Subscribe:

Labels

2017. február 11., szombat

#1 BL sorozat értékelő (My bromance / Sotus)


Üdv mindenkinek, 2017 első cikke ezennel megérkezett, ahol két Thaiföldi sorozatról szeretnék megosztani veletek néhány dolgot.
Vagy inkább sok dolgot.
Attól függ, honnan nézzük.



Egy korábbi összefoglaló bejegyzésemben megemlítettem már a Make it right című sorozatot, aminek a második évada hamarosan érkezik. Nos, kedves barátnőm, Mes javaslatára nem álltam meg itt, hanem belenéztem további két, a MIR-hez hasonló sorozatba, és mint látni fogjátok, teljesen el lettem varázsolva. Igyekszem nem csak ömlengeni, de ha Ti is ismeritek esetleg ezeket az alkotásokat, akkor pontosan tudjátok, mennyire nehéz objektívnek maradni.

Először is, mint ahogy én magam is rájöttem nemrégiben, a BL rövidítés a Boys Love-ot takarja, ez tehát srácok közötti szerelmes történet (a blog témáját tekintve szerintem ez senkinek nem okozott nagyobb meglepetést), de továbbmenve az általam nézett sorozatok egy másik jelentősebb dologban is megegyeznek: eléggé központi helyet kap bennük az iskola. Mert most őszintén, ki nem imádja a sulis történeteket? Ez a legmegfelelőbb közeg arra, hogy bemutassuk, hogy mélyülnek el a barátságok, itt a legegyszerűbb szerelembe esni, elvégre a napunk legnagyobb részét ezen falak között töltjük. Azt hihetnénk, ha egy sulis történetet láttunk, akkor láttuk az összeset. Ez, kérem, egyáltalán nem igaz. Vagy még ha fel is fedezünk hasonlóságokat, mert újat azért elég nehéz mutatni már ebben a témában, mégis azonnal beleszerethetünk a főszereplő srácokba, és szurkolhatunk a szerelmükért.

A kettő közül az egyik sorozat, ami mostanában félig-meddig meghatározza a hetemet és a hangulatomat, a My bromance.

My bromance, mint sorozat, és nem a film! A filmhez még nem volt szerencsém, de erősen rajta van a listán.
Tehát adott itt nekünk két cuki srác, nevezett Bank és Golf, akik mostohatestvérek lesznek. A családi háttér, bevallom őszintén, nekem némileg bonyolult, nem mindig értem teljesen az angol feliratot, de a lényeg, hogy Golf anyukájának halála után az apja (Vut) összejött Bank anyjával (Thara), és odaköltöztette őket magukhoz. Értelemszerűen Golf ennek kicsit sem örült, mert 1, az apját hibáztatta az anyja haláláért; 2, osztoznia kellett a szobán új tesójával, akit ki nem állhatott. Velük lakott még egyébként Bing és Bang (imádom ezeket a neveket! :D), Bing Golf nagynénje, Bang meg az ő lánya. Golf egyébként szeretett anyja halála után szinte kifordult magából, mindenkit bántott, eltávolodott a barátaitól, stb., de Bank azért tett róla, hogy visszatérjen az életkedve.
A két srác románca mellett természetesen maga a sulis közösség volt a nagy kedvencem, nagyon szeretem az összetartásukat, hogy tudnak bolondozni, hogy azonnal befogadták Bankot, és persze nem szabad megfeledkezni az iskolán kívüli tevékenységekről (vagy hogy is nevezzem), nemrég volt egy olyan rész, amiben betanultak egy koreográfiát, vagy mások énekeltek, ilyesmi. És zabálni valóak voltak.
Mintha nem lenne elég Golf néha hülye viselkedése, Bankra rajta kívül másvalaki is felfigyel. Ő van itt jobb szélen, és a neve Thom. Szeretjük őt, mert kedves, figyelmes, okos, jóképű (eszméletlenül mutat öltönyben!), valamint elég nehéz az otthoni helyzete, a szülei folyton a hatalmi harcaikhoz akarják használni szegényt. Szóval illene már, hogy valami jó is történjen vele. Viszont... Thomba szerelmes a legjobb barátja, de Bank belépésével az esélye szinte teljesen elenyészik.

A sorozat érdekessége, hogy keveredik benne a múlt és a jelen; egyrészről ott vagyunk a múltban, ahol Bank és az anyja beköltözött Golfékhoz, összeszoknak, és egyéb családi problémáik adódnak, aztán pedig itt vagyunk nyolc évvel később, amikor a srácok már
felnőttek, Bing beteg, Bang és Bank pedig el akarják adni a házat, Golf ebbe viszont egyáltalán nem akar belemenni. És hát... vannak érvei amellett, hogy költözzenek csak be ők maguk a házba... mármint ő meg Bank.
Nem tudjuk, mi történt nyolc évvel korábban, hogy vajon ha a két srác összejött, miért kellett szétválniuk (jobban mondva a leírásban adnak egyfajta magyarázatot - hogy a homofób nevelőapa szétválasztotta őket, elküldte az egyiket ide, a másikat meg oda), de a jelenben, nyolc évvel a történtek után Bank el van jegyezve egy amerikaival (Jackson, szeretjük őt), Golf azonban időközben rájött, hogy neki Bank kell, és nem rest bevetni mindent, hogy meg is szerezze (szó szerint mindenét beveti, amije van, khm). Jelenleg kilenc rész érhető el angol felirattal, nem tudni, hány részes lesz az évad, de alig várjuk az új epizódot!


A másik sorozat pedig, amit a héten kezdtem el, és fejeztem is be, nem más, mint a Sotus.
Olyan szinten vagyok megvadulva ezért a sorozatért, hogy ha nem tudnám magamról, hogy teljesen normális vagyok... akkor azt hinném, megőrültem. Szintén Mes ajánlására kezdtem el, és szégyellem, hogy eddig várakoztattam, mert ez a sorozat megérdemli, hogy minél többen lássák. Nyelvileg nekem kicsivel bonyolultabbnak bizonyult, mint a My bromance, minden részt szótárral együtt néztem, főleg az elején, ahol nagyobb szerepet kap maga az iskola, ahová a srácok járnak. Ez a fő helyszín, innen ritkán távoznak, akkor is csak rövid időre (tengerpartra, esküvőre, kaját venni). Nem merek belemenni az iskola leírásába. A Sotus egy rövidítés, mely a következő szavakból
tevődik össze: Seniority, Order, Tradition, Unity, Spirit. A fehér inges srácok a juniorok, az elsősök és kezdők, a vörösingesek pedig a seniorok, a harmadévesek, akik próbálják beleverni a kicsik fejébe a Sotus jelentőségét. Elég sok jelenet játszódik az elején egyfajta edzőteremben, de nem olyan értelemben edzőterem persze. A sorozat első fele az összecsiszolódásról szól, no meg arról, hogy bizonyos Kongpob nevű elsőéves junior hogyan bosszantja a senior vezetőt, kinek neve Arthit.
Arthit folyton visszafogja magát, nehogy tettlegesen is bántsa a fiút, habár lelkileg azért eléggé meggyötri (szerintem). Tehát, mint mondottam, az első pár rész erről szól javarészt (az elsősök
próbálnak megfelelni, a harmadévesek próbálják megtanítani őket a lényegre), aztán van nekünk egy vizsgaszerűségünk, ahol megmutathatják, mit tanultak. Személy szerint imádtam azt a jelenetet, nagyon tetszett maga a vizsga felépítése, szellemessége, hogy valóban meg kellett dolgozniuk a sikerért, de a seniorok ott annyira már nem voltak szemetek.


Ezek után következnek a kissé oldottabb hangulatú részek, amikor a vörösingesek már bratyiznak az elsősökkel, még a tengerpartra is elviszik őket.

Térjek már rá a lényegre, ugye? :D A lényeg természetesen a két főszereplő, Kong és Arthit kialakuló románca, ami minden egyes részben összetörte a szívünket. Régen nem zokogtam és bosszankodtam ennyit sorozaton, de nem bánom, mert fantasztikusnak találtam az egész felépítését. Mert Kong úgy tűnik, már a legelejétől érzésekkel viseltetett az idősebb srác iránt, aki ezt vagy nem vette észre, vagy, mikor neki is leesett, ügyesen hárította. De Kong nem olyan ember, aki könnyedén feladja (hála Istennek!), így a sorozat szerencsére boldog befejezést kapott. Már ha lehet boldognak nevezni azt, hogy vége az évadnak! *szomorú smile*
Ugyancsak elmondhatom ennél a sorozatnál is, hogy a románc mellett nagy kedvencem maga az iskola, és a barátság. Az elsőévesek között vannak olyanok, akik már régebbről ismerik egymást, de a magam részéről imádom mind Kong, mind pedig Arthit baráti társaságát. Nem félnek viccelődni egymással, ugyanakkor az őszintét is a másik arcába vágják (például még az elején, amikor Prem - a dundi szemüveges mellett áll a képen - kicsit átlépte a határt a tanítás során, akkor a többiek igenis megmondták neki, hogy túl messzire ment; vagy amikor Arthit már automatikusan Kongot szólította fel és szívatta meg, az már a többieknek is feltűnt egy idő után).

Őszintén szólva, minden vágyam, hogy ebbe a suliba járhassak (habár úgyis kicsapnának, mert annyi kört tuti nem bírnék lefutni), valamint hogy a srácok közelébe kerülhessek!
A Make it right-tól eltérően, ahol, lássuk be, kis pálcikaemberek szaladgáltak a pálcikalábaikon, és természetesen imádtuk őket ezért... de nézzük meg most ezt a képet. Tehát hogy ezek a srácok, - már majdnem férfiak - végre izmosak! Van rajtuk mit fogni! Ki tudják tölteni a ruháikat! Néha már automatikusan a feneküket csekkoltam, mert az egyenruha azért nem sokat hagy a képzelőerőre (főleg az elsősök egyenruhája, ami ugye fekete nadrág és fehér ing, mmm).
Továbbá a színészeken is látszik, hogy annyira már nem kisfiúk ők, aminek én személy szerint örülök, mert így beléjük tudok zúgni, és nem kell attól tartanom, hogy megrontok egy gyereket.

Kedvencem természetesen Kong volt, mert hiába, ő egy hős (habár Arthit óva intette ettől), kiáll a barátaiért, segít nekik, mindig őszintén megmondja a véleményét, de ami a legfontosabb, nyíltan
vállalja az érzelmeit, még akkor is, amikor ezek őszintén megijesztik őt. Abban a korban van, amikor csupa új inger éri (új suli, új barátok), és még azt is fel kell dolgoznia, hogy egy férfihoz vonzódik. És zseniálisan megoldja.
A következő, ami nagyon tetszik, hogy itt nem csak tessék-lássék szerelem van, nem azért jönnek mondjuk össze, mert ők a két legnépszerűbb srác... hanem azért, mert őszintén kedvelik a másikat. Tudnak dolgokat egymásról, mit esznek, mit nem, mit isznak (Pink Milk Monster! :D ), mikor szeretnek felkelni, milyenek a grimaszaik... és mindezekkel együtt is elfogadják egymást. Nem az volt itt is, mint a manapság népszerű tinikönyvekben, hogy:
" - Uramisten, de helyes! Szerelmes vagyok!
 - De jó a melle, asszem belezúgtam!"
... hanem ténylegesen elindul valahonnan ez a "kapcsolat", fejlődik, át is alakul talán... és a végén eljut oda, ahol már egyikük sem tagadhatja az érzéseit. Azt egyenesen zabáltam, hogy a végére kicserélték az italaikat, Kong rendelte mindig azt, amit korábban Arthit ivott, és fordítva.
Egyébként meg férjet is sikerült választanom a srácok közül, bár rettentő nehéz volt, mert mindenkit imádok. De ő ott jelenlegi házastársam, a két szemüveges egyén között, neve Knot, habár a sorozatban Nottnak volt fordítva, de ugyan mindegy, szeretés van. *-*

Ha valakit még ennyivel sem sikerült meggyőznöm arról, hogy érdemes megnéznie a sorozatot, akkor foglaljuk össze a tudnivalókat.

1. fantasztikus történet
2. szerethető karakterek

3. komoly és vicces jelenetek felváltva
4. Arthit tud nézni így:

5. nem csak arról szól, hogy két pasi egymásba szeret, hanem a barátságról, hűségről, útkeresésről
6. van benne ilyen is:

7. meg van benne ilyen is:

8. visszaadta a hitemet a szerelemben
9. a színészeket nem lehet nem imádni

10. ne feledkezzünk meg az eső és a jó pasik kapcsolatáról sem

11. amikor Kong zavarba hozza a kemény harmadéves fenegyereket

12. amikor hihetetlenül nagy és mély jelentése van egy efféle szerkentyűnek (azon túl, hogy ez a Sotus jelképe)

13. amikor a színészek között a való életben is megvan a kémia

14. amikor átolvassuk még együtt az egyik utolsó jelenetünket

15. és amikor már szavakat sem találok, csak hozom a képeket

Bónusz: és amikor mindennek egy könyv az alapja, amit el lehet olvasni! *-*


Ezer és még plusz pár száz okot tudnék még felsorolni, de higgyetek nekem: a Sotus (és persze a My bromance is) megér egy-egy estét a gép előtt, mert talán olyan érzéseket fog adni neked, amiket jelenleg a saját életedben nem találsz meg. Hiányzik a suli, a bulik, a balhék, a barátok? Ezek a sorozatok neked valók! Szeretnél elmerülni két (vagy több) irtó aranyos srác életében, szeretnél asszisztálni a szerelmükhöz? Itt a helyed! BL és yaoi fanatikus vagy? Akkor nagy valószínűséggel nem mutattam neked újat, de ezek a sorozatok aztán pont nem egyszer nézősek.

Köszönöm, hogy velem tartottatok az ámokfutásomon! Ha valaki szintén rajong a sorozatokért, ne féljen felfedni magát, a többieknek pedig, akik csak most fognak belekezdeni... jó szórakozást, és sok papír zsebkendőt kívánok! :)

2 megjegyzés :

Unknown írta...

Szia

Nagyon jól hangzik mindkettő. Hogy szoktad nézni? Fenn van valahol vagy letöltöd?
(Szupi az oldalad, gyakran beugrom olvasgatni :) )

Valerin írta...

Szia! Fantasztikus, örülök neki, hogy elkezdenéd! A kissasian nevű oldalon fent vannak a részek angol felirattal, de bevallom, a Sotus két részét letöltöttem a telefonomra is! :D
(örülök, hogy szoktál olvasgatni nálam, köszönöm! ;))

Megjegyzés küldése