Subscribe:

2017. június 7., szerda

Múlt, jelen, jövő 3. fejezet


Kisebb problémák adódnak, mikor egy újabb régi ismerős tűnik fel a színen. ;) :)


Az első komoly probléma három héttel később adódott, amikor Draco a mungóba készült. Már a kabátját gombolta, és nyúlt a pálcájáért, mikor megszólalt a riasztó. A férfi összeráncolt homlokkal bámult a kandallóra, amiből előbb zöld lángok csaptak ki, majd megjelent benne egy pörgő-forgó alak, aki valahogy nagyon emlékeztette Dracót az apjára.

-          Apa!
-          Fiam – biccentett Lucius, és leporolta a nadrágját. – Készülsz talán valahová?
-          Igen. – Az apja felvont szemöldökkel várakozott. – Programom van.
-          Nos, gondolom, nem okoz majd gondot, hogy átalakítsd kicsit a napodat az apád kedvéért.
-          Ami azt illeti, gondot okoz – vágott vissza Draco, s mivel Lucius nem volt hozzászokta ahhoz, hogy nem kapja meg, amit akar, drámaian felsóhajtott.
-          Nocsak, talán egy randevú van a dologban? Éppen itt lenne az ideje, hogy unokákkal örvendeztess meg.
-          Akikkel ugyanannyira nem törődnél érzelmileg, mint ahogy velem sem?
-          Fiam, te vagy az örökösöm, de az ilyen hangnemet továbbra sem tűröm el tőled – biccentette fel a fejét Lucius, majd körbejárt a szobában. Sétapálcája minden lépésénél nagyot koppant a padlón, és a hang visszhangzott Draco fejében. Tekergetni kezdte a sálját, és az órára pillantott. Ha nem indul el hamarosan, el fog késni.

-          Bocsáss meg, apám, de valóban halaszthatatlan dolgom van. Talán hétvégén…
-          A segítségedet kell kérnem valamiben – vágott közbe Lucius, amiből egyértelműen kiderült, hogy nem érdekli különösebben Draco elfoglaltsága.
-          Nem lehetne… - Amikor azonban az apja rávillantotta híresen könyörtelen tekintetét, Draco kénytelen volt fejet hajtani.

A hét fennmaradó részében Lucius magával rángatta a fiát a találkozóira, melyekre nyilván azért volt szükség, hogy ha ő maga meghalna, Draco könnyedén továbbvihesse titkos üzleteit. A férfinak nem sok kedve volt ezekhez az utazásokhoz, annál is inkább, mivel mindig korán reggel indultak és késő este értek vissza, így esélye sem volt, hogy meglátogassa Neville-t, vagy üzenetet hagyjon neki. 

Korábban azt magyarázta be magának, hogy ezek az alkalmak Neville számára sokkal fontosabbak, min neki, de be kellett látnia, hogy ebben is tévedett. Hiányoztak a beszélgetéseik, a szócsatáik, hiányzott neki az, hogy legeltethesse a szemét a férfi izmos karján, mellkasán, vagy belenézhessen csillogó szemébe, amiben keresve sem talált volna soha utálatot vagy lenézést. Draco nem örült neki, de az volt a helyzet, hogy függött Neville-től, ahogy talán a másik férfi is függött őtőle.

A „talán” akkor változott „biztos”-sá, amikor hétfő reggel Draco megérkezett a mungóba. A felszínen minden úgy működött, mint korábban, de a szőke férfi a teste megfeszüléséből érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Felszaladt a lépcsőn, egyenesen Neville szobájához, de már a folyosón kénytelen volt lefékezni.

-          Itt is van – kapta oda a tekintetét Potter. – Íme, a nap hőse!
-          Mi…
-          Mégis hol a fenében voltál az utóbbi napokban? – indult el felé a férfi, hiába próbálta Granger visszatartani. – Azt mondtad, segíteni fogsz neki, ha betartjuk a szabályaidat!
-          Így is van…
-          Akkor hogy lehet, hogy Neville már a második rohamán van túl három napon belül? – Draco érezte, hogy a belsője jéggé fagy a rémülettől.
-          Mi történt?
-          Nem voltál itt, az történt! Magára hagytad!
-          Harry, nyugodj le – lépett előre Ron, akinek időközben újabb karikák kerültek a szeme alá. – Draco, beviszlek hozzá.
-          Nem mehet be!
-          És mióta is vagy te Neville kizárólagos gondviselője és döntéshozója? – villantotta rá dühös tekintetét Ron. – Megegyeztünk, hogy mindent megadunk Dracónak, amire szüksége van, nem?
-          Draco? – fonta karba a kezét Granger. – Mégis mikor lett neked Malfoy egyszerűen Draco?
-          Amióta többet ért el Neville állapotának javításában, mint mi hárman együttvéve. Gyere – azzal megragadta a szőke karját, és bevonszolta magával a szobába. Az ajtó kicsit hangosabban csapódott be mögöttük, de az ágyban szunyókáló Neville nem ébredt fel rá.

Draco halkan odasétált mellé, és összeszorult a szíve. A férfi jobb keze be volt kötözve, az arca pedig úgy nézett ki, mintha üvegszilánkokat szedtek volna ki belőle.
-          Mit… mit tett magával? – kérdezte motyogva.
-          Betörte a tükröt a fürdőszobában, letépte a zuhanyfüggönyt és a zuhanyrózsát, nekivágta a széket az ablaknak, beleöklözött a falba, és megütött egy ápolót. – Draco nehézkesen nyelt egyet. – Bármit mondott is Harry, ez nem a te hibád.
-          De… nem voltam itt. Nem… nem azért történt mindez, mert azt hitte, nem jövök többé?
-          Ezt még nem volt alkalmunk megkérdezni tőle. A második roham tegnap este jött rá, aztán benyugtatózták, így azóta alszik. – Ron az ágy másik oldalára sétált.
-          Történt már ilyen korábban is?
-          Én nem tudok róla. – Draco elfordult, és megtörölte a szemét. – Szíveden viseled a sorsát, igaz?
-          Ron, pontosan tudod, hogy nekem nincs szívem. Vagy ha van is, kőből van.
-          Aha, na persze – mosolygott Ron. – A Roxfortban persze még én is így hittem… de ahogy most Neville-lel törődsz, már kezd megváltozni rólad a véleményem.
-          Nem érdekel a véleményed rólam, Weasley. – A vörös hajú férfi rákacsintott.
-          Hiszem, ha látom.

Figyelték még egy darabig Neville egyenletes szuszogását, majd visszatértek a folyosóra, ahol Potter már lenyugodni látszott. Draco hozzájuk sem szólva elsétált mellettük, egyenesen Colt irodájáig.
-          Mr. Malfoy…
-          Hagyjuk az udvariaskodást – intett Draco. – Azt akarom tudni, máskor is előfordulhat-e még efféle roham?
-          Nem lehet kizárni ezt a lehetőséget sem.
-          Azt mondja, valószínű, hogy megint kárt fog tenni magában vagy másokban?
-          Ezt sajnos nem tudom megmondani… de ez a mostani eset nagyon kiborította. – A gyógyító levette a szemüvegét. – A javulás folyamatos, de attól tartok, soha nem fogja visszakapni a régi emlékeit.
-          Micsoda? Most hirtelen már így gondolja?
-          Lassan fél éve látogatja, Mr. Malfoy – kezdte Colt. – Ez idő alatt még a legsúlyosabb amnéziás betegeknél is megfigyelhető valamilyen szintű változás, Neville esetében azonban ennek nyoma sincs. Az a véleményem… persze ez egyáltalán nem szakmai vélemény, hogy Neville tudat alatt blokkolja ezeknek az emlékeknek a felszínre törését. – Draco lehanyatlott az egyik fotelba.
-          De mégis miért? – A férfi megigazított néhány papírt.
-          Nézze, Mr. Malfoy, amit most megosztok önnel, azt senkinek sem adhatja tovább. Ezek nem publikus információk, nekem is csak szigorú titoktartás mellett voltak hajlandóak elmondani…
-          Nyögje már ki végre, kérem! – A férfi sóhajtott.

-          Neville az iskolából kikerülve aurornak állt, és egész szépen tört felfelé a ranglétrán. A barátai azonban bizalmasan közölték velem, hogy már akkor sem volt vele minden rendben. Mások előtt jókedvűnek mutatkozott, magára maradva azonban erőt vett rajta a levertség.
-          Jó, és? Szomorú volt, meg minden…
-          Depressziós volt – javította ki a gyógyító. – Ez pedig nagyon veszélyes lehet, ha nem veszik komolyan, és nem foglalkoznak vele. Neville és a környezete akkor még nem tudta, miről lehet szó, és idejük sem maradt kideríteni, mert a fiatalember megsérült. Hogy baleset volt-e, vagy szándékos… azt nem tudjuk.
-          Szándékos? – pislogott Draco. – Maga szerint Neville szándékosan sodorta magát veszélyes helyzetbe, hogy megtámadják? – A gyógyító erre már nem válaszolt. – És akkor most mi legyen? Szívesen látogatom minden nap, de… az apám… - Megdörgölte az arcát. – Nem könnyű vele. Ha lenne valamilyen megoldás, akkor én mindent megtennék, hogy Neville számára jó legyen. – Colt tekintete furán megvillant erre a kijelentésre.

-          Nos, ha valóban érdekli minden megoldás…
-          Érdekel. – A gyógyító megköszörülte a torkát.
-          Mivel Neville esete különleges, és a fiatalember teljesen beszámítható, erre való tekintettel engedélyezhetem, hogy a kórházon kívül gyógyuljon. A fizikai állapota kiváló, többet itt már nem tudunk tenni érte, de talán a lelki folyamatok beindulásának jót tenne, ha barátságosabb helyen tölthetné el a következő pár hetet. Vagy hónapot. – Várt néhány percet, hogy Draco feldolgozhassa az információkat, aztán, mikor ez megtörtént, a férfi nevetni kezdett.
-          Azt… maga tényleg azt akarja, hogy vigyem magammal? A házamba? Hogy én gondoskodjam róla?
-          Neville tud gondoskodni magáról, erről biztosíthatom. Csupán annyit kellene tennie, hogy biztosít neki egy szobát, és továbbra is beszélget vele, sétálnak, megmutat neki néhány helyet, amire esetleg emlékezhet…
-          Nem azt mondta korábban, hogy ne befolyásoljam semmivel?
-          Most már nem számít – vélte a gyógyító. – A kitalált emlékek gyártása már megtörtént, ez ellen nem tehetünk semmit. Viszont ha maga mellette lesz, akkor azonnali visszacsatolásként jelezheti neki, hogy valamire jól emlékszik-e, vagy sem. De természetesen ön dönti el, hogy tudja-e vállalni.

Draco a maga részéről úgy gondolta, hogy neki ebbe nem túl sok beleszólása van, elvégre ha Neville gyógyulása a tét, akkor mindent meg kell tenniük, hogy sikerrel járjon. Azt nem tudta volna teljes egészében megmagyarázni, miért érzett így… persze vonzódott a férfihoz, de Draco Malfoy nem tesz semmit pusztán vonzalomból, tehát valami más volt ennek a hátterében. Draco bebeszélte magának, hogy ő aztán nem jótékonykodik, nem kedveskedik, pláne nem egy ex-griffendélessel, de a tény, hogy Neville nem emlékezett azokra az alkalmakra, amikor a szőke kitolt vele, arra késztette őt, hogy mindent előröl kezdjen, és még véletlenül se kövesse el ugyanazokat a hibákat, mint korábban. 
Lassan kezdett arra gondolni, hogy a lelkében dúló viharok és ellentmondások kibogozása érdekében el kellene látogatnia egy pszichológushoz. Persze csakis teljes titoktartás mellett.

A következőkben a gyógyító felváltva hálálkodott neki és szorongatta a kezét, miközben elsorolta, mi mindenre kell majd Dracónak figyelnie, miután Neville beköltözött hozzá. A szőke csak fél füllel figyelt oda, mert lassan elindultak a folyosón, vissza Neville szobájához, ahol sajnos még mindig ott szobrozott az Aranytrió. Draco nem álltatta magát azzal, hogy lelkendezve fogadják majd az ötletet, de majd Ron szépen lefordítja nekik a lényeget, és ha kell, visszafogja őket, mielőtt nekiugranának. Draco ezt sem hitte volna korábban - egy régi ellenségét magához költözteti, egy másikra meg rábízza a biztonságát. Tényleg szüksége lenne arra a pszichológusra.

-          Nos? – szólalt meg Granger. – Lehet valamit tenni Neville-ért? Hogy ez többé ne fordulhasson elő?
-          Ami azt illeti, Mr. Malfoy és én épp az imént jutottunk döntésre Neville további ellátásával kapcsolatban.
-          Micsoda? – vonta össze a szemöldökét Potter. – Mi köze van neki Neville további ellátásához? Neki csak az a dolga, hogy minden nap bejöjjön hozzá, és beszélgessen vele. Mint egy társalkodónő.
-          Oh, kösz, ezt bóknak veszem – gúnyolódott Draco. – A hajam elvégre már megvan hozzá.
-          Muszáj neked mindenből viccet csinálnod?
-          Most azt akarod, hogy sírjak?
-          Nem. Azt akarom, hogy szűnj meg, de ehhez sajnos még az én befolyásom sem elég.
-          Harry – tette a karjára a kezét Granger. – Nem emlékszel, ki mondott ilyesmit legutóbb? – Potter töprengett néhány pillanatig, aztán ellazultak a vonásai.
-          Az apám. Pitonnak. – Sóhajtott egyet, aztán Dracóra nézett. – Bocs, ez nem volt szép tőlem. – A szőke félrebiccentette a fejét. – Most tényleg azon töprengsz, elfogadd-e a bocsánatkérésem?
-          Igen.
-          Akkor vissza is vontam.
-          Ahogy akarod.
-          Visszakanyarodhatnánk oda, hogy mi a terv? – érdeklődött Ron, zsebre vágott kézzel. – Neville nem maradhat a mungóban, nem igaz?
-          Így van, Mr. Weasley. Neville-nek vannak olyan időszakai, amikor veszélyt jelent önmagára és másokra is. A legnagyobb probléma, hogy a rohamokat nem tudjuk előre megjósolni, így minden pillanatban készenlétben kell lennünk.
-          Fogadjunk fel mellé egy hivatásos ápolót? – kérdezte Granger. – Mert természetesen meg tudjuk oldani, és a lakását is újra a rendelkezésére bocsájthatjuk.– Draco elcsodálkozott ezen a javaslaton, hiszen a nő tényleg odaengedne Neville mellé egy teljesen idegen embert?
-          Úgy vélem, kevéssé szolgálná Neville javulását, ha egy olyan személlyel kellene együtt élnie, akit nem ismer – mondta a gyógyító is.
-          Akkor? Mit találtak ki? – sürgette őt Potter, mire a gyógyító nagy levegőt vett.
-          Mr. Malfoy vállalta, hogy gondját viseli Neville-nek, amíg szükséges. – Süket csend követte a szavait, aztán Granger karba fonta a kezét.

-          Bocsánat, ezt nem értem. Hogy fogja Draco gondját viselni? Magához veszi?
-          Pontosan erről van szó. – Potter és Granger leesett állal bámultak a szőkére, aki elfojtott egy önelégült vigyort.
-          Az teljesen ki van zárva! – fakadt ki Potter. – Szó sem lehet róla, hogy Neville odaköltözzön ehhez a… ehhez a…
-          Na, nem találod a megfelelő szót? – vigyorgott Draco. – Szerintem a fantasztikusra gondolsz, vagy talán a nagylelkűre.
-          Maga szerint tényleg ez a legjobb megoldás? – érdeklődött Granger. – Mégiscsak mi vagyunk a barátai.
-          De Neville jelenleg nem így gondolja – ábrándította ki a gyógyító, a nő pedig egy kicsit magába roskadt. Draco már majdnem megsajnálta, elvégre ők is Neville javát akarták.
-          Meglátogathatjátok, amikor akarjátok – ajánlotta nekik. – Nem foglak titeket eltiltani tőle, ha emiatt aggódtok.
-          Próbálnád csak meg.
-          Nem tudom, mi nyomja most a csőröd, Potter – húzta ki magát Draco. – Ha nem vetted volna észre, önként belementem, hogy Longbottom hozzám költözzön. Rémlik, milyen viszonyban voltunk a Roxfortban? Nem utáltam annyira, mint téged, de eléggé rosszul lettem, ha egy helyiségben kellett tartózkodnom vele huzamosabb ideig. Most viszont ugyanaz a célom, mint nektek, akik a barátainak hívják magukat; azt akarom, hogy Neville emlékezzen. És ha belegondolsz, ebből a legrosszabbul én fogok kijönni a végén, nem pedig ti.

Neville laposakat pislogott, amikor Draco végül belépett hozzá, hogy vele is közölje a megváltozott körülményeket.
-          Jó reggelt! Hogy érzed magad?
-          Jobban. – A férfi elbámult valahová az ajtó irányába. – Más hangokat is hallottam.
-          Hát, mondtam neked, hogy nem kellene annyit szívnod, de nem hallgattál rám. – Draco megállt az ágy mellett. – Van néhány változás, amiről tudnod kell.
-          Hm – reagált Neville. – Bezárnak valahová?
-          Így is mondhatjuk. De a cellatársad legalább maga a tökély. – Neville értetlenkedve nézett rá, így Draco folytatta: - A gyógyító szerint többet segíthetne rajtad, ha hozzám költöznél. Ideiglenesen, persze. És csak ha beleegyezel. Semmit sem teszünk az akaratod ellenére.

A férfi olyan sokáig nem reagált, hogy Draco már attól félt, kómába esett. Aztán Neville mélyet sóhajtott, és halványan elmosolyodott.
-          Miért vállaltad el?
-          Nem volt más választásom – felelte azonnal csípősen. – Én vagyok jelenleg a legjobb esélyed.
-          Te is azt szeretnéd, ha emlékeznék? – A válasz erre persze egy jó vaskos nem lett volna.
-          Miért ne szeretném azt? – kérdezett vissza inkább. – Akkor végre nem lógnál tovább a nyakamon.
-          Nem kötelez téged senki, hogy…
-          Hát, te nem láttad odakint a drágalátos barátaidat! – csattant fel Draco indulatosan. – Sorszámot kellene húzniuk, hogy eldöntsék, melyikük végez velem előbb, ha valami bajod esik, míg velem vagy.
-          Egyikük sem bántana téged.
-          Honnan vagy benne ennyire biztos?
-          Onnan, hogy megesküdtek nekem, hogy nem nyúlnak hozzád. – A szőke kinyitotta a száját. – Igen, a Megszeghetetlen esküvel.
-          Hogy… micsoda? – lehelte a férfi. – Ők… te… rávetted őket erre?
-          Igen – bólintott Neville bizonytalanul. – Sejtettem, hogy bármit teszel is, az nekik nem fog tetszeni, és meg akartam előzni, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Ron készséggel belement, Hermione és Harry már nehezebb eset volt.
-          Na, ne mondd! De még mindig nem derült ki, mivel zsaroltad meg őket…
-          Nem zsaroltam… csak… közöltem, hogy ha téged bántanak, akkor engem többé nem látnak. – Draco így már megértette a másik három viselkedését, egyvalamit viszont továbbra sem bírt felfogni…
-          És te miért tetted ezt? Miért… gondoskodtál rólam? – Mikor Neville a szemébe nézett, Draco egy hirtelen rántást érzett a szíve tájékán.
-          Te gondoskodsz rólam, én gondoskodom rólad. Szerintem ez így van rendben. – És Draco a továbbiakban befogta a száját.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése