Subscribe:

Labels

2017. július 9., vasárnap

Every step, every breath 1/2


Kedveseim, ezúttal egy kicsit komorabb és komolyabb történettel érkeztem. Főszerepben a mostani nagy kedvenc párosom, Zero és Jude. De ne aggódjatok, nem fogom bántani őket... annyira nagyon. ;)
Kellemes olvasást kívánok! :)



Jude Kincade idegesen fújta ki a levegőt, mielőtt hétfő reggel elhagyta volna a lakását. Alig néhány héttel ezelőtt még el sem tudta képzelni, hogy érezhet ilyen szintű félelmet, de az azóta eltelt idő azt bizonyította, hogy mégis. Soha korábban nem félt éjszaka vezetni vagy sétálni, nem félt elmenni kora reggel futni a szinte kihalt parkba, és nem tartott attól, hogy valaki hirtelen megragadja, és pisztolyt szegez a halántékának. Nem, az utolsó pontot erőteljesen kisatírozta az agyából, mert bármit is tapasztalt eddig, bármit is hitt, hogy történni fog… abban egészen biztos volt, hogy nem akarja megölni. Elvégre mit érne el azzal? Lelövi, aztán véget is érne a hajsza, véget érne a játék, neki pedig oda lenne a szórakozása.

Jude megdörgölte a homlokát, hátha így ki tudja űzni agyából az oda nem illő gondolatokat, hogy az aznapi feladataira koncentrálhasson. Először is, meg kell néznie egy új játékost, akit talán elvállal ügyfelének, később pedig be kell néznie a központba, hogy elvégezze az adminisztrációt. Enyhén görcsbe rándult a gyomra arra gondolva, hogy a Devils otthonában talán összefuthatnak, de ott aztán biztosan nem merne közeledni felé. Elvégre a látszat mindenek felett, nem igaz? Két napja már mindent tisztáztak, amikor pénteken elhagyta az őrsöt, füstölögve és elégtételt követelve, de azóta lenyugodott. Teljesen igazuk volt a nyomozóknak, a vádjai nem álltak biztos lábakon, és a zárat sem piszkálták meg. Hülyének érezte magát, ahogy a másik elégedett vigyorától kísérve kivonult onnan, de eldöntötte, hogy nem hagyja tovább megfélemlíteni magát. Nem fogja hagyni, hogy elvegye a szabadságát, hogy figyelje minden lépését… minden lélegzetvételét. És ha ehhez az kell, hogy nyíltan szembeszálljon vele… akkor megteszi.


Néhány héttel korábban

-          Nos, nem, ez nem egészen igaz – válaszolta Jude a telefonba, amit a vállával szorított a füléhez. Mindkét kezére szüksége volt, hogy az asztalán turkálhasson egy létfontosságú papír után, amit már tegnap postára kellett volna adnia. – Várjon, pontosítok, ez egyáltalán nem igaz. Parker nem tervez átigazolni másik csapathoz. Nem, egyáltalán nem azért, mert nem kapott ajánlatokat… de tudja, mit? Holnap délután hivatalos sajtótájékoztatót tartunk a Devils központjában, ott nagyon szívesen válaszolunk a felmerülő kérdésekre. Igen, ezt nyugodtan idézheti is. A viszont hallásra. – Ledobta a telefont az asztalra, majd egy pillanatra hátradőlt, és lehunyta a szemét.

Előző este meglehetősen keveset tudott pihenni, habár azt gondolná az ember, hogy ha valakinek a válláról lekerül egy súlyos teher, akkor olyan elégedetten alszik majd, mint a bunda. Úgy tűnt azonban, Jude nem tartozik ezek közé az emberek közé. Csukott szeme előtt újra és újra lejátszódott az előző nap délutánja, amikor nagy nehezen megmondta Zerónak, hogy vége. Hogy már nem bírja tovább mellette, és szerinte be kellene fejezniük. Zero előbb csak bámult rá kifejezéstelen arccal, aztán összefonta a kaját izmos mellkasán.

-          Szóval ennyi volt? – érdeklődött Zero, de egyáltalán nem tűnt sem dühösnek, sem szomorúnak. Csalódottnak meg aztán végképp nem, ami a szíve mélyén igenis bántotta Jude-ot. – Felpróbáltál, mint egy új cipőt, és mikor rájöttél, hogy töri a lábad, eldobod? Ahelyett, hogy egyszerűen megszoknád?
-          Lelkifurdalás nélkül állíthatom, hogy én a magam részéről mindent megtettem ezért a kapcsolatért – morogta Jude, és igyekezett elűzni kezdődő fejfájását. – Elfogadtam, hogy soha nem leszünk olyanok, mint más normális pár… és semmit sem erőltettem. Én… szerettelek… és még mindig szeretlek. – Zero arca megvonaglott.
-          De ez nyilvánvalóan már nem elég neked – mondta ki a férfi. Jude nagyot nyelt, és szíve szerint már rég a másik karjába vetette volna magát, hogy lecsókolja arcáról a nemtörődömség álarcát… de elhatározta, hogy most az egyszer magára gondol. Az utóbbi hetekben már nem érezte jól magát, nem volt boldog, és addig szeretett volna lelépni, amíg még megtehette. Mert pontosan tudta, hogy eljönne egyszer az a pont, ahol már soha nem tudna elszakadni Zerótól.

Jude az irodájában ülve kinyitotta a szemét, és arra gondolt, hogy Zero végül is nem fogadta annyira rosszul a hírt. Talán neki is problémái voltak, amiket nem osztott meg ővele, és örült, hogy szabadulhat, hogy visszatérhet a normális életéhez, ahol ő Zero, a híres kosaras és nőfaló, és nem Gideon, a buzi, aki a menedzserével kamatyol. A férfi nagyon igyekezett, hogy ne gyengüljön el, és ne forogjon minden gondolta a másik körül, így összerendezte maga előtt a papírokat, majd elindult a megbeszélésére.

Attól függetlenül, hogy a menedzsere volt, Jude az elkövetkezőkben valamiért egyre ritkábban találkozott Zeróval. Egyáltalán nem kerülte, és úgy érezte, a találkozásaik már korántsem olyan feszültek, mint korábban. Úgy tűnt azonban, hogy Zero igenis próbál kitérni az útjából, ami azt sugallta Jude-nak, hogy sokkal mélyebben érintette a szakítás, mint azt mutatta. Jude igazából kezdett megkönnyebbülni; nem nyomta a vállát egy olyan kapcsolat terhe, aminek nem volt jövője, nem kellett amiatt aggódnia, hogy Zero vajon milyen állapotban lesz, mikor ő hazaér. És nem kellett finom vacsorát készítenie, bort vennie, filmet választania, nem kellett élveznie a simogatásokat, a kemény lökéseket, és az orgazmust követő lágy cirógatást.

-          Hé, Jude, minden kóser? – veregette hátba Daniel, mialatt a kosárpálya felé haladtak. Daniel egyike volt azoknak az új játékosoknak, akik Jude-ot kérték maguk mellé menedzsernek, amivel a férfi nagyon is elégedett volt.
-          Persze, miért?
-          Elgondolkodtál.
-          Néha megesik.
-          Figyelj, szombaton tartok egy kis összeröffenést a közeli klubban… harminc leszek. – Jude félrebiccentett fejjel várta a folytatást. – Ha van kedved, ugorj be. Felíratom a neved a listára.
-          Kösz, ez kedves tőled.
-          Mindent a világ legjobb menedzserének! – vigyorgott rá, aztán lendületesen befordult az öltözők folyosójára. Jude már majdnem követte, mikor hirtelen mozgásra lett figyelmes a másik irányból. Odakapta a tekintetét, de senkit sem látott, mégis séta közben is érezte, hogy egy sziklakemény tekintet a hátába fúródik.

Karba font kézzel nézte végig az edzést, és meg sem lepődött, hogy Zero mindenkit lesöpört a pályáról, pedig az edző valószínűleg közölte vele, hogy legyen kíméletes az újakkal.
-          Zero! – kiáltotta hirtelen a férfi, mire mindenki lecövekelt ott, ahol éppen állt. – Mit mondtam neked? Lassíts már egy kicsit, nem egyedül vagy a pályán!
-          Azt hittem, a győzelemre hajtunk.
-          Így is van, de ez csak egy bemelegítő edzés, hogy felmérhessem az új játékosainkat. – A mester fújtatott egy kicsit. – Hagyd, hogy megmutassák, mit tudnak, rendben? – Zero vágott egy grimaszt, Jude meg elnyomott egy vigyort. Váratlanul Daniel odakocogott hozzá.
-          Mindig ilyen? – biccentett alig észrevehetően Zero irányába.
-          Igen.
-          Azt hallottam, hogy ti… - Mutogatott kicsit a kezével, majd felnevetett. – Bocs, ehhez semmi közöm.
-          Én sem tudom pontosan, mi volt köztünk, ha erre vagy kíváncsi – felelte Jude.
-          Hát, én azt hallottam, hogy sikerült betörnöd a vadlovat. Egy időre legalábbis. – Jude hümmögött, de esze ágában sem volt megszólalni. – Te voltál az, aki…
-          Igen. – Daniel közelebb merészkedett hozzá, izzadt teste majdnem hozzáért a férfi öltönyéhez. Daniel egyébként egyáltalán nem volt csúnya vagy taszító férfi; alacsonyabb volt Jude-nál, de nyílt és barátságos tekintete azonnal szimpatikussá tette. Az ajka szinte állandóan mosolyra húzódott, amitől Jude-nek is mosolyogni támadt kedve. Egészen addig, amíg észre nem vette, hogy Zero meredten bámulja őket a pálya túloldaláról.

Jude megborzongott. Még korábban, megismerkedésükkor sem tapasztalt Zerótól ilyen hideg és megvető tekintetet; úgy bámult rá, mintha bármelyik pillanatban képes lenne jéggé fagyasztani őt. Jude megköszörülte a torkát.
-          Sok sikert, Daniel. Ne hagyd magad a pályán.
-          Igenis, értettem! – tisztelgett a férfi, ahogy vigyorogva visszavágtatott a pályára, Jude pedig a kijárat felé indult. Felállt a szőr a hátán és a karján, de akkor sem volt hajlandó visszanézni.

Jude tiszteletét tette a szombati partin, csak azért is. Nem volt hajlandó eltemetni magát, és folyamatosan arra gondolni, hogy Zero vajon jól van-e. Hogy vajon szerzett-e már magának új ágymelegítőt. Hogy a nő – vagy férfi – vajon ugyanannyi figyelmet kap-e tőle szex közben, mint amit ő maga kapott. Hogy kiűzze fejéből ezeket a sehová sem vezető gondolatokat, felhajtott pár pohár italt, majd elfogadta a többiek meghívását, hogy üljön közéjük. Kezdte igazán jól érezni magát, mikor feltűnt neki egy magányosan ücsörgő férfi. Ebben még semmi furcsa nem lett volna, de az idegen a legsötétebb sarokban ült, szőke haja világított, tekintetével pedig újra meg újra a társaságuk felé fordult. Jude nem volt paranoiás, mégis azonnal az jutott eszébe, hogy talán Zero követte őt a bárba.
De nem, Zero olyat biztosan nem tenne, nem alacsonyodna le odáig. Elvégre máskor sem futott senki után, és nyilván nem most fogja elkezdeni. Mégis… Jude nem tudta megmondani, hirtelen melyik érzés kerekedett felül benne, a félelem, vagy az elégedettség. Egyértelműen nem akarta, hogy minden lépését figyeljék, mégis jólesően megborzongott a gondolatra, hogy talán Zerónak mégis jelentett valamit.

Következő héten megismerkedett az egyik játékos menedzserével, és hosszú idő óta először Zero a tudata peremére szorult. Lucas okos volt, vicces, és a maga módján jóképű, bár Jude-nak elsősorban a pozitív kisugárzása tetszett meg, az, hogy minden helyzetből ki tudta hozni a legjobbat. Első, spontán randevújukra a Devils ebédlőjében került sor, és annyira jól mulattak, hogy majdnem mindketten elkéstek a délutáni megbeszélésükről. Mikor Jude kissé lihegve, de elégedetten betámolygott az irodába, mindannyian felé fordultak. Ő csak megigazította a nyakkendőjét, majd elővette a táskájából a szükséges iratokat. Szinte tudatában sem volt annak, hogy mennyire közel tartózkodik Zeróhoz, a szakításuk óta először. A játékos az egyik székben terpeszkedett, lábai szétvetve, karjai összefonva. Jude megállt a széke mögött, és nagyot kellett nyelnie, mert a férfiból áradó illatra a teste még mindig élénken reagált. Arra gondolt, hogy ezzel a tárgyalással semmi probléma nem adódhat, de Zero pont ez alkalommal döntött úgy, hogy minden pontot megkérdőjelez a szerződésben. A felek egyre idegesebben pillantgattak össze, míg végül Jude megunta a dolgot, és kiinvitálta ügyfelét a folyosóra.

-          Mi a fene bajod van? – kérdezte sziszegve. – Pár héttel ezelőtt egyeztettük le a részleteket, és akkor még nagyon is megfelelt neked ez a szerződés!
-          Az akkor volt – makacskodott Zero a szeme közé nézve. – Azóta átgondoltam a helyzetemet, és úgy vélem, többet érek, mint amennyit ők adni akarnak. – Mielőtt Jude megszólalhatott volna, folytatta: - Vagy te, mint a menedzserem, másként véled?
-          Nekem, mint a menedzserednek, a legelőnyösebb szerződést kell megkötnöm az érdekedben. Ez egy előnyös szerződés…
-          De nem a legelőnyösebb.
-          Ennél jobbat nem fogsz kapni. – Aztán eltöprengett: - Esetleg a szezonnyitó után…
-          Mit kell tennem, hogy feljebb menjen az ár?
-          Nos, jól kell játszanod.
-          Én mindig jól játszom. – Jude az ajkába harapott, mire Zero hirtelen felmordult, és tett felé egy lépést. – Ezt ne csináld.
-          Micsodát? – nyitotta kerekre a szemét, és majdnem hátrálni kezdett.
-          Ne… ne legyél ilyen szexi. – Jude felnevetett, de Zero arca csak még tovább komorodott, így elhallgatott. – Azt hiszed, nekem nem nehéz? – kérdezte halkan. – Azt hiszed, olyan egyszerűen ki tudtalak törölni az életemből? A mindennapjaimból?
-          Zero…
-          Neked látszólag már sikerült – folytatta gúnyosan. – Bulik, pasik, pia, szórakozás… már csak idő kérdése, hogy valakinek az ágyában köss ki.
-          És akkor mi van? – csattant fel Jude. – Jogom van hozzá, vagy nem? Mintha te nem előztél volna már meg…
-          Még mindig olyanokat gondolsz rólam… sosem változik a véleményed, nem igaz? – suttogta, aztán sóhajtott. Jude szíve őrülten dobogott, és már csak azt vette észre, hogy a másik férfi arcára simította a tenyerét. Zero behunyta a szemét, és hozzádörgölőzött. – Ne… csináld ezt. Ezzel csak… reményt adsz nekem.

Jude szétszórt lett. Elfelejtett papírokat, elfelejtett találkozókat, elfelejtett embereket, csak egyvalakit nem. Folyton Zero fájdalmas tekintete, lebiggyedő ajka, és halk szavai jártak az eszében, de egyszerűen nem térhetett vissza hozzá. Adott estélyt maguknak, nem is egyet, de nem jött össze. Nem voltak képesek értelmesen megoldani a problémáikat, és Jude úgy gondolta, jól döntöttek, mikor szétmentek. Vagyis ő jól döntött, amiért még idejében lépett.

Zero a következő napokban ismét igyekezett elkerülni a találkozást, ami nem ment egyszerűen, ugyanis Jude-nak kötelezően meg kellett jelennie az összes edzésen, és persze majd a nyitómeccsen is. Jól látta, hogy Zero – elutasítva az edző kérését – szinte egymaga uralja a pályát, alig hajlandó passzolni, ami a csapattársait kezdte az őrületbe kergetni. Daniel legalábbis erről számolt be neki minden alkalommal, amikor Jude hajlandó volt szánni rá néhány percet.

Az életébe a viszonylagos nyugalmat Lucas jelenléte hozta el. Napi szinten igyekeztek találkozni, számtalan randevújukon voltak már túl, valami mégis megakadályozta őket abban, hogy tovább lépjenek. Pedig Jude nagyon is akarta, és úgy döntött, kései vacsorájukon ezt meg is osztja a másikkal.

Miután megbeszélték a napjukat, kipanaszkodták magukat az ügyfeleik miatt, és már a desszerten is túl voltak, Jude előredőlt, és összekulcsolta kezeit az asztalon.
-          Szóval… ráérsz később? – Lucas széles vigyorral válaszolt.
-          Mit tervezel, Kincade?
-          Nos, meglepetés – somolygott a férfi. – De annyit elmondhatok, hogy élvezni fogod. – Lucas azonnal feldobta kezét a levegőbe, hogy jelezze a pincérnek, fizetnének. Amint azonban belecsúsztatta bankkártyáját a mappába, megrezzent az asztalra fektetett telefonja. A két férfi összenézett.
-          Talán le tudom rendezni. – Felkapta a készüléket, majd fogadta a hívást.– Halló? Igen, én vagyok. – Összeráncolta a homlokát. – Biztos, hogy az én ügyfelemről van szó? Igen, ő az, de… nem igazán jellemző rá az ilyesmi… rendben, értem.  Azonnal indulok. Köszönöm. – Grimaszolva megszakította a vonalat, aztán bocsánatkérőn a másik férfira nézett. – Sajnálom. Hihetetlen, de az eddig mintaéletet élő ügyfelem hirtelen úgy döntött, hogy ittasan fog furikázni a városban, anyósülésen az alig pár hónapos kisbabájával. – Lucas kapkodva felállt. – Ígérem, hogy bepótoljuk.
-          Szavadon foglak – mosolygott rá Jude, bár a szíve helyén jelenleg csak egy gombócot érzett. Lucas megcsókolta, majd távozott, a férfi pedig hátradőlt, és kifújta a levegőt. Roppant érdekesnek tűnt számára a helyzet, de úgy döntött, csak otthona magányában fog eltöprengeni rajta, így fölállt, és azonmód meg is dermedt.

Egy alak vált ki a sötétből azon a folyosón, ami a konyha és a mosdók irányába vezetett. Jude eltátotta a száját meglepetésében, aztán tetőtől-talpig megborzongott. Zero fantasztikusan nézett ki, mint mindig, és Jude szívesen elhitette volna magával, hogy a férfi jelenlétének semmi köze őhozzá, vagy a félbeszakadt randevújához… ha Zero nem vigyorgott volna olyan elégedetten… olyan magabiztosan és ördögien. Jude még soha nem tapasztalt tőle effélét, így a gyomrát azonnal összeszorította az ijedtség. Olyan gyorsan távozott az étteremből, amilyen gyorsan csak tudott, és csak akkor mert felsóhajtani, mikor magára zárta lakása ajtaját. Menet közben dobálta le magáról a ruháit, aztán beállt a zuhany alá, és percekig megállás nélkül folyatta a forró vizet. Az sem érdekelte, ha a bőre kisebesedik vagy piros lesz; jelenleg ez az egyetlen módszer jutott az eszébe, amivel kiüríthette az agyát, és kiűzhette a gondolataiból Zero kegyetlen tekintetét. Mert erre nem talált jobb szót… kegyetlen elégtétel csillogott a szemében, miután végignézte, ahogy Lucas otthagyja Jude-ot. Talán azt is tudta, hogy aznap akartak végre ágyba kerülni? Kihallgatta volna a beszélgetésüket? Hányszor követhette már őket? A férfi megpróbált visszaemlékezni az elmúlt napokra és hetekre, de nem tudott felidézni egyéb alkalmat, amikor Zero ennyire belemászott volna a dolgaiba, és megváltoztatta volna az események alakulását. Na, persze Jude mostanában kissé paranoiás volt, úgy érezte, mindenhol figyelik… és mi van, ha Zero valóban így tett? A múltkor a pályán… meg előtte, amikor Daniel meg ő a folyosón beszélgettek, és a férfi meghívta őt a születésnapjára, Jude végig magán érzett egy figyelő tekintetet. És a bárban ott volt egy férfi, homályba burkolózva. Csakis Zero lehetett. Ugyanúgy a távolból figyelte, mint aznap este az étteremben… de miért mutatta meg magát ilyen hirtelen? Úgy vélte, nem ijesztett még rá eléggé? Nos, ez valószínűleg így lehetett, mert Jude alig fél órával ezelőttig esetleg kicsit ijedtnek érezte magát, most azonban egész testét elárasztotta a félelem. Hogy vajon Zero mire lenne képes, hogy visszavágjon neki. Ennyire megviselte volna, hogy – talán életében először – lapátra tették? Annyira a szívére vette Jude szavait, hogy így akar visszavágni? Hogy lehetetlenné teszi a társas kapcsolatait? Követi minden lépését, és megfélemlíti? Ahogy magára tekert egy törülközőt, Jude arra jutott, hogy ha így van, akkor Zero a lehető legjobb megoldást választotta.


Éjfél lett, mire nagy nehezen zavart álomba vergődte magát, így másnap nem volt igazán produktív az irodában. Ide-oda pakolászta a dossziékat, bámulta a számítógépét, vagy kifelé nézett az ablakon. Dél körül levánszorgott a kantinba enni valamit, de előbb még megcsodálta az új plakátokat a folyosón. Az új játékosok is lehetőséget kaptak a pózolásra, Daniel nagyon jól festett a poszteren, az üveg mögött, Jude pedig somolyogva szemlélte. Ugrott egyet, mikor egy erős kéz megveregette a vállát, aztán Zero vonult el mellette, szája sarkában halvány mosollyal. Jude hevesen dobogó szívvel nézett utána egy darabig, majd bemenekült az étkezőbe.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése