Ne próbálj megmenteni XV. fejezet

Kedveseim, elérkeztünk az utolsó fejezethez. Talán kicsit hosszabb lesz, mint az eddigiek, de nem volt szívem szétvágni, és a 15 fejezet csak jobban hangzik, mint a 16. :D

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, és remélem, továbbra is velünk maradtok! :)

-          Bocs, azt hiszem, nem jól értettem.

-          Azt mondtam, te itt maradsz.

-          Nem mehetek velük?

-          Nem mehetsz velük.

-          Értem – bólintott Qhuinn. A régi énje azonnal törni-zúzni kezdett volna dühében, de lássuk be, a régi énje nem szerelmeskedett volna egy férfival előző este, és nem fontolgatta volna, hogy élete végéig mellette marad, már amennyiben túlélik ezt a bevetést. Így az új, tetőtől-talpig kicserélt Qhuinn csak összefonta a karját a mellkasán, aztán Wrath szemébe nézve ismét bólintott. – Rendben van.

-          Nem tetszik ez nekem! – hajolt hozzá közelebb Rhage. – Túl könnyen belementél.

-          Vannak érzéseim Blay iránt, ez viszont befolyásolná a harc közbeni teljesítményemet és viselkedésemet. Ezért kell itt maradnom.

-          Így van – helyeselt Wrath. – Örülök, hogy nem kell erőszakot alkalmaznom.

-          Maradok, bár… szívesebben harcolnék mellette. De… - sóhajtott -, ha egy mód van rá, visszajöhet veletek együtt? – Vishous kifújta a cigifüstöt, majd kedvesen megpaskolta Qhuinn vállát.

-          Ez nem is kérdés. Ha ma bebizonyítja, hogy méltó rá, akkor örömmel fogadjuk köreinkben. – Qhuinn némileg nyugodtabban tekintett a férfiakra, de mielőtt kibökhette volna a következő kérdését, V megelőzte: - Úgy vigyázok rá, mintha a saját véremből való lenne – ígérte komolyan, a másik férfinak pedig ez mindennél többet jelentett.

-          Köszönöm – biccentett rekedt hangon.

-          Fiúk, ideje indulnotok. Hol van az est főszereplője? – érdeklődött a király, aztán kisétált az irodából. Vishous, Rhage, Wrath és Qhuinn megállt a korlátnál a lépcső tetején, és figyelték pár pillanatig, hogyan cseveg odalent az előtérben Blay, Phury és Butch. Aztán Blay felfelé fordította a fejét, tekintete pedig azonnal megtalálta Qhuinnét. Elektromosság cikázott végig közöttük, majd Blay tökéletes ajka mosolyra húzódott.

-          Készen vagytok, kislányok? – kérdezte Butch fennhangon. – Mindig rátok kell várni.

-          Mert én mindig megteszem neked azt a szívességet, hogy leborotválom a farkam, mielőtt a szádba dugnám – vágott vissza V, mire felcsattant a nevetés. Butch egyből bemutatott neki, de Vishous csak rákacsintott. – Majd ha visszajöttünk, nyuszifül.

-          Ha még egyszer így hívsz…

-          Akkor mi lesz? Jól elversz? Már alig várom! – Ez a kis közjáték sikeresen oldotta némileg a hangulatot, és arra is elég volt, hogy Qhuinn futólag megérintse Blay karját és hátát. A férfi megértette, hogy Qhuinn nem tart vele, de eltökélte, hogy ha egy mód van rá, visszatér hozzá.

-          Járjatok szerencsével – mondta Wrath. – Sajnos ebben az esetben le kell mondanunk a közvetlen kapcsolattartásról, de szeretném, ha legalább kétóránként bejelentkezne valamelyikőtök. – Bólintások mindenfelől. – Ha ez mégsem lenne opció, akkor találkozunk ugyanezen a helyen holnap, pontban déli tizenkettőkor.

-          Minden oké lesz, főnök – ígérte Rhage, majd elvigyorodott. – Elvégre én még sosem voltam vesztes csapat tagja.

Blay nem aggódott. Elég sokszor vezetett már bevetést ahhoz, hogy tudja, nem lehet minden váratlan eshetőségre felkészülni, így csak azokat vette számításba, amik nagy eséllyel előfordulhatnak. A kastély parkjából két, lesötétített üvegű Escalade Platinum suhant tova, hogy aztán észrevétlenül beleolvadjanak a városi forgalomba. Blay még fel sem ocsúdott, már ott is állt továbbra is eszméletlen társai mellett, akiknek később sikerült elmagyaráznia, hogy egy rövid ideig nem voltak maguknál. Remélhetőleg egy darabig még nem ellenőrzik, milyen nap is van. Ezek után jött az első komplikáltabb rész; Mr. Parker észrevette a fal mellett ücsörgő, megkötözött V-t és a Qhuinn-nek öltözött Phury-t, mire örömében majdnem táncra perdült. Azonnal indítványozta, hogy vigyék őket a központba, egyenesen a nagyfőnök elé. Eddig minden a terv szerint haladt, de Blay nem tudott megnyugodni. A zsigereiben érezte, hogy itt valami nem lesz rendben, de azzal nyugtatta magát, hogy a testvérek majd fedezik. Húsz perccel később már az egykori munkahelyén vártak a liftre, amikor Mr. Parker telefont kapott.

-          Asszonyom? – Blay fülelni kezdett. – Igen, itt vannak mind a ketten. Igen, átkutattuk őket. Elvettünk tőlük minden fegyvert, el is küldtem őket a raktárba… Hogy? Biztos benne? Rendben. Viszlát. – Kinyomta a készüléket, majd a csapatához fordult. – Felsőbb utasításra ezt a két szemétládát bezsuppoljuk az egyik szigorúan őrzött cellába, aztán majd a főnökasszony eldönti, mikor hallgatja ki őket. Morgan, maga egyedül megy fel.

-          Rendben – reagálta be Blay, mert számított erre a fordulatra. Ismerte ezeket a köröket, és tudta, hogy a legfelső szintre csak igen kivételes esetben léphet be akárki, és akkor is teljesen egyedül. Erre az eshetőségre is felkészítette a testvéreket, akik ugyan jobb szerettek volna jelen lenni az akció legnehezebb pillanataiban is, most azonban követniük kellett az őreiket, igaz, ezt cseppet sem önként és dalolva tették.

-          Vedd le rólam a mocskos kezed, te barom! – üvöltött fel hirtelen Qhuinn/Phury, Blay-t pedig megdöbbentette, mennyire hitelesen alakítja a szerepét. – Anyádat taperold!

-          Fogja be a száját, vagy én fogom be magának!

-          Megnézném azt a próbálkozást, szöszi! – nevetett fel Vishous. – Halott lennél, mielőtt felemelnéd a kezed.

-          Nem tudom, észrevette-e, de elkaptuk magukat. Innen nem menekülhetnek.

-          Aha, ezt is hallottam már párszor – bólintott V. – Kíváncsi vagyok, csak a szád-e ilyen nagy, vagy egyéb testrészeid is.

-          Kopj le rólam, tetves buzeráns!

-          Erről még majd elbeszélgetünk a kis cellámban, mit szólsz hozzá? A golyóim frissen borotváltak…

Vishous hangja egyre inkább elhalt, majd a csapat eltűnt a kanyarban. Blay közben már megnyomta a hívógombot, aztán beszállt a megérkező liftbe. Próbált nem tudomást venni szíve szapora dobogásáról, és csak a feladatra koncentrálni; kiiktatni a nőt, bármi áron.

Blay magabiztosan lépkedett végig a puha szőnyeggel borított folyosón, majd megállt pár lépésnyire az egyik ajtó előtt posztoló őröktől.

-          Helló, Blay – köszöntötte biccentéssel az egyikük. – Rég láttunk erre.

-          Terepen voltam.

-          Hallottuk hírét – vigyorgott a másik. – Van nálad fegyver?

-          Hogyne, tele van velük a bőrdzsekim, van néhány a farmerom hátuljába rejtve, no meg a csizmámban is akad egypár. – A két fickó erre nevetni kezdett, majd az egyikük elkérte Blay kártyáját, és kinyitotta vele az ajtót.

-          Mindig ilyen vicces fazon voltál, vagy fejlődtél? – Blay mosolyogva vállat vont, majd amint becsukódott mögötte az üvegajtó, halkan azt mondta:

-          Egyáltalán nem vicceltem.

-          Mr. Morgan – szólította meg a terem másik végében álló nő, aki továbbra is kifelé bámult az ablakon. Magas alakján jól mutatott a nadrágkosztüm, rövid, szőke haján megcsillant a napfény. – Hát visszatért közénk?

-          Igen, asszonyom. – A nő nevetett.

-          Már három éve nekem dolgozik, eddig mégsem volt alkalmunk találkozni. Hogy lehet ez?

-          Eddig senki nem mószerolt be magánál, hölgyem.

-          Én is úgy értesültem, hogy kifogástalanul végezte a munkáját. Legalábbis eddig. – Szünetet tartott, amíg leült az asztala mögé. Hideg, méregzöld tekintete gúnyosan méregette a férfit. – Valóban igaz, hogy elkapta Qhuinn Lohstrongot, és az egyik tettestársát?

-          Igaz, de a csapatom nélkül nem ment volna.

-          Hát persze, ilyenkor ezt kell mondani – bólintott Jane, aztán összefűzte az ujjait az asztalon. – De én azt mondom, hagyjuk a körítést meg a mellébeszélést, és térjünk a tárgyra. Mr. Morgan, maga három egész napra teljesen eltűnt a radaromról a fogvatartottjával egyetemben, aztán hirtelen felbukkan itt, ráadásul két tússzal a zsebében. Mégis mire véljem ezt?

-          Lohstrong és a kimentésére érkezett társa megpróbált kereket oldani, én pedig, mivel láttam, hogy a csapatomért jelenleg nem tehetek semmit, üldözőbe vettem őket – kezdte Blay a magyarázatot. – Sajnos mivel ketten voltak, elég hamar előnybe kerültek, aztán magukkal vittek a főhadiszállásukra. – Jane hirtelen kihúzta magát.

-          Csakugyan? Járt a testvériség központjában? – Blay összevonta a szemöldökét.

-          Igen, de… Ön ismeri őket? – kérdezte úgy, mintha nem tudná.

-          Csak hallomásból – legyintett Jane, és ismét felállt. Karba fonta a kezét, és nekitámaszkodott az asztal sarkának. – Mit tudott meg, amíg ott volt?

-          A testvériségnek jelenleg hét tagja van…

-          Hét? – lepődött meg a nő. – Én csak hatról tudok. Biztos ebben?

-          Igen, teljesen.

-          Rendben, folytassa.

-          A vezetőjük, akit kategorikusan királynak szólítanak, egy bizonyos Wrath. – Blay látta, hogy a nő összepréseli a száját. – A tagok nevei pedig Rhage, Phury, Zsadist, Qhuinn, Butch…

-          Butch? Miféle Butch?

-          A neve Brian O’Niall, korábban rendőr volt azt hiszem. Ő annak a testvérnek a párja… aki a Vishous névre hallgat.

Jane most már meg sem próbálta elrejteni az érzelmeit. Száját olyan szorosan préselte össze, mintha soha többé nem akarná kinyitni, körmeit a tenyerébe vájta, szeme villámokat szórt. Blay ezalatt nyugodtan odasétált az ablakhoz, és most ő nézett ki rajta.

-          Tudom, hogy ismeri őket – kezdte mondani, mialatt óvatosan belenyúlt a kabátjába. – Sőt, azt is tudom, hogy maga és V…

-          Ne emlegesse előttem azt az embert! – vágott közbe Jane indulatosan. – Feláldoztam érte mindent… és ő úgy dobott el, mintha egy használt óvszer lennék!

-          Nem hinném, hogy magát olyan könnyen el lehetne dobni, ha már egyszer megszerzett valakit. – Tovább kotorászott a zsebében. – Ennyire mélyen érintette, hogy lecserélték egy férfira?

-          Ne válaszoljon, elvégre csak provokálja magát, nem igaz? – szólalt meg hirtelen valaki az egyik oldalsó ajtó irányából. Blay odakapta a fejét… aztán enyhén megdöbbent.

-          Lash? Mi a fenét keresel te itt? – A magas, szőke hajú férfi zsebre dugott kézzel sétált közelebb.

-          Nos, jó újra látni téged, Blaylock.

-          Én semmi ilyesmit nem tudok mondani. – Lash felnevetett, és Blay végre megtapasztalta, mi a különbség a testvériség őszinte és tiszta nevetése, valamint ennek a férfinak a gúnyos kacagása között. Ennek alapján szinte azonnal el lehetett dönteni, ki is a jó, és ki a velejéig gonosz. – Szóval, hogy kerülsz ide?

-          Képzeld, Blay, miután valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem vettek be abba a nagyon híres, mégis nagyon titkos testvériségbe – kezdte mesélni, miközben fel-alá járkált -, nagyon dühös lettem. Szét akartam verni az egész kócerájt, felgyújtani a drágalátos központjukat és mindenkit, aki csak benne van… de aztán találkoztam ezzel a hölggyel itt – mutatott Jane felé, aki időközben összeszedte magát. – Mint megtudtam, neki is van pár elintézetlen ügye a testvériséggel, és úgy döntöttünk, összefogunk. Elég hatásosan hiúsítottuk meg a terveiket már évek óta, aztán most úgy tűnik, újítottak, és egy külsősre bízták a munka oroszlánrészét. – Lash most megállt Blay-jel szemben, és nyíltan méregetni kezdte. – Mondd csak, mégis mit tudsz te, hogy kérés nélkül bevettek?

-          Erre nagyon könnyű válaszolni, Lash. Először is, nekem van stílusom – a másik felnevetett - , aztán van szívem, végül pedig, de nem utolsósorban, van gerincem.

-          Blay, Blay, Blay – csóválta a fejét Lash. – Te mindig olyan undorítóan jó kisfiú voltál. De én azt hiszem, most végre eljött a rosszfiúk ideje.

-          Én erre a helyedben nem vennék mérget. – Azzal Blay a másikra vetette magát. Lash szerencsére nem számított arra, hogy közelharcra kerülhet sor, így Blay kihasználhatta a meglepetés erejét. Sikeresen bevitt pár ütést a szőke önelégült arcába, aztán gyorsan talpra ugrott, előkapta a pisztolyát, és Jane mellé lépett. – Sajnálom, hölgyem, de ennek itt és most véget kell vetnünk.

-          Az biztos, hogy így lesz – sziszegte valahonnan mögüle Lash, aztán Blay meghallotta, hogy egy fegyvert kibiztosítottak. Mikor a kemény és hűvös fém a fejéhez nyomódott, megpróbált nem felsóhajtani. – Dobd el, Blay, vagy esküszöm, szétloccsantom az agyad.

-          Csak rajta – mondta a férfi; sem a keze, sem a hangja nem remegett. – Akárhogy is lesz, a nőt magammal viszem.

-          Gondold meg, Blay. Biztos van valahol egy helyes kis cicus, aki vacsorával vár haza.

-          Semmit sem tudsz a szerelemről – suttogta Blay mély meggyőződéssel, és közben Qhuinn arca rémlett fel előtte kristálytisztán. – Odaát találkozunk. – És meghúzta a ravaszt.

Qhuinn arra riadt fel, hogy elaludt. Saját magát átkozva pattant ki az ágyból, mivel mindenképpen ébren akarta megvárni a csapat visszatérését, a szeme valahogy mégis leragadt. Az órára pillantva megállapította, hogy már elmúlt délelőtt tíz, tehát hamarosan be kellett futniuk. Igen, így lesz, mert Rhage és Vishous nem fogja hagyni, hogy valami rosszul süljön el.

-          Nem fog visszatérni. – Qhuinn ijedten pördült meg, és majdnem elsodorta a mögötte ácsorgó Laylát.

-          Layla! Megkértelek, hogy ne lopózz így mögém! Ráadásul ez már a személyes terem megsértése.

-          Megváltoztál, Qhuinn – mondta a nő. – És tudom, hogy ennek az a férfi az oka.

-          Igen, miatta… lettem jobb ember – ismerte el, és hirtelen rádöbbent, hogy tényleg így van. – Sajnálom Layla, igazán. Megpróbáltuk együtt, de nem ment. Nem tudtam többet érezni irántad barátságnál, de boldog vagyok, hogy te szülöd meg a gyermekemet. Viszont Blay életem szerelme, és amint újra itt lesz, ezt el is fogom mondani neki.

-          Nem fog visszatérni – ismételte Layla teljes lelki nyugalommal, és Qhuinnek most már feltűnt a nő enyhén önelégült arckifejezése. A szíve őrülten dobogni kezdett.

-          Mit műveltél? – kérdezte suttogásnál is halkabban.

-          Amit a testvéreknek kellett volna. Eltüntettem.

-          Micsoda? – Qhuinn úgy érezte, menten összeesik. – Hogy merészelted?! Ehhez nem volt semmi jogod! – Megragadta a nő karcsú vállát, és erősen megrázta. – Hallod? Ehhez rohadtul nem volt semmi jogod, és esküszöm, ha valami történt vele, én…

-          Akkor te mi? – Layla elütötte a kezét. – Még te sem mernél kezet emelni egy várandós nőre, Qhuinn.

-          Kurvára fogd be a szád, és ne merészelj a szemem elé kerülni! – Qhuinn kikerülte a nőt, feltépte az ajtót, majd kirontott a folyosóra. Annyira elvakította a düh és az aggodalom, hogy vörös színben látta az egész folyosót, és így eltartott egy darabig, míg felismerte a felé trappoló alakot. – Blay! – A hetek feszültsége, amik az akció kezdete óta a testében munkálkodtak most egyszerre robbantak ki egy megkönnyebbült sóhajban. – Blay, Jézusom, azt hittem… jól vagy? Mikor jöttél vissza?

-          Néhány perce – mosolygott rá a férfi fáradtan, aztán megdörgölte a fejét.

-          Mi történt? Elkaptátok? Sikerült?

-          Megbeszélhetnénk ezt később? Most szükségem van rád.

Miután Qhuinn eldöntötte, hogy ennél szebbet még életében nem hallott, karon ragadta a másikat, és beterelte a szobájába. Layla szerencsére már felszívódott, így Qhuinn azonnal Blay testére vetette magát. Csókolta, harapta és karmolta, ahol csak érte, aztán rádöntötte az ágyra, és fölé mászott. Az előző alkalommal ellentétben most mindketten egy gyors menetet akartak, így némi krémezés után Qhuinn már be is csusszant a forróságba. Felnyögött az élménytől, de még nem akart elmenni.

-          Blay – hajolt a férfi füléhez, miközben kíméletlenül folytatta a lökéseket. – Blay… szeretlek. Annyira szeretlek. – Összeszorította a szemét, és amikor átrobogott rajta az orgazmus… hirtelen felébredt.

Először azt sem tudta megállapítani, hol van. Aztán a szeme lassan hozzászokott az ablakon betűző fényhez, és felismerte a kezei között szorongatott köntöst, amiből még mindig Blay illata áradt. Összezavarodva és idegesen lihegve pattant talpra, aztán elhagyta a szobát. Az emeleten mindenhol némaság honolt, ezért azonnal lefelé vette az irányt. Mindenképpen meg kellett találnia a királyt… el kellett mondania neki, hogy Layla… hogy mit tett Layla.

Úgy esett be az ebédlőbe, mint akit üldöznek, és csak a hosszú ebédlőasztal tudta megállítani.

-          Qhuinn, mi történt? – kérdezte Wrath az asztal másik végéről. Fritz épp akkor tett le elé egy megpakolt tálcát.

-          A… az akció veszélybe került.

-          Micsoda? Miről beszélsz?

-          Layla… Layla volt a besúgó. Elárult minket. – Zsadist komoran bámult egyikükről a másikukra.

-          Ha ez igaz, azonnal ki kell őket hoznunk.

-          Higgadjunk le – kérte Wrath. – Qhuinn, alig két órája kaptam egy üzenetet V-től, amiben jelezte, hogy eddig minden rendben. – A férfi szívverése lassan kezdett csillapodni.

-          Igen?

-          Igen. – A király megpróbált kedvesen rámosolyogni, de ettől olyan messze járt, mint Qhuinn attól, hogy balett-táncos legyen. – Ülj le, és egyél valamit, mielőtt összeesel. Layla dolgát pedig majd később megbeszéljük.

-          Rendben.

Qhuinn lehuppant ugyan az egyik székre, de elutasította a reggelit, és végig idegesen dobolt a lábával. Mikor már azt hitte, azonnal megőrül, zajt hallottak a bejárati ajtó felől. Qhuinn mindenkit megelőzve ugrott talpra és rohant ki, de csak Fritz kezdte el felmosni a padlót. Fél órával később, amikor a hatalmas óra elütötte a delet, Qhuinn leroskadt a lépcsőre. Még nem adta fel a reményt, a szíve és a lelke még nem akarta elfogadni, hogy itt a vége, az esze azonban alattomosan azt ismételgette, hogy ne várjon… hogy ne reménykedjen, hiszen úgysincs értelme. Blay volt a legjobb dolog, ami egész életében történt vele, de mivel nem érdemelte meg, el kell veszítenie. Ebből majd tanul, és a későbbiekben nem követi el ugyanazokat a hibákat. De mi értelme megváltozni… mi értelme jó embernek lenni, ha nincs ott Blay, hogy csillogó szemmel megdicsérje? Qhuinn szinte észrevétlenül kezdett el sírni, és azt sem bánta, hogy mindennek a király és Zsadist is tanúja. Sírnia kellett… siratnia a múltat, és siratnia azt a jövőt, ami már sosem lesz az övé.

Azt hitte, csak a képzelete játszik vele, mikor kinyílt az ajtó. A beáramló fény érkezett meg legelőször, aztán döngve belépett a halba Rhage, de szinte azonnal el is fordult, hogy mondjon valamit a mögötte érkező Phurynak, akit Butch követett, sapkáját mélyen az arcába húzva. Mire Vishous is megérkezett, Qhuinn már talpon volt, és úgy várta, hogy jön-e még valaki…

-          Qhuinn – kezdte lassan V, és a srác elé állt, hogy eltakarja előle a kilátást. Farkasszemet néztek pár pillanatig, majd a testvér elvigyorodott. – Van itt valaki, aki látni szeretne.