Subscribe:

Labels

2015. február 1., vasárnap

Super - Wolf 2/2.


Második, és egyben utolsó rész. :)



Így esett, hogy Stilesnak lett egy titka. Úgy gondolta, ennyi jár neki, hiszen mégis csak tinédzser. Diszkóba meg bárokba kellett volna járnia, de nem hallotta a zenét és mindig csak mértékkel ivott, így feleslegesnek tartotta az egészet.

Derek viszont más volt. Nem kezelte úgy, mintha valami baja lenne, épp ellenkezőleg; felnézett rá, amiért túl tudta tenni magát a tragédián.
-          A húgomnak nem sikerült – mesélte a férfi félig jelelve, félig beszélve. – Kiskorában majdnem bennégett a házunkban, és soha nem tudott megszabadulni a félelmétől. – Aztán nagyon lassan hozzátette, hogy Cora öngyilkos lett. Stiles körkörösen megdörzsölte a mellkasát a kezével, mire Derek bólintott. – Tudom.

Stiles nagyon élvezte a beszélgetéseiket, de kénytelen volt óvatosan eljárni, mert Dereket se nem ismerték, se nem kedvelték a városban, ráadásul Carter seriff meg a segédje még mindig rendszeres vendég volt az őrsön. Mivel azonban a lepcses szájú vénasszonyok – vagyis a barátai – előtt semmi sem maradhatott titokban, hamarosan lebukott. Nos, úgy valahogy.

-          Haver – kezdte Scott egyik este, mikor véletlenül otthon találta barátját. – Nekem nyugodtan elmondhattad volna.
-          Mit?
-          Isaac látott téged bemenni a bérházba. – Stiles érezte, hogy izzadni kezd. – Mind tudjuk, ki lakik ott.
-          Igen? És… nem haragszol?
-          Jobban örültem volna, ha hozzám fordulsz, de ha pszichológusra van szükséged, akkor hajrá.
-          Hát, ja – felelte a srác megnyugodva. – Még mindig vannak rémálmaim.
-          Miért nem mondtad? – jelelte Scott vehemensen.
-          Már így is sokat segítettetek – állította Stiles. – Nem szeretném, ha apa még idegesebb lenne.
-          Tőlem nem tudja meg.
-          És Isaac? – érdeklődött. – Be kéne valamivel tapasztanod a száját! – Scott erre enyhén elpirult.
-          Majd beszélek vele – ígérte, aztán hamar lelépett.

Mivel a seriff későn járt haza, Stiles meg sem kísérelt ébren maradni.
Másnap reggel aztán értesült a nem éppen szívderítő hírekről, nevezetesen, hogy egy döglött rókát találtak az erdőben. Persze nem az apja avatta be – már az irodájában volt, mikor Stiles beért, és a mozdulataiból ítélve épp veszekedett Carterrel. Végre eljött az alkalom, hogy hasznosítsa a szájról olvasást.

-          Maga tényleg azt hiszi, hogy két róka marakodott, és az egyik alul maradt? – kérdezte Carter, aztán az asztalra bökött. – Nézze meg újra a képeket! Itt ennél sokkal komolyabb dologról van szó.
-          Én és az embereim…
-          Minden tiszteletem, de ez nem elég – szólt közbe a másik, aki addig karba font kézzel ácsorgott.
-          Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, de lássák be, ez még nem egy magas szintű fenyegetés. – Carter megcsóválta a fejét, és valami olyasmit motyogott, hogy „Maga nem érti.” – Nos, valóban nem értem, mit keres itt két seriff pár farkas miatt. Mi errefelé az őszinteség hívei vagyunk, így, ha szeretnének elmondani valamit, örömmel meghallgatom. Ha nem, akkor ne akadályozzanak a munkában.

Stiles visszasprintelt az asztalához, ami viszont nem volt üres.
-          Szia! – mosolygott rá Derek.
-          Helló! – pihegett Stiles, aztán rájött, hogy ez a viselkedés lányoknak való. – Mi a helyzet?
-          Jöttem megnézni, mit dolgozol. Bár ahogy elnézem, ez nem lehet valami komoly munka.
Összemosolyogtak, majd a férfi arca hirtelen elfelhősödött. Stiles azt hitte, már megint ő csinált hülyét magából, de csak a másik két seriff igyekezett kifelé. Biccentettek egymásnak, Derek viszont csak akkor ernyedt el, mikor csukódott az ajtó.

-          Ismered őket? – kérdezte Stiles azonnal.
-          Nem. Azt sem tudtam, hogy rendőrök.
-          Aha. Nagyon rászálltak apámra a döglött róka miatt.
-          Olvastam róla. – Derek keze ökölbe szorult. – Van valami tippjük, igaz? – A srác feltartotta a kezeit. – Oké, megértem. Azért vigyázz magadra.
Stiles erős késztetést érzett, hogy elmondjon neki mindent, mert hihetetlen módon meg akarta védeni valamitől, ami talán nem is létezett.

Napokig nem találkoztak, Stilest ugyanis elárasztották a meghívások; egyik házibuliból a másikba vándorolt, s közben végig csak arra vágyott, hogy újra beszélgethessen Derekkel. Mindketten átéltek már egyet s mást, és Stiles remélte, hogy az útjaik majd érdemben is keresztezik egymást valamikor.

A következő héten aztán minden a feje tetejére állt, és szinte egymást érték az események. Az egyik nyomozó kikotyogta, hogy Carter szabad kezet akar kapni, és mivel a napokban meghalt egy férfi farkastámadás következtében, a seriff hajlott rá, hogy ezt megadja. Stiles hőn remélte, hogy a két idegen hamar lezárja az ügyet és távozik, mert nem sokan szimpatizáltak velük annak ellenére sem, hogy jól néztek ki. Nem mintha Stiles annyira megnézte volna őket magának.

Mielőtt a srác akár feldolgozhatta vagy elfelejthette volna a dolgot, meglátott Carter kezében egy mappát, amire gyanúsan az a név volt írva, hogy Hale. Mikor a férfi elkapta a pillantását, elvigyorodott.
-          Mi van kölyök? Fülelsz? – Stiles úgy döntött, ezt figyelmen kívül hagyja. – Jó is, hogy itt vagy, mert lenne hozzád pár kérdésem. – Azzal kiterítette elé a mappát. Stiles szíve összeszorult. – Derek Hale. Ismered a fickót, nem? Elég bensőségesen tárgyaltatok itt a múltkor.
-          A jelelést tanítom neki.
-          Óó – hadonászott a férfi. – Nos, jobb lesz, ha felfüggeszted a leckéket, ugyanis okunk van feltételezni, hogy Mr. Hale nem az, akinek mondja magát. – Összecsapta a mappát, majd a hóna alá vágta. – Bármit hisztek is, csak segíteni akarunk.
-          Akkor ne kamuzzon tovább – csattant fel Stiles. Már kiabálni sem tudott rendesen. – Mit keresnek igazából?
Carter elsétált az ajtóig, aztán onnan még visszafordult, és tátogott egy szót, amit Stiles elsőre fel sem fogott: Vérfarkast.

Miután egyedül maradt, az volt az első gondolata, hogy felkeresi Dereket, és figyelmezteti, vagy kérdőre vonja, esetleg mindkettő. Egy seriff fiaként viszont tudta, hogy ez egy rossz lépés lenne.
A legtöbb nyomozó terepen volt és az apja irodájában sem égett a villany, így a srác gyalog indult hazafelé. Ez sem volt egy jó ötlet, ugyanis lépten-nyomon Carter felhívásába botlott. 
Jack Carter. Ilyen hülye nevet. Talán ő sem egészen az, akinek mondja magát.

A gondolat, hogy tehet valami hasznosat, annyira fellelkesítette, hogy hazáig futott, aztán kölcsönvette a programokat, amivel az őrsön szoktak dolgozni. Némi munkával összehozott két fantomképet, majd elindította a keresést. Addigra az adrenalin jelentős része eltűnt a szervezetéből, így nem hitte, hogy bármilyen eredményre juthat. Igencsak meglepődött, mikor egy bögre teával a kezében megállt a gép előtt, ami találatot jelzett. A két seriff képe alá új neveket rendelt a rendszer, ráadásul az is kiderült, hogy néhány helyen körözés van kiadva ellenük. Stiles kinyomtatta az oldalakat, és abban a biztos tudatban küldött egy sms-t az apjának, hogy ez minden bizonnyal súlyosabb vétség, mint amivel Dereket gyanúsítják. Amikor a villany vibrálni kezdett, valamiért rögtön azt hitte, a férfi az.

-          Csá. – Persze Scott volt. – Hallottad?
-          Már soha semmit nem fogok hallani többé.
-          Azt hittem, ez a poén már lejárt.
-          Tudsz valamit?
-          Bevittek egy sérültet a kórházba.
-          Farkastámadás?
-          Valószínűleg. Anya legalábbis ezt szedte ki belőle. Ja, és a fickó azt állította, hogy egy erdei háznál támadták meg. Micsoda hülyeség! Az erdőben nincs semmilyen ház. – Stiles azonban nem így gondolta.
-          Emlékszel arra a tűzesetre évekkel ez előttről? – jelelte, és még az izgatott hadarását is hallani vélte. – Nagy port kavart, de senki nem tudta, ki tette.
-          És ha igaz? Semmi közünk hozzá.
-          Szerintem van. – Scott kezébe nyomta a papírokat. – Erről apámnak is tudnia kell, mielőtt szabad kezet ad ezeknek a csalóknak.
-          És mit akarsz tenni?
-          Gondolom, nem adod kölcsön a kocsid.
-          Jól gondolod.
-          Akkor nyomás. – Bevágta az ajtót. – Azt hiszem, tudom is, merre van az a ház. Apa biztos ott lesz.

-          Haver, ez rohadtul parás – jelelte Scott a mobilja kék fényénél. – Húzzunk haza.
-          Te mehetsz, de én nem hagyhatom…
-          Mit? – állította meg a másik. – Ki vele!
-          Derekre akarják ráhúzni az egészet.
-          Ki az a Derek? – Stilesnak akkor jutott eszébe, hogy senkinek nem számolt be a férfiról.
-          Az nem lényeg – indult el újra. – Ártatlan, és kész.
Ezt igazából a szíve hangoztatta előszeretettel, az agya viszont nagyon gyorsan el akart tűnni az erdőből, de Stiles nem mondhatott le ilyen könnyen arról a férfiról, aki mellett újra teljes értékű embernek érezte magát.

Csörtetett hát tovább, maga előtt tartva az elemlámpát. Mikor már azt hitte, egy ház sziluettjét látja, valami mozogni kezdett nem messze, aztán minden szétesett, s a srác úgy érezte magát, mint a balesetekor; a világ elsötétedett.

Derek Hale úgy rángatta a láncokat, amivel ki volt kötözve, mint egy megvadult állat.
Dean Winchester szerint az is volt, és nem több.
Sam Winchesternek voltak kétségei, hiszen Derek csak azért viselkedett úgy, ahogy, mert nem árultak el neki semmit Stiles állapotáról.

-          Megkönnyíthetnéd a dolgunkat, ha elmondanád, hány embert bántottál még – csevegett Dean a fegyverek között matatva.
-          Egyet sem! – vicsorogta a férfi.
-          Aha, és ezt el is kellene hinnem?
-          Nem érdekel, mit hiszel. Az én lelkiismeretem tiszta.
-          Akkor miért ugrottál rá arra a gyerekre? – vitte be a találatot Dean, mert persze Derek ismét felbőszült.
-          Nem én voltam, ahogy a többi esetben sem!
-          Hazudsz!
-          Soha nem bántanám őt! Szeretem!

Castiel ezt az örvendetes pillanatot választotta arra, hogy megérkezzen, tetőtől talpig véresen.
-          Hol voltál? – akarta tudni azonnal Dean.
-          Megkerestem a másikat.
-          Miféle másikat? – érdeklődött Sam.
-          A másik vérfarkast. – Dean arca megfeszült.
-          Mi a francról beszélsz?
-          Szükségtelen kiabálnod – törölgette a kezét a férfi. – Volt egy másik lény is a háznál, aki elmenekült, míg ti ővele voltatok elfoglalva – bökött Derek felé. – Azért rohant a fiúhoz, hogy megmentse, nem azért, hogy megölje.
-          Ezt magyarázom! – dohogott Derek. – Hogy van Stiles?
-          Megöltem a másikat, szóval őt elengedhetitek.
-          Még mit nem! – csattant fel Derek, majd felemelt egy csavarhúzót. – Ő is egy vérfarkas, akit meg kell ölnünk.
-          Nem jelent veszélyt – érvelt Sam.
-          Még.
-          Ártatlanokat nem ölünk, Dean!
-          Bármikor előtörhet belőle a szörnyeteg. És akkor mi lesz az emberekkel, Sammy?
-          A fiút is meg akarod ölni? – kérdezte Castiel, mire mindhárman ránéztek.
-          Mi köze ehhez a kölyöknek? – morogta Dean.
-          Talán át fog változni? – tudakolta Sam; Derek felnyögött.
-          Nem, de olyan súlyosak a sérülése, hogy abba bele is halhat. – Castiel szomorúan bámulta a kezeit, melyekkel korábban egy pillanat alatt segíthetett volna a fiún. – Derek az egyetlen, aki megmentheti.

Dean bármi mást szívesebben hallott volna, mint ezt, de Castiel sosem szokott hazudni. Így hát akarata ellenére ugyan, de meglazította a láncokat, Derek pedig térdre zuhant, majd Castielre nézett.
-          Bármit megteszek érte, csak vigyél el hozzá!

-          Ezt nem hiszel el, Melissa!
-          Annyira sajnálom.
-          Az orvostudomány napról napra fejlődik, mégsem…
-          Belső vérzése van – magyarázta a nő könnyes arccal, a seriff pedig nem kérdezett többet.

Mialatt ő a folyosón járt fel-alá, odabent Scott és Lydia őrködött Stiles mellett. A lány megállíthatatlanul zokogott.
-          Nem… tehetünk semmit?
-          Nem tudom – vallotta be Scott. Az anyja gyakran piszkálta azzal, hogy mindenkin segíteni akar, most viszont, amikor a legjobb barátját kellett volna megmenteni, nem tehetett semmit.

Arra ocsúdtak, hogy tumultus támadt a folyosón. Scott vállalta, hogy felméri a terepet, de az agyát nyomban elöntötte a düh.
-          Mit keresnek itt? – kiáltotta el magát, mire mindenki más elhallgatott. – Semmi joguk itt lenni, szóval tűnés, mielőtt feljelentem magukat!
-          Kölyök…
-          Ne kölyközzön itt! – morogta a srác, mialatt előcibálta a zsebéből a lapokat, amiket még Stiles nyomott a kezébe. – Sam és Dean Winchester!
-          Az nem úgy van… - kezdte volna az egyik.
-          Ez most ráér – szólt közbe a ballonkabátos ürge, majd előre tolta Dereket. – Be kell mennie a fiúhoz.
-          Nem úgy volt, hogy őt keresik? – értetlenkedett a seriff.
-          Ártatlan – hangzott a válasz.
-          És maguk…
-          Engedjenek már be! – esdekelt Derek, aki le sem tagadhatta volna, hogy sírt.
-          Jól van – bólintott Melissa. – Bekísérem, mindenki más pedig kint marad. – Ez Lydiára is vonatkozott, de Derek igazából senki mást nem látott, csak Stilest.

-          Már napok óta várunk.
-          Ki volt merülve már előtte is.
-          És mi van, ha…
-          Rendben lesz.
-          Nem beszélnétek lassabban? Megfájdul tőletek a szemem.

Stiles azon nyomban eltűnt két test alatt, így fuldoklást színlelt, bár örült a barátainak.
-          Megint jó sokáig szunyáltál – vigyorgott Scott.
-          Mi történt? – ült fel Stiles. Meglepődve vette tudomásul, hogy semmije sem fáj.
-          A szokásos – legyintett Lydia. – Majdnem meghaltál, de megint volt egy őrangyalod.
-          Néha totál nem értem, miről dumáltok. – Felnevettek, Stiles pedig összerezzent, mert hallani vélt valamit.
-          Majd ő elmondja – mondta a lány. – Nekem muszáj hazaugranom lezuhanyozni, mert szó szerint bűzlök.
-          Hát igen, mondani is akartam – gúnyolódott Stiles, mire Lydia nekidobott egy párnát.
-          Hamarosan visszajövünk – kacsintott Scott, majd már ott sem voltak.

A srác arra számított, az apja jön be, helyette azonban…
-          Derek? – nyögte meglepetten, aztán már csak azt vette észre, hogy a férfi hevesen megöleli. A szája Stiles füléhez nyomódott, és suttogni kezdett:
-          Soha többé nem hagyom, hogy bármi bajod essen.

A srácnak könnyes lett a szeme, egyrészt mert hallotta a szavakat, másrészt az ígéret miatt, és az a csók is szerepet játszhatott, amiben összeforrtak.
Derek mosolyogva törölte meg a srác arcát.
-          Akarod tudni?
-          Nem.
-          Biztos?
-          Ha itt maradsz, az nekem elég.
-          Itt maradok – jelelte tökéletesen. – Ameddig csak akarod.

-          Egész megszerettem a várost.
-          Nem inkább a pitét?
-          Közrejátszhatott az is – bólogatott Dean a kocsijának támaszkodva. – Azért nem vagyok teljesen nyugodt.
-          Minden oké lesz – bizonygatta Sam. – Ugye, Cas? – nézett az ex-angyalra, mert ha ő is így véli, akkor Dean hinni fog nekik.
-          Semmi okom kételkedni abban, hogy minden oké lesz – felelte a férfi. – Derek elvesztette ugyan az erejét…
-          Akárcsak te – mutatott rá Dean. – Klubot is alapíthatnátok.
-          Ha ezzel arra akartál célozni, hogy talán közelednem kellene Mr. Hale.hez, akkor felhívnám a figyelmed, hogy ő már elkötelezte magát Stiles mellett. – Dean arcába vér szökött, amiről Castiel nem vett tudomást, Sam viszont gátlástalanul kiröhögte. – Viszont még így is képes lesz megvédeni őket.
-          Úgyhogy indulhatunk – tette hozzá Sam.
-          Amúgy – kezdte Dean a volán mögül. – El fogjátok ismerni valaha is, hogy igazam volt?
-          Soha.
-          Kizárt.
-          Sejtettem.

Eközben Stiles végre elhagyhatta a kórházat, első útja pedig a gyorsétterembe vezetett.
-          Késtél – vádolta meg Derek.
-          Feltartottak. Az összes ápolótól el kellett köszönnöm. – A srác kinyújtotta a lábait az asztal alatt. – Szóval? Mi a helyzet?
-          Beszéltem apáddal, és nincs ellenére.
-          Az klassz. De micsoda.
-          Hogy vegyek tőled néhány nyelvleckét. A lakásomon. – Stiles egészen zavarba jött Derek átható tekintetétől, de azért nagy nehezen elmutogatta:
-          Szükséged is lesz rá. Szörnyű a technikád.

2 megjegyzés :

Persela írta...

Jaj, ezek ketten. :D <3

Nagyon tetszett a sztorid, különösen az, ami Stiles-szal történt, teljesen új megvilágításba helyezte a karakterét. És imádtam a Winchestereket is, de pláne Cast, amikor először "társalgott" Stiles-szal :DD ez annyira jellemző rá, ez a mindenkin segíteni akarás.

Varázslatosat írtál, köszönöm az élményt. :))

Valerin írta...

Szia! Nagyon szépen köszönöm a véleményt, megmentetted a történet becsületét. :) Szerettem írni őket így, és Stiles megkapta azt a figyelmet, amit érdemel. Örülök, hogy tetszett, én köszönöm, hogy itt voltál. :)

Megjegyzés küldése