Úgysem fogjátok kitalálni.
Az Anonim-meme egyik kérésére írt történetem, melyben Stiles egy sztár. Persze ő amúgy is az.
-
Apuuuu?
-
Most nem érek rá.
-
Apuuuu!
-
Tudnál várni egy kicsit?
-
Apuuuu?!
Derek Hale nagyot sóhajtva levette
a szemüvegét, majd megpördült a székkel, hogy a dolgozószoba ajtajában toporgó
lányára nézhessen.
-
Hányszor kértelek már, hogy kopogj, mielőtt bejössz?
-
Apu, ez most vészhelyzet! – dobbantott a fruska, szőke
tincsei táncot jártak sápadt arca körül. Már évek óta együtt éltek, Derek
viszont még mindig nem tudta kezelni nevelt lánya kitöréseit.
-
Valóban? – érdeklődött nyugodtan, és keresztbe fonta a
karját a mellkasán. – Netán kifogyott az ajakápolód? Vagy nincs több parfüm? Mi
a helyzet a körömlakkal?
-
Jaj, ne add a nagyokost, nem áll jól neked – legyintett
a lány.
-
Akkor elmondod végre, mi a vészhelyzet?
-
Azt próbálom! – csattant fel, aztán odavágtatott a
férfihoz, és a kezébe nyomott egy szórólapot. – Ezt nézd meg!
-
Muszáj? – fintorgott Derek, de azért átfutotta a
sorokat. Szeretettel meghívjuk… ingyenes
rendezvényünkre… a tornateremben… vendégül látjuk… a tavalyi év fiatal
tehetségét…
-
Naa? – sürgette a mellette ugráló szőkeség. – Ugye
elmegyünk? Naaa, légyszi!
-
Erika, ezerszer megbeszéltük, hogy ne nyávogj – kezdte
a felelősségteljes apuka. – Aztán meg mit akarsz ott csinálni? Ismered ezt a
fickót? Ezt a…
-
Hát persze, hogy ismerem!
-
Személyesen? Az a szabály, hogy nincs fiúzás, amíg ki
nem javítod a matekot. – Erika elhúzta a száját.
-
Persze, hogy nem személyesen. Az összes részt láttam a
sorozatból, amiben játszik, és tudod, hamarosan megjelenik az új filmje is…
-
Igen, rémlik. Mintha említetted volna egyszer-kétszer a
nyáron.
-
Szóval? Akkor mehetek?
-
Az előbb még nekem is mennem kellett volna, nem?
-
Hát, ha nem akarsz… esetleg Boyd…
-
Szó sem lehet róla! – Derek vetett még egy pillantást a
szórólapra. Tudta, hogy rossz döntés, mégis bólintott. – Elmegyünk. Szólj, ha
elkészültél.
Erika válaszul felvisított, megölelte a férfit, majd
felrohant az emeletre, hogy kirámolja ruhásszekrényének teljes tartalmát.
Három órával, öt hisztivel, két átöltözéssel, és egy
majdnem-pofonnal később már a kocsiban ültek, úton a helyi középiskolába, ahová
Erika is járt. Meg ahol Derek is tanult annak idején. A férfi pontosan tudta,
milyen nagy az a tornaterem, és már előre sajnálta szegény sztárvendéget,
amiért ki kell állnia pár tucat ember elé, akik nyilván csak az ingyensüti
miatt jelennek majd meg. Némileg elcsodálkozott, amikor elsőre nem talált parkolóhelyet
az iskola közvetlen közelében, de eszébe jutott, hogy valamilyen kosármeccs van
a sportcsarnokban. Erika meg sem várta, hogy leállítsa a motort, már ki is
pattant, és lesimította fekete maxi ruhájának elejét. Dereknek el kellett
ismernie, hogy a lánya több, mint csinos, éppen ezért nem akarta felügyelet
nélkül elengedni. Pláne nem azzal a Boyd gyerekkel, aki…
-
Apu, igyekezzünk! – ragadta karon a férfit.
-
Nyugi, még el sem kezdődött.
-
De jó helyet akarok, hogy fotókat készíthessek.
Derek sóhajtott egy újabbat, aztán hagyta, hogy Erika
végigcipelje a folyóson, be a tornaterembe…
Ott aztán földbe gyökerezett a lába. Mozdulni sem tudott,
aminek valószínűleg az a hatalmas tömeg volt az oka, ami összezsúfolódott a
helyiségben. Rettentően párás volt a levegő, a hátán azonnal el is indult pár
izzadságcsepp. Erika ezzel mit sem törődve elkezdett utat vágni magának, ami
felébresztette a férfiban az úriembert, és hamar átvette a lány szerepét.
Félrelökdösött pár kamerás fazont, meg néhány tinilányt, aztán leültette Erikát
egy székre, ő maga pedig összefont karokkal megállt mögötte. És nem nézett fel.
De nem ám.
Azt hitte, ki fogja bírni. Feltételezte, hogy semmi probléma
nem lesz, hiszen elég távol voltak egymástól, és ha rá sem néz, akkor azt sem
kell észrevennie, mennyit változott az elmúlt években. A terv ott dőlt dugába,
amikor a jelenlévők egy emberként pattantak fel, és tapsolni meg ordítani
kezdtek. Derek minden jó szándéka ellenére előre pillantott. Először csak
csápoló kezeket látott, aztán viszont azok, akik találtak maguknak széket, újra
leültek, előtte pedig szabad volt az út…
-
Szeretettel üdvözlünk mindenkit! Helló, helló! –
integetett vigyorogva egy baseballsapkát és egész sok borostát viselő
fiatalember. Derek automatikusan megsimogatta a saját állát, hogy meggyőződjön
róla, az övé hosszabb. – Fantasztikus, hogy ennyien eljöttetek! A nevem Scott
McCall, de szerintem ezzel tisztában vagytok, nem igaz? – Nevetés és taps
harsant. – Oké, pontosan tudom, hogy nem rám vagytok kíváncsiak, így át is
adnám a szót kollégámnak és legjobb barátomnak. Hölgyeim és uraim, Stiles
Stilinski! – Ha lehet ezt mondani, a taps ezúttal még hangosabb volt, mint az
előbb, legalábbis Derek úgy érezte. Megvetette a lábát, és Erika feje búbját
kezdte bámulni.
-
Aha, szóval most a legjobb barátod vagyok, mi? Mintha
múlthéten még egy idegesítő sztárocska lettem volna, aki akadályozza a rendező
munkáját! – szólalt meg a sztárvendég, a nevetés pedig nem maradt el. Derek
szusszantott, de kitartott. – Nagyon örülök a szerencsének, Beacon Hills. Uram
atyám, milyen régen is volt, igaz, Scott?
-
Bizony ám.
-
Mi volt régen? – kiabált be valaki, de senki sem
utasította rendre.
-
Hoppá, ti nem is tudtok róla! – nevetett fel Stiles,
mire Derek megrándult. – Akkor elárulom, hogy mi is ezeket a padokat koptattuk
annak idején.
-
Jézusom! – sikkantott fel Erika izgatottan, és nem volt
egyedül. A férfi remélte, hogy kimaradhat ebből, de persze a lány azonnal
hátrafordult. – Apu, te tudtad ezt? Neked már akkor is itt kellett laknod, nem?
-
Inkább figyelj oda – bökte meg vállát Derek, és próbált
nem tudomást venni a gyomra remegéséről. Mégis mi a franc baja van ma délután?
-
Olyan csínyeket csináltunk, hogy az valami hihetetlen –
folytatta Stiles. – Természetesen mi voltunk azok, akik bekenték ragasztóval a
tanári vécé kilincsét…
-
Talán nem kellene ezt ilyen nyíltan felvállalni – vélte
Scott.
-
Miért, Harris még mindig itt tanít? – húzta ki magát
Stiles, és gyorsan szétnézett a teremben. Derek fölött úgy siklott el a
tekintete, mintha ott sem lenne. Mikor a srác nem találta meg, akit keresett,
letörölte a nem létező izzadtságot a homlokáról. – Huh! – Persze kacagás volt a
jutalma az egybegyűltek részéről. – Szóval képzeljétek el a biosz előadót.
Megvan? – A fiatalok lelkesen bólogattak, Stiles meg mutogatni kezdett. – Én a
magam részéről mindig a hátsó padokat részesítettem előnyben, jó távol a
katedrától. Nos, egyik nap, amikor már majdnem elaludtam az órán…
-
Majdnem minden órán ez volt a helyzet – szúrta közbe
Scott, a hallgatóság nem kis derültségére.
-
Ne izélj már, azt fogják hinni, hogy lusta voltam –
torkolta le Stiles.
-
És, fáj az igazság? – Erre a másik srác olyan fura
grimaszt vágott, aminek láttán még Derek is majdnem elmosolyodott.
-
Na, szóval ott tartottam…
És beszélt és beszélt két órán keresztül. Stiles az összes
felmerülő kérdésre válaszolt, bár Derek figyelmét nem kerülte el, hogy néhányat
ügyesen kikerült. És még csak ezek után kezdődött a maratoni dedikálás. A
férfinak az volt a benyomása, hogy a város minden tizenöt és harminc közötti
lakója tiszteletét tette, és döbbenet, de mindannyian kívülről fújták a srác
filmjeit, néhányan még idézgettek is belőle. Erika olyan izgatott volt, hogy
lépten-nyomon elejtette a képet, amit alá akart íratni.
-
Üdv, hölgyem – mosolygott rá Stiles. Derek persze
inkább a fal mellett maradt, és lapított, bár ez egyáltalán nem volt jellemző
rá. – Mi a neved?
-
Erika.
-
Nagyon szép név – állította a srác, és az idősebb
férfinak el kellett ismernie, hogy van érzéke a flörtöléshez. Szinte minden
lányhoz volt egy-két kedves szava, pedig jó sokan voltak. – Gyönyörű a ruhád. A
sorozatbeli partnerem is pont ilyet vett fel az egyik átadóra.
-
Tudom – ragyogott a lány. – Miatta vettem meg.
-
Ezek szerint van ízlésed. Remélem, a pasik terén is ez
a helyzet. – Erika látványosan elpirult, majd magához szorította az aláírt
képet.
-
Hát, az apám nem igazán enged pasikat a közelembe.
-
Azt nagyon jól teszi – mosolygott Stiles. – El is
kísért talán?
-
Igen, ott áll – mutatott a lány Derek irányába, a srác
pedig odanézett…
Erika nem volt hajlandó elindulni addig, amíg a sztár az
épületben tartózkodott. Derek már majdnem ráállt arra, hogy engedi a lányt
egyedül hazamenni, amikor egyszer csak ott állt előtte a rendező, széles
vigyorral az arcán.
-
Üdv – nyújtotta a kezét. – Scott vagyok, maga meg
Derek, ha minden igaz.
-
Így van – válaszolta a férfi tartózkodóan, és nem
fogadta el a jobbot. – Mit akar?
-
Ha van kedvük, csatlakozhatnának hozzánk egy rögtönzött
vacsorára – intett a háta mögé, bár Derek nem tudta megállapítani, hogy merre
akart mutatni. – Kicsit sok kaját rendeltünk.
-
Kötve hiszem, hogy van olyan nagy mennyiségű étel, amit
Mr. Stilinski nem tud betermelni – csúszott ki a férfi száján, mire Erika szeme
elkerekedett.
-
Te ismered!
-
Nem.
-
Apu, ne hazudj! Ismered! – A lány ugrándozni kezdett.
-
Te már jobban ismered, mint én – morogta Derek. –
Köszönjük, de indulnunk kell.
-
Nahát, ha nem ismernélek, azt hinném, meg akarsz lógni
– sétált oda hozzájuk kényelmes tempóban Stiles. A mosolya ugyanolyan gondtalan
volt, mint régen, bár Derek erre nem szeretett volna emlékezni.
-
Nos, ez azért lehet, mert tényleg nem ismersz.
-
Apu! – szörnyedt el Erika. – Egy ilyen meghívást nem
illik visszautasítani.
-
A lányod jobban tudja az illemet, mint te – mondta
Stiles. Derek megállapította, hogy kétségtelenül felnőtt, és ezt egyáltalán nem
a fehér póló által láttatni engedett izmokból szűrte le. A srác tekintete
komolyabb volt, de hihetetlen módon még mindig mindenkivel tudott kedves lenni,
nem számított, hány órát utazott, mennyit beszélt, és milyen sok aláírást
osztott ki. Ahogy egymás szemébe néztek, Derek megértette, hogy ennyivel
tartozik az előtte álló fiatalembernek. Meg talán magának is.
-
Rendben. Azt hiszem, egy vacsora talán belefér.
Amikor látta Erika és Stiles felragyogó arcát, már tudta,
hogy jól döntött.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése