt.

Január

Bright ezek után fokozottan figyelt arra, hogy csak olyan helyen jelölje meg a másikat, ahol senki más nem láthatja, így rákapott a csípőjére és a fenekére. Rengeteg időt tudott eltölteni rajta fekve, és csókolgatta, szívta az érzékeny és hófehér bőrt, mígnem Aim már nyöszörögni kezdett, részben a fájdalomtól, részben a vágytól. Bright úgy vélte, ők ketten remek párost alkotnak; az ágyban is jól kiegészítették egymást, mások előtt pedig fennakadás nélkül játszották a szerepüket. Aim továbbra is úgy tett, mintha félne a seniortól, Bright pedig vigyorogva szurkálta őt csaknem minden alkalommal. Nem egy ilyen eset után sietett titokban a srác után, hogy magával húzza és a magáévá tegye, mert újra és újra tudatosítania kellett mindkettejükben, hogy ki a főnök. Aztán egyszer csak Aim fogta magát, és az egész világukat felforgatta.

Na persze valószínűleg nem volt szándékos, de Bright nem tudott felülemelkedni rajta. Éppen a folyosón várakozott az egyik tanárra, akivel a legutolsó dolgozatról szeretett volna értekezni, mikor nem messze tőle nyílt egy ajtó, és kisétált rajta Aim, meg egy másik srác. Semmi furcsa nem lett volna ebben, elvégre Aim gyakran mutatkozott a csoporttársai társaságában, de Bright ezt a srácot még sosem látta körülötte. Magasabb volt, mint Aim, nyúlánk, a fehér ing pedig fejlődésben lévő izmokat sejtetett. Bright mégis a széles mosolyra figyelt fel, amivel Aim-et nézte, miközben az magyarázott neki valamit. Bright hátradőlt a padon, ahol ült, kezét pedig feltette a támlára. Lazának mutatkozott, legbelül viszont nagyon is zaklatott volt. Mikor Aim észrevette őt, arcáról eltűnt mind a lelkesedés, mind a mosoly, és szinte automatikusan tette össze a kezét, és köszöntötte a felsőbb évest. Az idegen követte a példáját. Bright előbb szemrevételezte őt, aztán Aim felé nézett, tekintete villámokat szórt.

-          Srácok, mit tehetek értetek? – érdeklődött visszafogottan és segítőkészen.

-          Semmit, köszönjük – hajolt meg gyorsan Aim. – Már itt sem vagyunk.

-          Ki a barátod? Még nem láttam errefelé… - És mielőtt Aim megakadályozhatta volna, a srác merészen megszólalt:

-          Norm vagyok, cserediák Amerikából. Nagyon örvendek. – A saját szokásainak megfelelően kezet akart nyújtani, de Aim megragadta az ingét a könyökénél. – Bocsánat, ezt még szoknom kell.

-          Semmi baj – mosolyodott el Bright, elvégre híres volt arról, hogy kedves volt az alsóbb évesekhez. – És Aim csoportjába kerültél?

-          Igen, szerencsémre – mosolygott Norm, majd félreérthetetlen pillantást vetett a mellette ácsorgó srácra, amit Aim nem, Bright viszont nagyon is észrevett. Mivel elege volt a bájcsevejből, felállt, és elégedetten tapasztalta, hogy Norm fölé magasodik.

-          További kellemes cseverészést, uraim – biccentett feléjük, Aim pedig olyan ijedten nézett utána, mint aki pontosan tudja, hogy ezért később lakolni fog.

Bright oda sem figyelve törölte ki az izzadtságot a homlokából, hátracsapva izzadt fürtjeit, majd megszakítás nélkül mozgott tovább az alatta fekvő testben. A lábait szétfeszítette, karjait lefogta és a háta mögé csavarta, tehát minden tekintetben ő uralkodott… de akkor miért érezte úgy, hogy ez az egész átverés? Csak nem azért, mert tudta, hogy egyedül a bosszú vezérli, egyáltalán nem az élvezet?

Pontosan abban a pillanatban nyögött egy hatalmasat az orgazmus következtében, mikor valaki halkan kopogtatott az ajtón. Kihúzódott a testből, majd úgy ahogy volt, meztelenül, izzadtan, lihegve és nyilvánvalóan kielégülten sétált oda, és tárta ki a bejáratot.

Ahogy azt előre sejtette, Aim állt odakint, jelenleg tátott szájjal, arcán hitetlenkedés, majd düh, sértettség, megbántottság…

-          Igen? – kérdezte Bright, mialatt próbált nem elmosolyodni.

-          P’Bright… - Mielőtt folytathatta volna, a srác alkalmi partnere nyöszörögve legurult az ágyról. Aim elpirult. – Sajnálom, hogy zavartalak.

-          Már végeztem. – Aim a szemébe nézett.

-          Igen. Azt látom.