Subscribe:

Labels

2017. január 15., vasárnap

Ne próbálj megmenteni XIV. fejezet


Kellemes olvasást kívánok a következő fejezethez! :)



Két, megfeszített munkával és minimális alvással töltött nappal később Vishous bekopogott a király dolgozószobájába. Wrath éppen befejezte a telefonálást, és összekulcsolta asztalon nyugvó kezét.
-          Nos? Mire jutottatok? – V letelepedett az egyik díszes székbe, lábát pedig átvetette a másikon.
-          Ritkán mondok ilyet, de olyan érzésem van, mintha Blay kezdettől fogva közénk tartozott volna. – Wrath kiegyenesedett.
-          Meglepő kijelentés, pláne tőled.
-          Tudom – vont vállat a másik. – De szerintem csak a javunkra válna, ha a feladat sikeres elvégzése után felajánlanánk neki, hogy csatlakozzon.
-          Ennyire megbízol benne?
-          Eddig nem adott okot az ellenkezőjére. Persze ott volt az a kis malőr, amikor leadta a drótot a főnökeinek az érkezésünkről...
-          Én ezt nem tekintem malőrnek – szólt közbe Wrath. – Sőt, ettől csak még inkább tisztelem a srácot, elvégre végig hűséges és lojális volt az aktuális munkaadójához, bármit mondtam is neki a telefonban. Ez azt jelenti, hogy hozzánk is ugyanígy fog viszonyulni, amikor bevesszük magunk közé.
-          Amikor? – dörmögte V halványan mosolyogva. – Királyom, te ezt már rég eldöntötted, nem igaz?
-          De igaz.
-          Akkor mégis minek téptem itt a számat?
-          Természetesen kíváncsi voltam a véleményedre, bár nem sokban befolyásolta volna az enyémet. – Vishous nevetett. – Ettől függetlenül örülök, hogy egyre gondoltunk.
-          Már csak abban kell bíznunk, hogy zökkenőmentesen végrehajtja az akciót.
-          Ámen, testvérem.

Blay aznap este zuhanyzás helyett a fürdőt választotta. Az izmai jólesően sajogtak, ahogy beleereszkedett a királyi méretű kádba, aztán kényelmesen elnyújtózott. Az előző munkahelyén is elég jól megfizették, ilyen luxuskörülményeket azonban sosem tudott volna biztosítani magának. A testvérek komornyikja, bizonyos Fritz már azelőtt tudta minden kívánságát, mielőtt a férfi agyában megfogalmazódott volna. Kalóriadús és ízletes ételeket fogyasztott, sőt az idős úr még néhány új öltönyt is beszerzett neki. Blay természetesen azonnal ki akarta fizetni őket, de Fritz úgy nézett rá, mintha vérig sértette volna, így hálálkodva elfogadott mindent, amit csak kapott. Nem hitte, hogy sokáig egy fedél alatt maradhat a testvérekkel, így ki akart élvezni minden percet. 

Mikor kis idő múlva kinyitotta a szemét, szinte meg sem lepődött azon, hogy Qhuinn is ott van vele a helyiségben. A kiképzés ideje alatt alig találkoztak, és Blay szerint jobb is volt így; neki a feladatára kellett összpontosítania, a másik férfinak pedig a menyasszonyára és a születendő gyermekére. Persze álmában újra és újra felbukkant a különböző színű szempár, így az érzéseit esze ágában sem volt letagadni. Csupán szépen eltette őket szíve legmélyebb zugába.

-          Nem tudtad volna megvárni, míg elkészülök?
-          Nem.
-          Valahogy sejtettem. – Megköszörülte a torkát. – Mit akarsz? A menyasszonyod tudja, hogy itt vagy? – Qhuinn nem felelt. – Tehát nem.
-          Már megmondtam, hogy kötelességből vagyok vele – morogta a másik. – Mindketten gyereket szerettünk volna, és máshogy nem jöhetett volna össze.
-          Nem? – nevetett fel Blay keserűen. – Csakugyan ő az egyetlen nő, aki gyereket akarna szülni neked? Nehezen hiszem.
-          Nem vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek gondolsz.
-          Óó, pontosan tudom, hogy egy tökéletlen faszkalap vagy.
-          De ennek ellenére szeretsz. – Pár pillanattal később Blay felsóhajtott.
-          De ennek ellenére szeretlek. – Qhuinn valószínűleg nem számított erre a válaszra – sőt, semmilyen válaszra sem -, mert némileg komikusan eltátotta a száját. Bár ez talán inkább amiatt lehetett, hogy időközben Blay fölemelkedett a kádban. Csöpögő testtel nyúlt az egyik törölközőért, amit Qhuinn hirtelen elkapott előle, és behajított a szoba egyik távoli sarkába.
-          Na, ezt most miért kellett?
-          Szerintem nincs neked szükséged arra a darab textilre. – Qhuinn elégedetten legeltette szemét a másik kidolgozott izmain, no meg egy kicsit lejjebb is. Blay nem sietett eltakarni magát, elvégre semmi olyan nem volt rajta, amit Qhuinn ne látott volna már korábban.

-          Miért csinálod ezt? – kérdezte végül, mikor már nem bírt tovább csendben maradni. Ha engedett volna a vágyainak, már rég nekipréselte volna a másikat a csempének, és hevesen a szájára – vagy a farkára – tapad, de tartott tőle, hogy Qhuinn csak ezt akarja tőle. Gyors kielégülést, semmi többet.
-          Hogy miért nézlek? – kérdezett vissza a férfi, majd folytatta is: - Mert gyönyörű vagy. – Blay elakadt lélegzettel figyelte, ahogy Qhuinn közelebb sétált hozzá, és az arcára simította a tenyerét. Tekintete őszinteségről árulkodott… meg még valamiről, amit Blay nem tudott – vagy nem mert – megfogalmazni. – Amikor először megláttalak, már akkor arra gondoltam, hogy te vagy a legszebb férfi, akivel valaha találkoztam.
-          Miért mondod el ezt most nekem? – tudakolta Blay rekedten. A vízcseppek kezdtek felszáradni a testéről, mégsem fázott, hiszen melegítette Qhuinn hozzápréselődő mellkasa.
-          Sokkal hamarabb el kellett volna mondanom.
-          De azt gondolod, holnap elmegyek, és soha többé nem találkozunk, igaz?
-          Miért gondolnám ezt? – értetlenkedett Qhuinn.
-          Mert… ismerek a főnökeidhez hasonló embereket – vallotta be a férfi. – Sosem hagynak nyomot vagy tanút maguk után, és nem hiszem, hogy engem csak úgy elengednek majd, ha elvégzem a melót. Már ha elvégzem.
-          Arra nem gondoltál, hogy visszahoznak majd ide? – Hozzám? Blay felnevetett.
-          Nem, meg sem fordult a fejemben. És tudod, miért nem? Mert a vak is láthatja, hogy nem vagyok közétek való. – Némi csend után Qhuinn felsóhajtott.
-          Igazad van. Nem olyan vagy, mint mi. Sokkal jobb vagy nálunk, és pontosan ezért van szükségünk rád a csapatban. Gyors vagy, erős, megfontolt, lojális…
-          Hagyd már ezt – hajtotta le a fejét Blay. – Nem kell fényezned, anélkül is megkapod, amit akarsz. – Qhuinn felvonta a szemöldökét, ajka mellett megjelent egy mosolykezdemény.
-          Miért, szerinted mit akarok?
-          Dugni. – Blay hitetlenkedve figyelte, ahogy Qhuinn szívből jövően felnevet. – Mi történt veled?
-          Te. Te történtél velem.
-          Ilyen gyökeres változáson estél volna keresztül, egyedül miattam? – hitetlenkedett Blay, aztán elmosolyodott. – Emlékszel, mit mondtál nekem a repülőtéren?
-          Hogy soha ne bízz bennem.
-          Ezt még mindig tartod?
-          Reméltem, hogy erre már magadtól is tudod a választ. Persze eltitkoltam előled pár dolgot…
-          Így van – hagyta jóvá Blay. – Például, hogy a főnökeid el fognak rabolni, meg hogy már foglalt vagy.
-          Ha jobban belegondolsz, ezek közül egyik sem igaz – mutatott rá Qhuinn, majd váratlanul megfogta Blay kezét, és maga után húzta a hálóba. Végigfeküdtek az ágyon, és Blay most már kezdte magát egy párhuzamos univerzumban érezni, ahol Qhuinn nem erőszakos és durva, hanem gyengéd és figyelmes. Őszintén szólva ettől a férfitól némileg jobban tartott, mint a másiktól.

-          Most mit csinálunk?
-          Lefekszünk.
-          Na, végre.
-          Nem úgy, te kis perverz – mosolygott rá Qhuinn, aztán magához húzta Blay továbbra is meztelen testét. – Tényleg tartok attól, ami holnap történni fog – szólalt meg a férfi hangja a sötétben -, de nem azért, mert nem bíznék benned vagy a képességeidben. Ez lesz az első bevetésed a testvériséggel… Jane pedig veszélyes ellenfél.
-          Felkészültem minden eshetőségre – felelte halkan Blay, és belefúrta arcát Qhuinn mellkasába.
-          Tudom. Én viszont nem vagyok hajlandó felkészülni arra, hogy esetleg nem jössz vissza.
-          Nem ígérhetek semmit.
-          Megértem.
-          Csupán annyit, hogy ha túlélem… te leszel az első, akit megkeresek. – Qhuinn még szorosabban fonta köré a karjait. – Nem tudom, hogy történt meg velünk mindez.
-          Én sem. De élvezni akarom, amíg a mienk.

Ezek után békés csendben feküdtek egy jó darabig, és hallgatták egymás lélegzetvételeit. Blay gondolatban végigpörgette azokat az eseményeket, amik idáig juttatták, és rájött, hogy semmit sem tenne másként. Talán Saxtontól még elbúcsúzhatott volna… de Qhuinn úgyis felveszi majd vele a kapcsolatot, ha úgy alakul. Élete legjobb két heteként tartja számon ezt az időszakot, mert sosem hitte volna, ha egyszer lesz valaki az életében, akit nem csak, hogy feltétel nélkül, szívből szeret, hanem akiért feláldozná az életét is. És pontosan tudta, hogy Qhuinn is hasonlóan érez, másként nem feküdt volna itt vele a sötétben, és nem szorította volna magához úgy, mintha félne, hogy nélküle elsodródik.

Blay csukott szemmel csúszott feljebb Qhuinn mellkasán, egy pillanatra belefúrta arcát a nyaka hajlatába, aztán folytatta útját, míg ajkuk össze nem ért. Eleinte csak óvatosan kóstolgatták egymást, aztán mindkettejük testében fellobbant a vágy, és már nem tudták türtőztetni magukat. Qhuinn a hátára döntötte a másikat, majd lefelé vette az irányt.

-          Qhuinn?
-          Igen? – Találkozott a tekintetük. – Mit nem adnék érte, ha láthatnám a lázrózsákat az arcodon. – Gyengéden megérintette felhevült bőrét. – Színvak vagyok. – Blay csak mosolygott. – Téged nem zavar?
-          Miért kéne zavarnia? Ettől nem leszel fogyatékos, Qhuinn. – Mivel a férfi erre nem válaszolt, Blay felvonta a szemöldökét. – Te azt hiszed, kevesebbre tartalak, mert nem látsz színeket? – Két kezébe fogta Qhuinn arcát. – Marha vagy.
-          Kösz!
-          Szívesen. – Nevettek. – Szeretlek, Qhuinn. Nem érdekelnek az állítólagos hibáid… nekem így kellesz, érted? Most már te vagy… most már te vagy a családom.

Qhuinn elkerekedett szemmel bámulta néhány pillanatig, majd hevesen a szájára vetette magát. Blay hátradőlt az ágyon, és magához húzta a másikat, de a férfi szinte azonnal elhúzódott, hogy a farkát vegye kezelésbe. Blay szeme előtt csillagok táncoltak a sötétben… a világ legjobb orgazmusait élhette át Qhuinn mellett, most azonban a vágy mellett valami sokkal fontosabb is jelen volt a szobában… a szeretet és az odaadás. Qhuinn olyan szenvedéllyel dolgozott rajta, mint korábban még sosem, így teljesen érthető volt, hogy mindketten egyszerre élveztek el. Blay még ki sem lihegte magát, mikor Qhuinn ráfeküdt, immár meztelenül. Csókolózni kezdtek, közben egymás haját markolták, Blay végigszántott a másik izmos hátán, le egészen a fenekéig, és még szorosabban próbált hozzápréselődni. Qhuinn válaszul hintáztatni kezdte a csípőjét, de ennyivel már rég nem tudtak megelégedni. Blay megszakította a csókot, aztán megkísérelt a hátára gördülni, Qhuinn azonban nem hagyta.

-          Maradj – lihegte Qhuinn a fülébe, majd játékosan bele is harapott. Keze közben Blay hátsó fele felé kalandozott el, a férfi pedig önkéntelenül felsóhajtott.
-          De nem így szoktuk…
-          Látni akarlak – szólt közbe Qhuinn, miközben oldalra lendült, hogy elérje a nadrágjába rejtett óvszert és síkosítót.
-          Te készültél?
-          Nem terveztem el előre semmit – válaszolta a férfi őszintén. – Az is rendben lenne, ha csak feküdnénk… de van egy olyan érzésem, hogy többet akarsz.
-          Téged akarlak. Magamban. Méghozzá azonnal.
-          Kérésed számomra parancs.

Blay számára ez ismételten valami egészen új volt. Megszokta már Qhuinn heves és mindent-bele stílusát, és nem is bánta a vadulást, a férfi ez alkalommal viszont úgy bánt vele, mintha porcelánból lenne. Perceken keresztül tartott az előkészítés, miközben Blay ide-oda tekergett a vágytól, majd Qhuinn óvatosan elkezdte a behatolást… Mielőtt betöltötte volna, újra teljesen kihúzódott, majd vissza… és közben végig Blay szemébe nézett. Egyikük sem érzett még ilyet korábban soha… mintha a testükön kívül végre a lelkük is találkozott volna. Blay megragadta Qhuinn karját, körmei belevájtak a bőrébe, a másik pedig értette a célzást, és fokozta az iramot. Feljebb emelte Blay lábait, és még jobban rádőlt, Blay merevedése így kettejük közé szorult.

-          Qhuinn…
-          Blay… - A férfi a nyakára hajolt, Blay pedig érezte, hogy két fog belemélyed a bőrébe.
-          Qhuinn…!
-          Itt vagyok…
-          Qhuinn…
-          Gyere, itt vagyok. Elkaplak.


És abban a pillanatban, amikor Blay elélvezett… a szeméből is kicsordultak a könnyek. Nem tudott segíteni rajta, elsírta magát, de Qhuinnek esze ágában sem volt kinevetni. Helyette szorosan magához húzta, és addig tartotta átölelve, amíg Blay álomba nem merült.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése