Ezúttal Michael életéről tudhatunk meg kicsit többet.
9. fejezet: Michael napja
Semmi kedvem nem volt kilépni a lakásból, pláne nem akartam emberek közé menni. Brian házon kívül töltötte az estét, és még akkor sem toppant be, mikor elkezdtem készülődni a Michaellel való találkára.
Feltettem főni a kávét, mikor csörögni kezdett a telefon. Azonnal odaugrottam, valamiért azt feltételeztem, Brian az.
- Halló?
- Szia, Justin, Andrew vagyok.
- Szia. Baj van? Talán… megjöttek az eredmények?
- Ó, nem tudok róla, sajnálom. Én csak azért hívtalak, mert… tegnap este találkoztam Briannel.
- Hol?
- A Babylonban. – Semmi furcsát nem láttam ebben, hisz övé a hely, bár az bántott, hogy nekem nem szólt. Nem mentem volna vele, de jól esett volna. – Részeg volt, és… mondott pár durva dolgot a kapcsolatotokról, így megvertem.
Időm sem volt felfogni a szavait, mert kinyílt az ajtó, aztán megjelent benne Brian. Alig állt a lábán, a bal szeme alatt egy hatalmas lila folt virított, és a piaszag még mindig áradt belőle.
- Most érkezett haza.
- Nem akartam, hogy mástól tudd meg.
- Köszönöm.
- Nem vagyok büszke rá. Majd találkozunk.
- Igen. Szia.
Egy szót sem szóltunk egymáshoz, de úgy tűnt, Briant ez egy kicsit sem zavarja.
- Szia, Michael – léptem be a képregény boltba.
- Szia! – szaladt elém mosolyogva. – Felkészültem az ostromra, azt kérdezel, amit csak akarsz. – Elővettem a zsebemből két szál füves cigit.
- El akarok lazulni. Csatlakozol?
- Menjünk hátra. – Gondterhelten nézett rám. – Brian?
- Igen. – Leültünk, majd meggyújtottam a cigit. – Andrew reggel felhívott, és elmondta, hogy megverte Briant a Babylonban. Nem tudsz erről valamit?
- Nem voltam ott tegnap – mondta lassan, bár véleményem szerint hazudott. – Miért verte meg?
- Állítólag Brian valami durvát mondott a kapcsolatunkról.
- Akkor biztos megérdemelte.
- Azt hittem, védeni fogod.
- Én is megérdemeltem, mikor Brian megvert miattad.
- Sajnálom – mondtam halványan elmosolyodva.
- Semmi baj, túl vagyok rajta. Akkor értettem meg, hogy igazán szeret téged.
- És te? Szereted még?
- Persze, bár nem úgy, mint régen. Benbe vagyok szerelmes.
- Szerencsések vagytok, hogy megtaláltátok egymást.
- Én is így érzem. – A drog kezdte kifejteni jótékony hatását.
- Mesélj magatokról. A többiek szerint te tudod a legtöbbet Brian múltjáról.
- Nem olyan hosszú történet. Brian pár házzal arrébb lakott, és sokszor láttam, hogy kint ücsörög a lépcsőn. Meghívtam magunkhoz, teleette magát, utána általában elterpeszkedett az ágyamon. Kezdetben alig beszélt, de később megértette, hogy bennem bízhat, és bármit elmondhat.
- Gondolom, amit megláttad, belezúgtál. – Ha józan vagyok, biztos nem mondom ki ilyen nyíltan a dolgot.
- Ja, akárcsak te. – Szerencsére már Michael is el volt szállva. – Ugyan még kevésbé volt izmos, de már látszott, hogy kurva jó pasi lesz belőle. És én egy idő után már örülni kezdtem annak is, hogy a barátja vagyok.
- De, téged nem akart megdugni? Úgy értem, mielőtt barátok lettetek.
- Alig kezdtük el a gimnáziumot. Akkor még nem vállalta fel nyíltan, hogy meleg, ahogy én sem. Akkor még nem olyan világ volt, mint most. A Babylon még csak éledezett, a Liberty Avenue-n sem sétáltak a buzik kéz a kézben. De visszatérve a kérdésedre, Brian akkor még csak ismerkedett saját magával és a szükségleteivel. Aztán a főiskolán járni kezdett Lindsayjel. – Nevetett. – Sosem fogom elfelejteni, mikor először smároltak nyilvánosan a folyosón. Komikus volt, mert ugyan nem tudtam, hogy Brian meleg-e, vagy sem, de akkor is csak egy pasival tudtam elképzelni. Aztán szerencsére hamar kiderült, hogy Brian meleg, Linds meg leszbikus. Sokan viccesen megjegyezték, hogy biztos olyan rossz volt a kapcsolatuk, hogy inkább a saját nemükhöz kezdtek vonzódni.
- Tegnap elfelejtettem megkérdezni Melt, hogy Brian miért utálja – morfondíroztam hangosan.
- Ugyanazért, amiért Bent is utálta az elején – mondta Mike, és elnyomta a cigit. – Féltékeny volt, hogy már nem csak körülötte forog az életünk. Mel mindent megadott Lindsaynek, boldogok voltak, Briannek pedig nem tetszett, hogy a nő boldogsága már nem függ tőle. – Ez egész logikusan hangzott.
Másfél óra múlva, mikor kifogytunk a témákból és a cigiből, betoppant Ben.
- Hé, ti szívtatok? – kérdezte, amint meglátta átszellemült arcunkat.
- Mindkettőnknek szüksége volt rá – mondtam. – Voltál tegnap a Babylonban? – Ben tekintete Michaelre villant.
- Mondtam Justinnak, hogy én nem voltam. Andrew állítólag megverte Briant.
- Igen, már aludtál, mikor hazaértem, így nem ébresztettelek fel a hírrel – bólintott Ben. – Brian sokat ivott, és mondott pár nem helyénvaló dolgot.
- Például?
- Nem hiszem, hogy ezt tőlem kellene hallanod.
- Brian biztos nem fogja elmondani, a többiek talán igen. – Feltételeztem, hogy Ted és Emmett is ott volt. – Andrew hívott reggel, hogy elmondja.
- Rendes volt tőle.
- Valami komoly dolog lehetett, ha Andrew ennyire felhúzta magát. – Ben sóhajtott.
- Azt mondta, megbánta az esküvőt, de nem számít, mert úgyis nemsokára özvegy lesz. – A férfi lehajtotta a fejét, mintha ő szégyellné magát Brian szavai miatt.
- Igen, ezt már a múltkor is említette – mondtam nyugodt hangon, bár a lelkemben vihar tombolt.
- Ezt mondta neked? – szörnyülködött Michael.
- Tednek mondta, én meg meghallottam. Megkértem, hogy próbáljon meg elviselni még pár napig.
- Úr Isten – csóválta a fejét Mike. – És te ezek után még vele akarsz maradni?
- Brian nem tett semmi rosszat. A betegségem miatt kényszerítve érezte magát, így ez csakis az én hibám.
Nem akartam így Debbie szeme elé kerülni, így hazasétáltam, és a Kánaánba bezárkózva folytattam a rajzolást. Hamarosan az összes elkészül, és akkor majd Lindsay galériájában kiállítom.
Igazság szerint, annak ellenére, amit mindenkinek mondtam, igenis bántott Brian viselkedése. Megértem, hogy tehernek érzi a házasságot, de mivel hamarosan úgyis megszabadul tőlem, mutathatna irányomba némi tiszteletet.
Megpiszkáltam a gyűrűt az ujjamon. Ugyan reggel alig néztem Brianre, azt mégis meg tudtam állapítani, hogy ő nem viseli a sajátját.
Egészen biztos voltam benne, hogy azért ment a Babylonba tegnap este, hogy megdugjon valakit, de talán Andrew keresztülhúzta a számításait.
Addig rajzoltam, amíg el nem fáradt a kezem. Hátradőltem a párnákra. Az utóbbi napokban alig aludtam valamit, de nemsokára úgyis bepótolom, nem igaz?
Arra gondoltam, anya mit érezne, ha még itt lenne. Vajon megpróbálna meggyőzni, hogy még van remény? Vagy elfogadná, beletörődne?
A kopogtatásra összerezzentem, a szívem őrült iramban dobogott.
- Nyitva van! – Kimásztam a Kánaánból, és máris ott álltam Charles előtt. – Ó, üdv.
- Szia. Még nem az eredményeket hoztam, sajnálom. – Komolyan, mire ideérnek azok a nyamvadt papírok, addigra késő lesz. – Andrew mondta, hogy beszélt veled. – Bólintottam. – Én is elmondanék valamit.
- Üljünk le – javasoltam, és miután ez megtörtént, folytatta.
- Tegnap találkoztam Briannel a Babylonban.
- Te is? – kérdeztem mosolyogva.
- A verekedésnél nem voltam ott, csak utána. Brian a sötétszobába ment, ahol én is ott voltam.
- Jézusom, csak nem végignézted, ahogy megdug valakit?
- Nem. Én voltam az a valaki.
Először elvigyorodtam, mert képtelenségnek tartottam az egészet. Aztán minél tovább bámultam Charles őszinte és aggodalmas arcát, fokozatosan kezdett lesüllyedni a szívem a gyomromba.
- Mi? – leheltem kétségbeesetten.
- Nagyon sajnálom. Sötét volt, egyikünk sem látta a másik arcát, csak utána…
- Nem kell részletezni – vágtam közbe. Istenem hát mégis megtette. Még egy dugása sem fájt annyira, mint a mostani. – Szeretnék egyedül lenni. – Bólintott, majd elment.
A szívemre szorítottam a kezem, és bebújtam a Kánaánba. Tíz percnyi gondolkodás után már világosan láttam, hogy nem maradhatok itt tovább. Brian viselkedése és a megcsalás már túl sok volt. Akár mennyire szeretem, ezt már nem bírom elviselni.
Épp hozzáláttam a paskoláshoz, mikor kopogtattak, majd az ajtóban megjelent Debbie.
- Szia, Aranyom. Hoztam neked kaját.
- Nagyon köszönöm, de nincs időm enni. – Végignézett a bőröndökön.
- M történt már megint?
- Andrew tegnap megverte Briant, mert azt mondta, megbánt mindent, aztán meg Brian megdugta az orvosomat. – Kimondva sokkal rosszabb volt. Deb kezéből majdnem kiesett a tál.
- Segítek. És természetesen hozzánk jössz.
- Köszönöm – motyogtam szipogva.
Összeszedtem pár cuccot, aztán már indultunk is. Deb nem hagyta ott az ételt, az arca alapján borzasztóan haragudott Brianre.
Később nem akart otthon hagyni egyedül, így vele mentem a Kajáldába. Rávettem, hogy beállhassak dolgozni, mivel ülni otthon is tudok.
- Drágám – ölelt meg Emmett. – Sajnálom.
- Én is. Te ott voltál?
- Igen, de bár ne lettem volna! Borzalmas volt, mintha egy teljesen új Brian állt volna velünk szemben. Olyan dolgokat mondott, ami még Andrew-nál is kiverte a biztosítékot. Azt tette, amit nekünk kellett volna.
- Sajnálom, nem akartam, hogy bajotok legyen belőle.
- Te nem tehetsz semmiről, ne hibáztasd magad!
- De azért erőltette az esküvőt, mert én akartam.
- Mondhatott volna nemet, de nem tette. Jézusom, és mi még asszisztáltunk is hozzá!
- A verekedés a téma? – ült le az asztalhoz Ted.
- Meg kell kérdezni Melt, hogy mennyi időbe telik elintézni a válást – vélte Em.
- Nem kéne ilyesminek kitennünk Justint – mondta Deb. – Csak felizgatná magát.
- Nem hagyhatjuk, hogy vele maradjon! – heveskedett Emmett.
- Már elköltöztem – suttogtam halkan.
- Jól tetted, drága – vigasztalt Em. – Mindannyian azt hittük, hogy megváltozott, hogy most már kiérdemel téged. Óriási tévedés volt. – Ostoba módon bennem még mindig élt a remény.
Vacsorára Michael és Ben is csatlakozott a társasághoz.
- Elképesztő – motyogta Ben. – Ugyan nem ismerem Briant olyan régóta, de ilyet még nem tapasztaltam tőle.
- Még én sem – értett egyet Mike. Letette a villát, mert megcsörrent a mobilja. – Emlegetett szamár. Tessék? – Még így is hallani lehetett, hogy kiabálnak a vonal másik végén. – Neked is szia, Brian. Ha tudni akarod, a Kajáldában vagyok. – Rám pillantott, mire vállat vontam. – Igen, mindenki itt van. Letette! – morogta felháborodva. – Már igazán nem tudom, hogyan viszonyuljak ehhez a helyzethez.
- Ő a legjobb barátod – mutattam rá.
- Brian Kinney legjobb barátja maga Brian Kinney – mondta nagy bölcsen Ted.
Brian pár perc múlva megérkezett, és olyan hevesen csapta ki az ajtót, hogy az majdnem kiszakadt.
- Hé! – kiáltott rá Deb. – Ha betörik, kifizeted.
- Leszarom – vetette oda flegmán. Még mindig benne volt az alkohol, vagy már megint?
- Ne beszélj így! – kértük mindannyian egyszerre.
- Justin, mi az isten van? – támadott le.
- Mire gondolsz?
- A ruháidra.
- Határozatlan időre átköltöztem Debbie-hez.
- Merthogy?
- Merthogy megcsaltad – felelte helyettem Michael.
Brian semmit nem tagadott, ami újabb tőrdöfés volt a szívembe.
A testem valószínűleg már nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, mert a lábam összecsuklott.
- Justin!
Összekeveredtek a kiáltások, de inkább itt haljak meg, mint, hogy kórházba vigyenek.
Brian szemszög
Borzasztó hátfájással ébredtem, aminek az volt az oka, mint utóbb kiderült, hogy a Babylonban aludtam, a sötétszoba mellett lévő helyiségben. Még csak azt sem tudtam eddig, hogy létezik ilyen szoba.
Az arcom feldagadt, fájt, ráadásul be is lilult, és ez a szín nem igazán ment egyik ruhámhoz sem.
Megmosakodtam, majd távoztam. Nem emlékeztem minden részletre az éjszakából, ami nem is volt feltétlenül baj.
Justin telefonon beszélt, mikor beléptem.
- Most érkezett haza. – Ledobáltam a cuccaimat. – Köszönöm. Igen. Szia.
Nem beszéltünk. Ittam egy kávét, és mire lezuhanyoztam már ott sem volt.
Nem volt időm töprengeni, így is késésben voltam, Theodor valószínűleg ki fog nyírni.
Nem nyírt ki. Ami azt illeti, a kötelező szövegen kívül mást nem is mondott.
- Ted?
- Igen?
- Miért nem nézel a szemembe? – Amint ezt megtette, azt kívántam, bár ne szóltam volna semmit. – Rémlik, hogy az este nem alakult a legjobban.
- Ez enyhe kifejezés.
- Felvilágosítanál? Néhány részlet homályos.
- Semmit nem fogok mondani. Brian Kinney mostantól kizárólag a főnököm, a barátságomra ne számíts. Ha eddig egyáltalán jelentett neked valamit.
Nem tudtam megszólalni. Már nem tagadtam, hogy fontos számomra Ted támogatása, ezt pedig most szépen elvesztettem. A kezembe támasztottam a fejem, és próbáltam rájönni, hogy mit tettem. De nem mindegy? Legalább végre leszállnak rólam.
Debbie még szóba állt velem, a srácok valószínűleg még nem világosították fel az állítólagos tettemről. A nő azt mondta, nem látta Justint, akinek aznap Michaellel volt találkozója, de tervezi, hogy visz neki valami ebédet.
Fél nyolckor keveredtem haza, de a lakás valahogy bántóan üres volt.
- Justin? – Először a sátrat ellenőriztem, majd a hálót, a fürdőt, de semmi.
Először fel sem tűnt, hogy a fogkeféje nincs a helyén, de aztán észrevettem az üres fiókokat, a vállfákat. Mégis mit jelentsen ez? Elhagyott? Most nem teheti meg ezt, hiszen házasok vagyunk! Jézus Mária, hol van a gyűrűm? Letettem valahová, de eldobni nem akartam!
Fölkaptam a telefont.
- Tessék?
- Hol vagytok?
- Neked is szia, Brian.
- Hol a picsában vagytok?!
- Ha tudni akarod, a Kajáldában vagyok.
- Justin is? – Rövid csönd.
- Igen, mindenki itt van. – Letettem, és rohantam.
Deb figyelmeztetett, hogy ha megrongálom az ajtót, ki kell fizetnem. Azt mondtam, leszarom.
- Justin, mi az isten van?
- Mire gondolsz? – Teljesen nyugodt volt.
- A ruháidra.
- Határozatlan időre Debbie-hez költöztem.
- Merthogy?
- Merthogy megcsaltad – morogta Michael.
Mintha fejbe vágtak volna. Megcsaltam? Az teljességgel kizárt! Arra tutira emlékeznék. De, várjunk csak… A srác lába összecsuklott, ő pedig a padlóra zuhant.
- Justin! – Le akartam térdelni mellé, de mindenki egy emberként hördült fel.
- Tűnj innen! – kiáltotta Deb.
- Én vagyok a férje, nekem kell gondoskodnom róla.
- Te csak saját magaddal tudsz foglalkozni, szóval menj, és tedd azt, amihez a legjobban értesz – morogta Michael.
Ránéztem a szőke srác sápadt és beesett arcára, s majdnem megszakadt a szívem. De ha az kell a nyugalmához, akkor természetesen elmegyek.
Kábán fölálltam.
- Vigyázzatok rá – motyogtam, majd távoztam.
Az utcán állva majdnem elsírtam magam. Biztos voltam benne, hogy nem csaltam meg Justint, nem lettem volna rá képes. Ugyan az volt a tervem, de mielőtt megtehettem volna, belém nyilallt, hogy szeretem a szöszit, és nem akarom megbántani.
De mégis honnan szedték ezt a hülyeséget? Mégis ki mondta Justinnak?
Justin szemszög
- Justin? Justin, hallasz?
- Igen. – Megkönnyebbült sóhajok a környezetemben.
- Ki tudod nyitni a szemed?
- Megpróbálhatom. – Bár a sötétség tök jó volt.
Pislogva bámultam a többiek homályos alakját, senkire nem tudtam ráfókuszálni.
- Szia – mosolygott rám Andrew.
- Szia. Hol vagyok?
- Otthon – felelte Debbie. Vagyis nála otthon.
- Fáj valamid? – tudakolta Andrew.
- Igen, körülbelül mindenem. Charles nincs itt? – Nem mintha annyira látni akartam volna.
- Már értesítettem, de éppen egy műtét közepén van. Amint végzett, jön. – Lehunytam a szemem. – Justin, ne aludj el.
- Fáradt vagyok.
- Ébren kell tartani. – Valaki megrázott, aztán pofon ütött.
- Au!
- Bocsi – motyogta Emmett.
- Aranyom, miért nem meséled el, hogy kiről mit tudtál meg a héten? – A szám mosolyra húzódott, de a szemem csukva maradt.
- Ted és Blake szerelmesek.
- Kösz szépen – motyogta Ted a nagy nevetés közepette.
- Emmett a legmelegebb meleg az egész világon.
- Ennyi – mondta a férfi mosolyogva.
- Lindsay igazából nem is leszbikus. – Mindenki döbbenten hallgatott. – Melanie élete szerelme, de az merő véletlen, hogy nő. Michael már nem szerelmes Brianbe.
- Az tuti – morogta Em.
- Debbie mindenki anyukája. – Éreztem, hogy valami húz egyre lejjebb, a sötétség felé. – Megmondom Vic-nek, hogy szereted.
- Ó, Istenem – fakadt sírva a nő. Nem tudom megvárni Charlest.
Brian szemszög
Alig értem haza, Michael jelent meg az ajtóban. Dühös és szemrehányó volt a tekintete, és mivel abban a tudatban volt, hogy megcsaltam Justint, így meg is tudtam érteni a felháborodását.
- Mindig tudtam, hogy szívtelen vagy, na de ennyire? – Összepréseltem az állkapcsom, nehogy kicsússzon a számon az igazság. – Azért vetted el, mert kiderült, hogy haldoklik? – Megráztam a fejem. – Akkor?
- Mert szerettem, és abban a pillanatban az tűnt a leghelyesebb megoldásnak.
- Aha, ahogy tegnap este meg az tűnt helyesnek, hogy megdugj valaki mást? – Elfordultam.
- Nem nekem való a monogámia.
- Ezt csak megerősíteni tudom. Ezzel a lépéssel megfosztottad magad attól, hogy mellette lehess az utolsó napjaiban. Gratulálok.
Az ajtó becsukódott mögötte, én meg kiengedtem a bent tartott levegőt. Nagyon könnyű lett volna mindent elmondani Michaelnek, de ismertem magam, és nem akartam újra megbántani Justint.
Az még mindig nem volt világos, hogy ki indította el a pletykát a megcsalásról. Justin mondta a többieknek, de nyilván nem ő találta ki. Visszaemlékezve a ma reggelre eszembe jutott, hogy Justin telefonon beszélt valakivel, és felvilágosította, hogy megérkeztem.
Vajon van a Babylonban rejtett kamera? Erre a kérdésre csak egyetlen embertől kaphatok választ.
- Halló?
- Jó estét, Theodor, itt a főnököd. – Hamar tisztázni akartam, hogy milyen minősítésben hívom, nehogy letegye.
- Miben segíthetek?
- Tudni szeretném, hogy elhelyeztek-e a tudtom nélkül rejtett kamerát a Babylonban.
- Nem – felelte lassan.
- Semmi bajod nem lesz a válaszból, ígérem.
- Van egy, ami pont a sötétszoba ajtajára néz. – Mélyet sóhajtottam. – Két nap után a felvételek automatikusan törlődnek.
- Hol tudom megnézni a felvételt?
- Menj fel a lépcsőkön a padlástérig, ott lesz egy ajtó, a kulcs a szőnyeg alatt van.
- Nagyon köszönöm, Ted!
Talán a felvétel alapján kideríthetem, hogy ki volt az, akit majdnem megdugtam.
A késő estére való tekintettel a Babylon előtt már nem kígyózott hosszú sor, mindenki bejutott, aki akart.
Átverekedtem magam a tömegen a lépcsők irányába. Fölszaladtam, és meg is találtam a titkos ajtót, és a kulcsot a szőnyeg alatt. A szobában a gépeken kívül senki nem volt.
Kutatni kezdtem a számítógépen a tegnap esti felvételek után.
Nem találtam semmit. Ugyan az aznapi felvételek megvoltak, de a tegnapi eltűnt, mint szürke szamár a ködben. A reményem utolsó szikrája is semmivé lett.
- A pokolba! – fakadtam ki morogva.
- Brian? – Megpördültem.
- Ted! Mit csinálsz te itt? – Vállat vont.
- Magam sem tudom. Megvan, amit akartál?
- Ami azt illeti, nincs. Az összes tegnapi felvétel eltűnt. – A férfi szemöldökráncolva sétált beljebb.
- Pontosan emlékszem, hogy két napra állítottam be a törlési időt. – Megnyomott pár gombot. – Aha, látod? Itt van a mentési idő, itt meg a… törlési idő. A kettő között kevesebb, mint húsz óra telt el.
- Tehát?
- Tehát a felvételt valaki kézzel törölte, méghozzá röviddel az érkezésed előtt. – Kiegyenesedtem.
- Más is tud a szobáról?
- Nem, csak én. Nekem viszont biztos alibim van. Debnél voltam. – Nyeltem egyet.
- Hogy van? – Nyilván értette, kire célzok.
- Elájult. Charles még mindig nem tudott elszabadulni a kórházból, hogy megnézze.
- Mondott valamit, mielőtt…
- Igen – bólintott lassan Ted. – Azt mondta, átadja üdvözletünket Vic-nek. – A szívem fájdalmasan összeszorult, alig kaptam levegőt a tudattól, hogy hamarosan örökre elveszítem Justint. – Minek kellenek a felvételek? – Szándékosan nem emlékeztettem a férfit az ígéretére, miszerint kizárólag főnöknek tekint, mert valakinek el kellett mondanom az igazat.
- Nem csaltam meg Justint. – Theodor szkeptikusan felvonta a szemöldökét. – Meg akartam tenni, de nem ment. Rájöttem, hogy nem éri meg. Tudni akarom, hogy ki hazudta ennek az ellenkezőjét Justinnak.
Ted bámult rám pár percig, majd sóhajtott.
- Mikor a Kajáldába értem, Justin már ott volt, és azt mondta, hogy elköltözött, mert megcsaltad. Azt nem említette, hogy kitől tudja.
- És azonnal elhitte?
- Amikor szembesített vele, te semmit nem tagadtál.
- Azért, mert ledöbbentem, nem pedig azért, mert igaz volt. – Megdörzsöltem az arcom, kezdtem borostás lenni. – Szóval azt mondod, valaki bejött ide nemrég, és törölte a felvételeket?
- Feltételezhetjük, hogy így történt.
- Akárki megtalálhatta a szobát, nem?
- Nem valószínű. A legtöbben általában azért jönnek, hogy szórakozzanak. – Bólintottam.
- Akkor mi lenne, ha megnéznénk a mai felvételeket? Hátha meglátunk egy ismerőst.
Theodor szó nélkül leült, és elindította a felvételt. Ezt tennék egymásért az igaz barátok?
A felvételek meglepően jó minőségűek voltak, bár nem mutatták meg az egész klubot. Szinte másodpercenként cserélődtek az emberek a sötétszobában, de senki nem tűnt gyanúsnak.
Három óra körül Ted eltűnt egy rövid időre, hogy aztán két kávéval és egy érdekes információval térjen vissza.
- Megkérdeztem a lépcsőhöz legközelebb álló őrt, hogy nem látott-e valami furcsát az este folyamán. Azt mondta, veszekedés tört ki a parketten, így az összes őr lement, de nem tudták lenyugtatni a srácokat. Végül megékezett egy harmadik társuk, akit az egyik úgy szólított, hogy Cody. – Épp ittam egy kortyot a kávéból, amitől aztán majdnem megfulladtam a nevet hallva.
- Mi a faszt keresett itt az a kis köcsög?
- Nos, amíg a két haverja verekedett, neki bőven lett volna ideje feljönni, és törölni a felvételt.
- Kizárt dolog, hogy őt akartam megdugni. Arra emlékszem, hogy a pasi ugyanolyan magas és izmos volt, mint én. – Theodor bólintott, majd megszólalt a telefonja.
- Tessék? – Felvonta a szemöldökét. – Mit keresnek itt? – Csönd. – A francba. Kösz, azonnal megyünk. – Letette. – Itt vannak a zsaruk.
- Mit akarnak?
- Állítólag bejelentettek egy túladagolást.
- Na, ne. – Kezdett megfájdulni a fejem.
- Természetesen lehet náluk drog, de annyi nem, hogy túladagolhassák magukat.
- Talán néhányan úgy gondolták, jó vicc lenne beadni egy nagyobb mennyiséget valakinek, és ennek érdekében megváltak a saját adagjuktól - fejtette ki az elméletét Carl, miközben a többi rendőr kiterelte az embereket a bárból.
- Megtaláltátok azt, aki állítólag túladagolta magát?
- Nem, de el is tüntethettétek. – Felnevettem.
- Sajnálom, de éppen mással voltam elfoglalva.
- Ami azt illeti, hívni akartalak ezzel kapcsolatban – mondta Ted a nyomozónak. – Nagyon úgy tűnik, hogy megloptak minket.
- Mit vittek el?
- Felvételeket, tegnapiakat.
- Nem is tudtam, hogy be van kamerázva a bár – jegyezte meg Carl.
- Nincs is – biztosította Ted. – Ez csupán egy óvintézkedés volt. A felvételek segítenének tisztára mosni egy bizonyos személy hírnevét. – Kicsit meglepett, hogy a férfi ilyen hitelesen beszél.
- Van elképzelésetek, ki tehette?
- Cody James – vágtam rá azonnal. Carl feljegyezte a nevet, majd rám nézett.
- Emlékszem erre a névre. Nem a robbantással kapcsolatban jött szóba? – Töprengtem.
- Pontosan milyen vonatkozásban merült fel?
- Még biztosan megvannak a jegyzeteim az irodában. Amint lehet, átnézem őket.
- Kösz. – Carl az ajtóban toporgó rendőrökhöz fordult.
- Találtak valamit? – Fejrázás. – Akkor ez minden bizonnyal átverés volt. Elnézést a kellemetlenségért.
- Semmi gond.
- Hívlak, ha van valami.
- Jó. – Ted az órájára nézett.
- Fél öt – sóhajtotta fáradtan. – Mennünk kéne.
- Hálás vagyok a segítségedért.
- Remélem, igazat mondasz, mert tényleg megszűnsz létezni számomra, ha átversz.
- Oké – bólintottam komolyan.
Hazamentem, de egyáltalán nem voltam álmos. Ez a sok új információ nem hagyott nyugodni. Rájöttem például, hogy Justin állapota annyira lekötött, hogy még mindig nem tudtam meg, ki robbantott a legénybúcsú éjszakáján. Mert az az eset indította el a lavinát.
Arra gondoltam, hol tartanánk, ha nem történt volna meg a robbanás. Elvettem volna? Valószínűleg igen, nem szégyenítettem volna meg sem Justint, sem pedig magamat. Túl lennénk a nászúton, egy sor dugáson. Aztán egy napon úgyis belém hasított volna a kényszer, hogy elmenjek a Babylonba, és azt tegyem, amit szoktam. Tehát, akkor ez a kapcsolat kezdettől fogva halálra volt ítélve?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése