Not today 1/2

Második Sotus történetem, ami kicsit hosszabb, mint az előző, remélem élvezni fogjátok!

Az alapötletet ismét kedves barátnőmtől, Mestől kaptam, és nagy vonalakban a következőről van szó:

A Sotus egyik tanulója titokzatos dobozt talál az ágyán, amit azonban nem nyithat ki egészen a két héttel később esedékes Valentin-napig. Vajon sikerül ellenállnia a kísértésnek? Derítsük ki együtt! :):)

-          Jó reggelt, öregem! Mindig nagy öröm számunkra, ha méltóztatsz megjelenni köreinkben!

-          Jaj, hagyjál már – fogta kezébe fájós fejét Bright. – Nem tehetek róla, hogy tegnap buli volt.

-          Igazad van, te most is csak szerencsétlen áldozat vagy – lapogatta meg a vállát somolyogva Prem.

-          De még mennyire! Közkedvelt vagyok, mindenhová meghívnak… ti persze ezt nem érthetitek.

-          Hé – fordult oda Nott. – Azért bunkónak még nem kell lenni.

-          Ez nem bunkóság, ez az igazság.

-          Rátérhetnénk végre a dolgunkra? – szólt közbe Arthit, mielőtt a vita elmérgesedhetett volna.

-          Sietsz talán valahová? – érdeklődött Prem.

-          Órára, ha nincs ellene kifogásod.

-          Már így is te vagy az évfolyam legjobbja – szűrődött át Bright hangja az ujjai közül. – Akkor is átmennél az összes vizsgán, ha többé egy órára sem járnál be.

-          Szerintem akkor nagyon unatkoznék.

-          Menthetetlen vagy – csóválta a fejét Prem, de végül csak elkezdhették a munkát.

Mikor Arthit aznap este felcammogott a szobájába, holt fáradtnak érezte magát. Persze az utóbbi napokban ez elég gyakran megesett vele, de néha tényleg megfordult a fejében, hogy mi van, ha tényleg megbukik. Sorra lejátszotta már magában ennek a következményeit: a szülei csalódnak benne; a tanárai csalódnak benne; ő maga meg a föld alá süllyed, és így tovább. Ilyenkor inkább gyorsan arra gondolt, hogy nála hülyébb emberek is simán levizsgáztak, tehát nála sem lesz semmi probléma.

Sóhajtva dobta le táskáját az ágyra, majd a falhoz sétált, és felkapcsolta a villanyt. A lámpa fénye rávetült a szekrényre, az asztalra, a játékfigurákra, és az ágyán terpeszkedő dobozra. Hevesen pislogott egy párat, kinyitotta majd becsukta a száját, aztán tétovázva megközelítette a dobozt. Nem volt túl nehéz, de még így is lehetett benne jó pár dolog. Oldalról is megnézte, és már azon volt, hogy feltépje a ragasztást, mikor megakadt a szeme egy nyomtatott betűkkel írt figyelmeztetésen: PONTOSAN 2 HÉT MÚLVA NYISD KI! Arthit hápogott egy keveset.

-          Mi a fene ez?

1    1.      nap

Arthit alig tudott aludni az izgatottságtól, pedig igazán ráfért volna a pihenés. Reggel majdnem sikeresen el is késett az első órájáról, amin Bright nem győzött jó hangosan és jó sokáig csodálkozni.

-          Igazából szimpatikusabb voltál másnaposan – mondta Arthit, bepréselődve a padjába. A másik csücsörített.

-          Ezt vegyem úgy, hogy engedélyt adtál nekem a piálásra?

-          Mégis hogy tudtad ezt kihámozni a szavaiból? – hitetlenkedett Nott.

-          Még nem tudtad? – vigyorodott el Prem. – Ő mindenről képes az ivásra asszociálni.

-          Azt mondod, részeges vagyok?

-          Szerencsére nem.

-          Akkor mit kóstolgatsz?

Arthit lehunyta a szemét egy pillanatra, mikor egy súlyos kezet érzett meg a vállán.

-          Minden rendben? – Nott értelmesen csillogó szemébe nézve Arthit az ajkába harapott.

-          Azt hiszem, betörtek a szobámba.

-          Micsoda? – hajolt előre hirtelen Prem. Mind elcsendesedve bámultak rá. – Hogy jöttél rá? Elvittek valamit?

-          Nem. Inkább otthagytak.

-          Mit? – kíváncsiskodott Bright. – Egy marhafejet a takaró alatt? – Nott már nyitotta a száját, hogy megfeddje a srácot, de aztán csak megrázta a fejét.

-          Egy dobozt hagytak az ágyon.

-          Mi volt benne?

-          Nem tudom, Prem – sóhajtott fel Arthit. – Az az utasítás áll rajta, hogy csak két hét múlva nyissam ki. – A srác összevonta a szemöldökét, mikor a másik három sokatmondó pillantást váltott. – Mi az?

-          Barátom – kezdte Prem szertartásosan -, te tényleg nem tudod, milyen nap lesz két hét múlva?

-          Nem, tényleg nem tudom. Azt viszont éppenséggel tudom, mikor lesznek a vizsgáink. A többi nem érdekel.

-          A doboz sem érdekel? – tudakolta Bright.

-          Nem.

-          Akkor miért nem nyitottad ki? – Arthit nem felelt.

-          Na, szálljatok le róla – kérte Nott. – Arthit, azt a dobozt minden valószínűség szerint Valentin-napra kaptad.

-          És mégis miért? És kitől?

-          Ha kibontanád… - próbálkozott Bright, mire Nott fejbe csapta. Prem vihogott. – Au.

-          Majd ebédnél folytatjuk – zárta le a témát Arthit, és a belépő tanár felé fordult.

-          Na, szóval. – Bright azonnal felvette a beszélgetés fonalát, amint leültek – előtte persze el kellett kergetniük onnan a piszmogó elsősöket. – Én amondó vagyok, hogy órák után fogjuk magunkat, és nyissuk ki a dobozt.

-          Támogatom! – mutogatott a villájával Prem.

-          Micsoda szerencse, hogy ezt nem ti döntitek el – mondta Nott.

-          Mégis miért nem? – értetlenkedett Bright.

-          Mert még véletlenül sem ti kaptátok a dobozt, vagy rosszul tudom?

-          Még kaphatok!

-          Akkor azt majd feltépheted, ez azonban most még Arthit dolga – mondta Nott megfellebbezhetetlenül. Arthit majdnem elnevette magát Bright és Prem duzzogó arcát látva.

-          Akkor nem nyitjuk ki?

-          Egy nap majd kinyitjuk. De az a nap nem ma lesz – mondta ki Arthit a végső szót, aztán magával elégedetten eszegetni kezdett.

2    2.      nap

Arthit igazán büszke volt magára, amiért reggel csak egy pillantásra méltatta a dobozt, de még véletlenül sem rázogatta meg, hogy kiderüljön, mi van benne. Az órákon is végig serényen jegyzetelt, aztán délután nem mulasztotta el jól meghajtani az elsőéveseket.

-          Hé, Arthit – dobta le magát mellé Bright. – Kiszellőztetted már a szobádat? – Arthit és Nott néma pillantást váltott, aztán Arthit úgy döntött, leveti magát a hídról.

-          Ma még nem. Miért?

-          Hát, tudod, ha az a titokzatos doboz netalán elkezdene szaglani, vagy valami… hoppá, nem az alattad lakó jelentette véletlenül, hogy szivárog valami a plafonról?

-          Te ezt nagyon élvezed, mi?

-          Még jobban élvezném, ha végre kinyithatnánk!

-          Nem akarsz inkább a vizsgákra koncentrálni? – kérdezte Nott. – Egészen véletlenül tudom, hogy a jegyeid nem a legjobbak.

-          Ünneprontó – közölte Bright, majd elvonult, habár előtte még kedveskedve megpaskolta néhány elsős hátát, akik a közelükben lebzseltek, és akikben Arthit felismerni vélt néhányat a nemrég megsanyargatott srácok közül.

-          A szülinapjára egy szűrőt kéne vennünk neki az agya és a szája közé – sóhajtott fel Nott. – Tényleg meg fogod vele várni a Valentin-napot?

-          Miért ne? – vont vállat a másik. – Nem telik semmibe, ha megteszem, ami rá van írva. – Pár pillanatig elbámult a távolba, míg észre nem vette, hogy az egyik elsőst nézi elmélyülten, aki karcsú kezeivel éppen mutogatott valamit a társainak.

-          De azért kíváncsi vagy, nem?

-          Talán. – Nott felvonta a szemöldökét. – Jó, oké, igen.

-          Nyugi, ez természetes. Örülj neki, hogy van egy rajongód. – Mivel Arthit félrebiccentett fejjel nézett rá, folytatta: - Összeállított neked egy csomagot, aztán valahogy bejuttatta azt a szobádba, de persze előtte ki kellett derítenie, hol laksz. Ha engem kérdezel, ez a valaki nagyon odavan érted.

4     4.      nap

-          Péntek van – közölte velük Prem bizalmasan az ebédlőben.

-          Jó megfigyelés – dünnyögte Nott.

-          Mi lenne, ha elmennénk szórakozni?

-          Remek ötlet! – mondta Arthit azonnal, majd felpillantott, mikor érzékelte a beállt nagy csendet. – Mi van?

-          Te nem szoktál ennyire benne lenni a buliban – jegyezte meg Bright. Arthit nem örült neki túlzottan, hogy a másik srác éppen most éli józan pillanatai egyikét.

-          Na, most akkor nemet kellett volna mondanom, hogy aztán egész nap nyaggassatok a dologgal, míg végül megunlak titeket, és igent mondok, hogy elhallgassatok?

-          Pontosan! – csapott az asztalra Bright. – És mivel ettől egészen eltérően viselkedtél, valami gond van.

-          Elég egyértelmű, hogy mi az – vigyorgott Prem. – Nem akarja a hosszú-hosszú péntek estét a titokzatos doboz társaságában tölteni. – Csend lett, aztán Arthit a kezébe temette az arcát. – Te most sírsz?

-          Megőrjít! – fakadt ki Arthit kicsit hangosabban a kelleténél, így néhányan feléjük pillantottak. – Megőrjít a doboz!

-          Akkor bontsuk ki! – indítványozta Bright, és nyomban fel is pattant.

-          Ülj már le! – sziszegte Nott, majd nevetgélve integetni kezdett. – Tisztára hülyének fognak nézni minket.

-          Emiatt már késő aggódni – vélte Arthit.

-          Elmondanád végre, mi bajod a dobozzal? – kanyarodott vissza a témához Prem. – Miért nem nyitod ki?

-          Mert rá van írva, hogy ne tegyem.

-          Akkor ne nyisd ki!

-          De az agyamra megy! Mindenütt ott van… és azt hiszem, már hallucinálok is. Tisztára úgy érzem, hogy követnek…

-          Akkor add át nekünk megőrzésre! – mondta Bright.

-          Ne is álmodj róla – reagálta le Nott.

-          … meg hogy mindenki csak engem bámul a doboz miatt… bontsuk ki! – állt fel hirtelen az asztaltól, és azonmód össze is ütközött egy sráccal, aki az ételes tálcáját szállította. Amin már egyáltalán nem is volt étel.

-          Nem tudsz vigyázni?

-          De hát te mentél neki – mutatott rá Bright, majd barátian átkarolta az elsős vállát. – Jó is, hogy jössz, Aim.

-          I… igen? – érdeklődött az riadt őzikeszemmel.

-          Bizony. Két tábla csoki, ugye emlékszel?

-          Igen, P’Bright.

-          Megvetted?

-          M… még nem, hiszen van még addig két hét. – Arthit, aki már rég elvesztette korábbi lendületét, felnézett.

-          Bright – kezdte halkan. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy csokit kunyeráltál ettől az elsőstől Valentin-napra?

-          Én ugyan nem kunyeráltam! Maguktól adják, így van?

-          Nos… többé-kevésbé – makogta Aim, majd egészen megkönnyebbült, mikor a társai mellé léptek.

-          Nagyon szívesen megajándékozzuk P’Brightot, hiszen nagyon sokat tett értünk – mondta mosolyogva az egyik srác, akire Arthit már korábban is felfigyelt. Magas volt, arányos testalkatú, az arca karakteres és gyönyörű… Arthit elköhintette magát.

-          Hát akkor ezt tisztáztuk. Mindenki mehet a dolgára.

-          Akkor megtesszük? – suttogta Prem. – Kibontjuk?

-          Kibontjuk. De nem ma.

Arthit tényleg nem akarta a péntek estéjét is a kísértést jelentő doboz társaságában tölteni, inkább átöltözött, és csatlakozott a barátaihoz egy kis mulatozásra. Igazából nem akarta leinni magát, de a társaság egyre nagyobb lett, a hangulat pedig egyre jobb, Arthit pedig élvezte, hogy végre – hacsak pár órára is – lekerültek a súlyok a válláról.

Sajnos elég hamar eljött nála az a pillanat, amikor már azt sem tudta, hol van, de szerencsére a barátai nem hagyták cserben. Egyszerűen felnyalábolták, és hazatámogatták a szobájába. Arthit jólesően morogva terült el az ágyán, aztán érezte, hogy levették a cipőjét és betakarták. Az alkoholgőzös álom peremén táncolva még érzékelte, hogy letöröltek egy nyálcsíkot a szájáról, majd mindent elnyelt a jótékony homály.

5    5.      nap

Totál másnaposság, fejfájás, vizes borogatás, ne is beszéljünk róla.

6    6.      nap

-          Pontosan ezért nem szoktam veletek bulizni.

-          Nehogy már ezért is minket hibáztass! – méltatlankodott Prem, aki már rutinosan rázta le magáról a másnaposságot. – De legalább jól érezted magad, és majdnem két teljes napig nem kellett a dobozzal foglalkoznod.

-          Kösz, hogy eszembe juttattad!

-          Szívesen, barátom.

A nap fennmaradó részében szerencsére képesek voltak a leckére koncentrálni, de miután elváltak, Arthit gondolatai újra visszatértek egy bizonyos tárgyhoz. Előzőleg feltette a szekrényre, hogy ne legyen folyton a szeme előtt, most azonban az ágyra helyezte, hogy tanulmányozhassa. Mindent összevetve egész helyes kis doboz volt, Arthitot csak azért idegesítette, mert még egy teljes hetet kellett várnia, hogy megtudja, mit rejt.

Az idegen talán pontosan tudta, mit csinál; ha pont Valentin-napra küldi, Arthit nyomban feltépi, aztán szép lassan úgyis megfeledkezett volna a tartalmáról, így azonban egyre izgatottabb lett, és függetlenül magától az ajándéktól, tudni akarta, ki fáradt ennyit miatta.

Később elugrott vacsorázni, hazafelé pedig elkortyolta az epres tejét. Senki sem tudott arról, hogy ez az ital a gyengéje, ami így is volt rendjén; nem hiányzott neki, hogy az alsóbb évesek kiröhögjék a háta mögött ahelyett, hogy félnének tőle. Az ötpróba óta persze sokat javult és lazult a kapcsolatuk, ő viszont még mindig nem tudott olyan barátságosan bánni velük, mint Bright, vagy mint Dear.

Arthit hazaérve halvány mosollyal az ajkán simított végig a doboz tetején, majd újra eltette. Zuhanyzás után az erkélyre terítette a ruháit száradni, mikor észrevette, hogy a vele szemben lévő lakásban is ég még a villany a kicsit késői időpont ellenére.

-          Holnap már ketten fogunk kóvályogni a fáradtságtól – jósolta meg előre, aztán bezárta az ajtót maga után.

8    8.      nap

-          Nos, hogy érzed magad?

-          Jól – felelte Arthit oda sem figyelve, ugyanis épp az előző órán írt jegyzeteit nézte át. Meg sem rezdült, mikor Bright egészen közel hajolt hozzá.

-          Biztos? Még előtted áll egy egész hét a Valentin-napig.

-          Ki fogom bírni. – Most Prem tűnt fel a srác másik oldalán.

-          Mi bízunk benned, Arthit.

-          Ezt néha erősen kétlem.

-          De lásd be, semmi másra nem tudsz megfelelően koncentrálni, amíg ott van az a doboz – mutatott rá Bright. – Mert mi van, ha egyszer annyira elvonja a figyelmed… hogy nem csinálod meg a leckéd? – Prem drámaian a szája elé kapta a kezét, miközben a szeme elkerekedett a rémülettől.

Aztán a következő pillanatban Prem és Bright majdnem lefejelte a saját asztalát.

-          Hé! – méltatlankodott Bright, és a föléjük magasodó Nottra bámult. – Folyton ütlegelsz! Ez már-már családon belüli erőszak!

-          A börtönt is vállalnám, ha az garancia lenne rá, hogy nem mondotok többé ekkora marhaságokat. – Nott arrébb terelte Brightot, majd fáradtan lezuttyant a helyére.

-          Valami baj van? – kérdezte tőle Arthit.

-          Nincs – hangzott a felelet. – Csupán Dear leordította a fejem, amiért nem voltatok ott az esti megbeszélésen. Újfent.

-          Az tegnap volt? – komorult el Arthit. – Teljesen elfelejtettem.

-          Vettem észre. – Volt egy kis él Nott hangjában, amitől Arthit elszégyellte magát.

-          Nagyon sajnálom.

-          Én is – bólintott Prem bűntudatos képpel.

-          Én nem – vont vállat Bright. – Rám egy szavuk sem lehet, az alsósok imádnak. – Nott felsóhajtott. – De a következőn ott leszek, esküszöm anyámra.

-          Anyád meghalt – jelezte Prem.

-          Akkor a te anyádra, így jobb?

-          Inkább maradjon a tied, az valóban veszélytelenebb.

9    9.      nap

Arthit összepréselt szájjal vágta be maga mögött a szobája ajtaját, majd ugyanazzal a lendülettel eldobta a táskáját, és előszedte a dobozt azzal a szándékkal, hogy kibontja. Mert – megdöbbentő módon – Brightnak igaza lett abban, hogy a csomag jelenléte negatívan hatott Arthit iskolai teljesítményét, amit a srác a vizsgák közeledtével nem engedhetett meg magának. Így hát fogta az ollót, és a ragasztószalaghoz nyomta.