Subscribe:

2017. június 28., szerda

Majd én 2. fejezet


A második fejezet. :) ;)


Bright a szombati napot a szobájában töltötte, nagyrészt punnyadással, kisebb részt tanulással. Prem és Arthit is hívta, hogy menjen velük a városba, de a srácnak jelenleg semmi kedve nem volt emberekkel találkozni. Kellett egy kis idő, míg rájött, hogy lassan, de biztosan legyűri őt a szerelmi bánat, pedig nem is volt szerelmes. Nem igazán. Csak nem bírta elviselni, hogy Aim, akit egy értelmes embernek ismert, ezek után is futott May után. Frusztráltan beletúrt zselézetlen hajába, majd elterült az ágyán, hogy néhány másodperc múlva kénytelen legyen fölpattanni, ugyanis kopogtattak.
Már a nyelve hegyén volt egy ingerült „Mi a fenét akarsz?”, ami nyomban a torkára forrt az ajtó feltépése után.

-          Rám aztán nem számítottál, mi? – vigyorgott Dear, és elnyomakodott mellette. Otthonosan körbesétált, megtapogatott ezt-azt, majd helyet foglalt az ágyon. Bright karba font kézzel támaszkodott neki az asztalnak, és eszében sem volt megszólalni. – Szóval – folytatta a srác továbbra is mosolyogva -, azt csiripelték a madarak, hogy szeretnél beszélgetni valakivel.
-          Nem tudom, hogy a madarak szívtak-e valamit, vagy te, hogy velük beszélgetsz – morogta Bright, mire Dear vigyora még szélesebb lett.
-          Identitásválságba kerültél, Bright? – A fiatalabb srác hápogni kezdett a döbbenettől. – Aha, sejtettem. Jobb lesz, ha leülsz, mert ez egy hosszú mese lesz.

A következő negyven percben Bright egyik ámulatból a másikba esett; nem elég, hogy Dear, a lányok nedves álmainak főszereplője meleg, de ráadásul kapcsolatban is van valakivel!
-          Tudom, mennyire nehéz feldolgozni, hogy már nem csak a lányok érdekelnek – mondta a srác -, de az a helyzet, hogy ha boldogok akarunk lenni, akkor meg kell tanulnunk túllendülni ezeken a semmiségeken.
-          Nem érdekelnek más srácok… - motyogta Bright, majd hangosabban folytatta: - Egy percig sem kételkedem a saját férfiasságomban – közölte, mire a másik mosolyogva bólintott. – Nekem az a problémám, hogy Aim még mindig May után fut… és nem értem, miért. – Dear előre hajolva hallgatta őt. – Tisztában vagyok az előnyeimmel, és azzal is, hogy őt talán annyira megrázta, hogy engem is vonzónak tart…
-          Hogy emiatt szerinted még inkább ragaszkodik a hölgyhöz? Mert így el tudja nyomni magában a hozzád fűződő érzéseit?
-          Ja, valahogy így – bólogatott Bright, és majdnem nekiállt rágni a körmét. – Mit tehetnék még?
-          Kezdjük azzal, hogy mit tettél eddig? – ravaszkodott Dear, de Bright nem állt kötélnek. – Szerintem adj neki egy kis teret. Ha valóban a tudtára adtad, hogy bejön neked, akkor a következő lépést neki kell megtennie. – Bright felvont szemöldökkel és jelentőségteljes pillantással nézett rá, mire Dear nevetve feltartotta a kezét. – Tudom, hogy ez számodra felér egy kínzással, mert nem szeretsz egyhelyben ülni… de ha tényleg fontos neked ez a srác, akkor hagyod, hogy a maga tempójához igazodjon.

Bright fogadni mert volna rá, hogy Nott és Arthit keze van ebben az egészben, de Dear távozása után arra jutott, hogy alkalomadtán majd megköszöni nekik. Persze csak akkor, ha Dear javaslata beválik.

Ennek megfelelően Bright úgy jelent meg hétfő reggel az osztályteremben, mintha misem történt volna. A nap folyamán is végig ontotta magából a poénokat, és ott kötött bele a barátaiba, ahol csak tudott (nyilván nem volt nehéz dolga). Ezt a magatartást másfél héten keresztül űzte sikeresen, és már maga is kezdte elhinni, hogy nincs neki semmi baja. Kivéve, hogy a csajok továbbra sem tudták felkelteni az érdeklődését.

Hatalmas önuralmat gyakorolva egyszer sem kérdezett rá Kongnál, mi van a barátjával, és mindig megtartotta a három lépés távolságot, ha a két társaság találkozott valahol. Nem állította, hogy néha nem forgolódott álmatlanul, de nem jött rosszul ez a kis Aim-mentes időszak. Na persze még mindig szívesen az ágyába ráncigálta volna, hogy a fergeteges szex után elbeszélgessenek mindenféléről, és aztán, ha megunták a társalgást, ismét elmerülnének egymásban. Az ilyen és ehhez hasonló gondolatoknak azonnali felizgulás lett a vége, és hát ezért nem tudott normálisan aludni.

-          Kimerültnek tűnsz – csapott le rá Nott, mikor Bright nem tudta elég gyorsan rendezni az arcvonásait.
-          Kösz a bókot! Ami azt illeti, te is. Csak nem lefoglalt valaki tegnap este?
-          Kezd megijeszteni az az éles szemed, amivel mindent észreveszel.
-          Mivel ti is előszeretettel másztok bele a magánéletembe, így az a legkevesebb, ha viszonzom a szívességet – mondta Bright, ahogy megigazította a frizuráját, ami egyébként mindig és mindenkor fantasztikusan állt, köszönte szépen. – Ti küldtétek el hozzám Deart? – Nott hümmögött egy sort. – Nem mintha nem méltányolnám, meg ilyenek…
-          Csak nem szereted, ha beleszólnak az életedbe – kacsintott Nott.
-          Jól van, ezt megérdemeltem.
-          De legalább hasznos volt? – Bright nem válaszolt, ugyanis a következő pillanatban hirtelen alkalom adódott arra, hogy élesben tesztelje a kapott instrukciókat, mivel Aim jelent meg az étkezőben, érdekes módon egymagában.

A két srác tekintete összevillant, aztán Bright kényszerítette magát, hogy visszaforduljon barátjához. Nott szeme elismerően tapadt rá, és tapintatosan másfelé terelte a beszélgetést.

Úgy tűnt, Dear tanácsa végül beváltja a hozzá fűzött reményeket, Kong ugyanis arról számolt be Arthitnak – aki nyomban továbbadta a csapatnak -, hogy Aim lenyugodott. Nem fut már May után, ami a lányt a jelek szerint némileg összezavarta, Brightot viszont teljes megelégedéssel töltötte el. De még nem mert reménykedni.

Akkor sem hagyta magán eluralkodni az érzelmeket, mikor Aim egyszer csak fogta magát, és csatlakozott hozzájuk ebédnél. Ez még nem is lett volna annyira furcsa – bár a társaság tagjai így is lemerevedtek egy percre -, de a srác tovább ment, és a Bright melletti üres helyet választotta. Letette a tálcáját, meghajolt, aztán leült. Bright mellé. Olyan közel, hogy összeért a combjuk, és Brightnak lehetősége volt érzékelni a másikból áradó hőt. Ettől függetlenül továbbra is nyugodtan evett, és válaszolgatott a barátai kérdéseire. Egyre inkább kezdte azonban elveszíteni a fejét, mikor ez az eset minden egyes nap megismétlődött. Egy dolog volt ugyanis az, hogy távolról vágyakozott Aim után, az meg egy másik, hogy el kellett viselnie a közelségét maga mellett. Ráadásul a srác kezdett egyre közvetlenebb és vidámabb lenni, sokat mosolygott és viccelődött, Bright meg csak vicsorogva elfordította a fejét. Nem akart belezúgni. Egyszerűen nem engedhette meg magának. Hiszen…

-          Úgy látom, mind itt vagyunk.
Bright annyira elmerült a gondolataiban, hogy fel sem tűnt neki a kialakult helyzet, pedig eléggé egyértelműen körbe lett kerítve. Homlokráncolva és szemöldökét felvonva bámulta a barátait, majd épp hozzálátott volna a megszólaláshoz, mikor Dear feltartotta a kezét.
-          Ez egy közbeavatkozás. És igen, megengedem, hogy dühös légy.
-          Oh, kösz, pont kérdezni akartam! – morogta a srác, ahogy ellenségesen összefonta a karját. Nem kellett oldalra pillantania ahhoz, hogy tudja, Aim is ott van.
-          A barátaitok vagyunk – mondta Arthit, bár az adott helyzetet tekintve Bright ebben erősen kételkedett -, és érthető okokból nem bírtuk már tovább nézni a szenvedéseteket.
-          Egyikünk sem szenved – szólalt meg Aim, mielőtt Bright akár kigondolhatta volna, mivel is vágjon vissza. Szinte mindenki kerekre nyílt szemmel kapta a srác felé a fejét, aki még csak zavarba sem jött. Bright szíve erősen megdobbant. – Éppen próbáltunk rájönni arra, milyen természetű a köztünk lévő kapcsolat, szóval semmi szükség nincs erre a közbeavatkozásra. – Kong vigyorogva bólintott, majd gyorsan lehiggadt, mikor Arthit rávillantotta a tekintetét.
-          Sajnálom, de ezt nem tudjuk elhinni – fonta karba a kezét Dear, és kényelmesen hátradőlt a széken, lábai szétvetve. Bright már majdnem felvonta a szemöldökét, mikor észrevette Nott pillantását, amit nevezett széttárt ölre vetett. Eme tudás birtokában ő maga is hátradőlt, minek következtében a válla Aim vállához préselődött. Szó szerint vált vállnak vetve szálltak szembe a barátaikkal.

-          Folytasd csak – biccentett Bright előzékenyen. – Talán megzavartuk a boldogságotokat a mi boldogtalanságunkkal?
-          Nem erről van szó… - tiltakozott azonnal Arthit. – Hanem erről, hogy szeretünk titeket, és nem akarjuk, hogy lógó orral mászkáljatok a kampuszon.
-          Ehe – bólintott a srác. – Ez teljesen érthető. De akkor sem volt jogotok ahhoz, hogy így sarokba szorítsatok minket.
-          Rátérhetnénk végre a lényegre? – kapcsolódott be Prem, aki unta a banánt. – Aim, ez a helyes és fantasztikus senior beléd van zúgva. Tudsz ezzel kezdeni valamit, vagy továbbra is olyasmit kergetsz, ami sosem lesz a tied?

Bright nagyon lassan oldalra fordította a fejét, mire Aim is így tett. Néztek egymás szemébe néhány pillanatig, aztán Aim ajkai szétnyíltak, hogy ítéletet mondjanak Bright és az érzései felett. Erre azonban sajnos nem kerülhetett sor… mert megszólalt az ébresztő.

-          Hogy az a… - markolt bele Bright a hajába, aztán gyorsan moderálta magát, és simogatásra váltott. Elvégre csodás hajzuhataga igazán nem tehetett semmiről, pláne arról nem, hogy a barátai meg a közbeavatkozásaik már az álmaiba is beköltöztek.

Hangyányi kedve sem volt elkezdeni azt a pénteki napot, habár merte remélni, hogy hétvégén nyugta lesz Aim jelenlététől.

Semmi probléma nem adódott öltözködés és mosakodás közben.

A szobáját és a tantermet összekötő út alatt sem.

Órák alatt sem (ha azt nem számítjuk, hogy Bright majdnem leborult a székéről, mikor Prem hátulról megrúgta).

Ebéd közben ide-oda rebbent a tekintete, de sem Aim, sem Kong nem jelent meg az asztaluknál. Bright görcsbe ránduló gyomorral evett tovább.

Valahogy végigszenvedte a délutáni órákat. Valahogy. De hogy?

Ásítozva baktatott ki az utolsó teremből, majd megállt az ajtó mellett, hogy bevárja a barátait, visszanézve azonban kénytelen volt megállapítani, hogy mind felszívódtak. Felvonta – szexi – szemöldökét, majd vállat vont, és hazabandukolt.

Bright szombaton már igazán kezdte egyedül érezni magát. Most ő volt az, aki hiába kereste a barátait, mert egyikük sem válaszolt sem a hívásra, sem az sms-re, tweetre, instagramra, füstjelekre, és a srác délután már arra vetemedett, hogy lement a kosárpályára, és elkezdte bámulni az edzést. Kiderült azonban, hogy ennél rosszabb ötlete már régen volt, ugyanis a cikkázó alakok között egyszer csak feltűnt Aim, rövidnadrágban és fekete atlétában, izzadtságtól csatakos hajjal. Bright figyelmeztetés gyanánt felpillantott az égre, jelezve, hogy ennél több szívatást már igazán nem lesz képes elviselni, a következő pillanatban pedig Aim állt meg előtte lihegve, szélesen vigyorogva. Ez nagyon fura volt Bright számára… és rájött, hogy a srác tényleg kezd előnyére változni.

-          P’Bright – hajolt meg előtte, amit a másik tessék-lássék viszonzott. – Mit keresel itt?
-          Nézem az edzést.
-          Még sosem láttalak itt.
-          Miért, olyan gyakran jársz?
-          Egy hónapja. – Bright felvont szemöldökkel pillantott a srác fejlődésben lévő izmaira.
-          Aha. Jó neked. – Kicsit hallgattak, aztán Aim merészen lehuppant mellé. Bright most már tényleg alig ismert rá.
-          Valahogy olyan érzésem van, hogy kerülsz engem.
-          Hm.
-          Tudom, mennyire elítélted a korábbi viselkedésem…
-          Semmi közöm nem volt hozzá.
-          … de szerettem volna köszönetet mondani – folytatta rezzenéstelenül. – Te voltál az egyetlen, aki ilyen nyíltan a szemembe merte mondani, hogy hülyeséget csinálok. És valószínűleg jól tetted, mert másra nem hallgattam volna amúgy sem.
-          Mintha rám annyira hallgattál volna – jegyezte meg Bright, és hátradőlt, feltéve karjait a mögötte lévő ülésre.
-          Persze, hogy hallgattam rád. Elvégre már nem futok May után, nem igaz? – Bright megint felé pislantott, és próbálta megállni, hogy ne simítsa végig Aim csatakos karját.
-          Azt hittem, magadtól jöttél rá, hogy May nem fogja viszonozni az érzéseidet, legalábbis nem úgy, ahogy te szeretnéd.
-          Azt hiszem, a lelkem mélyén ezt mindig is tudtam… de valamiért ragaszkodtam hozzá. – Bright erre felhorkantott, mire Aim oldalra fordította a fejét, és ránézett. – Neked persze erre is megvan a magyarázatod, mi?
-          Többé-kevésbé. De mások is adtak jó tanácsokat…
-          És én még azt hittem, magadtól vagy ennyire okos.
-          Ne pimaszkodj velem, a seniorod vagyok.
-          Tisztában vagyok vele – mosolygott rá, Bright pedig, legjobb szándéka ellenére, elpirult. – Hajlandó vagy megbeszélni a bulin történteket?
-          Miért, te hajlandó vagy? – dobta vissza a labdát azonnal.
-          Igen. Szeretném tisztázni a helyzetünket.
-          Jó. Felőlem – vont vállat nyeglén, aztán felállt. Aim tekintete úgy villant rá, mintha éppen marasztalni akarná. – További jó edzést.
-          Nem… eh, köszönöm, P’Bright.

Bright – a közhiedelemmel ellentétben – nem volt teljesen hülye, most mégsem tudott eligazodni Aim viselkedésén. Azt állította, miatta kattant le arról a lányról… most pedig úgy tűnt, mintha közeledni akarna Bright felé. De miért? Végre hajlandó volt elfogadni az érzelmeit, vagy csak azért mutatott érdeklődést, mert tudta, hogy Bright nem közömbös iránta? És neki ezzel most akkor mit is kellene kezdenie? Bonyolódjon bele egy kapcsolatba, ahol egyik fél sem teljesen biztos a dolgában? Mert ugyan Bright előtt tiszta volt, hogy Aim-et akarja… node vajon meddig? Mi lesz, ha eltűnik a varázs, és újra a mellek és egyéb női testrészek fogják megragadni a figyelmét? Ajkába harapva csapta be maga mögött a szobája ajtaját, és eldöntötte, hogy ezen addig nem agyal, míg Aim ki nem böki, mit is akar tőle tulajdonképpen.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése